Közélet

Sisakkamerája lehetett a bankrobbantónak

Az sem elképzelhetetlen, hogy vidéki volt a hétfőn a Lehel úti pénzintézetnél bombát elhelyező motoros.

– A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozócsoportjának irányításával, jelentős rendőri erők bevonásával tervszerű, összehangolt, széleskörű adat– és információgyűjtés, tanúkutatás folyik az ország több településén – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a Blikkel. Az ügyön immár ötszáz rendőr dolgozik, a lap úgy tudja, hogy a településeket járják és az ismeretlen motoros kilétéről érdeklődnek. Azokat a képeket is megvizsgálnák, amiből kiderülhet, hogy merre ment a robbantás után, elhagyta-e Budapestet.

A rendőrök a bombát is vizsgálják, mivel az is közelebb viheti őket a keresett motoroshoz. – Kétféle variációt tudok elképzelni. Lehetett katonai, illetve ipari robbanóanyag, amit beszerezhettek akár Szlovákiában, akár Szerbiában. Ebben az esetben azonban nagy a lebukás veszélye és kapcsolat kell hozzá, ami később felgöngyölíthető. A másik valamilyen glicerines, otthon készített bomba, azonban ehhez komoly lepárlók kellenek. Nem elég, hogy bizonytalan a végkimenetel, de veszélyes is összerakni – mondta a lapnakTarjáni Péter biztonsági szakértő.

Sisakkamerája lehetett?

Az Origo úgy tudja, hogy egy bizonyos fajtájú akciókamerát is azonosíthatott rendőrség a Lehel utcai robbantóról készült felvételeken. A lap értesülései szerint egy férfihoz azért csöngettek be és kérdezték ki a rendőrök, mert neki is vanegy ContourROAM típusú kamerája. A rendőrök most olyanokat ellenőriznek, akik rendelkeznek ilyen készülékkel.

A házakat rengető detonáció hétfőn, 4 óra körül történt a Lehel úton. A CIB bank oldalfala gyakorlatilag eltűnt, és kár érte a mellette lévő Budapest Bank épületét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik