Georg Büchner huszonnégy évet sem élt, de ennyi idő is elégnek bizonyult ahhoz, hogy a drámairodalom nagyjai közé emelkedjen. Kedvenc darabom tőle a Danton halála, zseniális alkotás, különösen az Kosztolányi Dezső fordításában – hadd idézek ide egy párbeszédet a mű legelejéről, bír aktualitással.
Javában zajlik a nagy francia forradalom, s az egyik szárny, a girondisták képviselői, Danton és a nála is forrófejűbb Camille Desmoulins beszélgetnek. (Szót kap még egy bizonyos Philippeau, aki szintén bajtárs.)
Íme.
CAMILLE
Az államformának a nép testéhez simuló átlátszó ruhának kell lennie, amelyen keresztül az erek minden lüktetése, az izmok minden feszülése, az inak minden rángása kirajzolódik. Ennek az alaknak, akár szép, akár csúnya, joga van olyannak lennie, amilyen; nekünk nincs jogunk a saját ízlésünk szerint felöltöztetni. Azoknak az embereknek, akik az imádott bűnösnek: Franciaországnak meztelen vállaira apácafátylat akarnak vetni, az ujjaira fogunk csapni. Mi meztelen isteneket akarunk, bacchánsnőket, olümposzi játékokat és dallamos ajkakat. Ó, észbontó, gonosz szerelem! Nem akarjuk megakadályozni a rómaiakat abban, hogy a sarokba üljenek, és répát főzzenek, de ne akarjanak több gladiátorjátékot játszani. Szent Marat és Chalier helyett az isteni Epikurosz és a szép farú Vénusz legyenek a köztársaság őrei. Danton, te fogod majd elkezdeni a támadást a Konventben!
DANTON
Én fogom, te fogod, ő fogja. Ha élünk addig, amint a vénasszonyok mondják. Egy óra alatt hatvan perc múlik el. Igaz-e fiam?
CAMILLE
Mit akarsz ezzel mondani? Ez magától értetődik.
DANTON
Ó, minden magától értetődik. De ki fogja ezeket a szép dolgokat nyélbe ütni?
PHILIPPEAU
Mi és a becsületes emberek.
DANTON
Ez az „és” azonban közbül nagyon hosszú szó; és nagyon távol tart bennünket egymástól. Az út hosszú, és a becsületesség kifullad, minekelőtte mi összetalálkozhatnánk. És ha így is lenne. Becsületes embereknek pénzt kölcsönözhetünk, komaságra léphetünk velük, feleségül adhatjuk nekik a lányainkat, de ez aztán minden is.
*
Hát, igen: „mi” és a „becsületes emberek”. És kettejük között „kapocsként” az „és”, ez a „nagyon hosszú szó”. Meg az, hogy a „szép dolgokat” ugyan „ki fogja nyélbe ütni”.
Büchner forradalmár lelkületű volt. De a Danton halálával éppenséggel saját lelkületével néz szembe és fordul el attól.
Mindenkinek ajánlom a darabot, aki „megoldásnak” tekinti a forradalmat. (Meg persze azoknak is, akik nem tartják annak.) Legutóbb pár éve, a Vígszínházban adták, kötelező látnivaló.
A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője
Kiemelt kép forrása: Bibliothèque nationale de France
