Poszt ITT

Kerékgyártó: A király a seggnyalóira hallgat

Ismét feudalizmus van.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan véget ér a kapitalizmus.

1990-ben kezdődött, a tízes években már az agónia jeleit mutatta, és 2018-ra elhunyt. Pedig csak huszonnyolc éves volt ez az virágába borult, fiatal kis kapitalizmusunk, isten nyugosztalja.

Most, hogy itt állunk a ravatalánál, némelyek könnyeznek, mások sunyin vigyorognak, de a többség (az isten adta nép) csak bambán néz maga elé. Nem érti, mi történt.

De nem a szocializmus tért vissza, hanem a sírjából zombiként kimászott a feudalizmus, megrázta magát, körülnézett, aztán hozzálátott, hogy újra berendezkedjen itt, a számára oly kedves Kárpát-medencében.

Mert mi is a feudalizmus?

Vazallusok esküt tesznek hűbéruraiknak, akiket eztán föltétlenül szolgálnak, aki ellátja őket birtokkal, védelemmel, és ha hozzá hűségesek, akkor saját birtokaikon bármit megtehetnek. Ezeknek a vazallusoknak is lehetnek vazallusai.

Egyszerű a dolog, mindenki csak fölfelé néz és nyal, lefelé, a saját vazallusaival, jobbágyaival meg azt tesz, amit akar. Személyek és birtokok hierarchiája ez, ahol a rendszer csúcsán a király áll. A teljhatalmú király.

Kezdetben, mint minden rendes feudalizmusban, nálunk is morgolódtak némely hűbérurak (Simicska vagy Spéder Zoltán uramék), de aztán a király szívós harccal, olykor csellel, de inkább a királyi kancellária, a martalócok, az uralkodói pátensek és az udvari bíráskodás bevetésével legyőzte ezeket, és a hozzá hű nemes uraknak adta az elkobozott birtokaikat. Főleg Mészáros, Garancsi és Nyerges nagyuraknak. Ilyenkor a bukott hűbérurak vazallusai is velük buktak, de hát ilyen a feudalizmus. Kivéve persze a legügyesebbeket (például Nyerges uramat), aki új hűségesküt tett a király előtt, hogy volt hűbérurát (Simicska bukott nagyurat) őszintén gyűlöli, és teljes szívével eztán csak a királyt szolgálja.

Nyerges Zsolt
Fotó: Marjai János / 24.hu

És olyan is előfordul, hogy némely nagyúr a szervilizmusba hajló lojalitással viseltetik a király iránt (Széles uram, teszem azt), és mégis rájár a rúd. De miért? Miért?, kérdezgetheti magától Széles uram, hát még a Békemenetben is az első sorban masíroztam, sajtómnál királyhűbb média nem létezik. De erre nincs válasz, a király végtelen hatalmába a szeszély is belefér.

Mára beállt a legtisztább feudalizmus.

Minden nagyúr a király hűbérese, mondhatni, a király tulajdona, és persze azok birtokai is. El tudunk képzelni olyan királyi álmot (kisvasút, veteményeskertvégi stadion, horvát futballcsapat, Dunára néző kastélyban sok milliárdért berendezett dolgozószoba, egyetem betiltása, civilszervezetek kiebrudalása, stb, stb.), ami nem valósul meg, ha a király nagyon akarja? Ugye, hogy nem!

A vidéki bárók hatalma saját uradalmaikban végtelen, mesélik, bizonyos birtokokra, állattartó telepekre be sem léphetnek az állategészségügy, a Nébih tudós doktorai, olyik élelmiszerláncok, mint bevehetetlen várak állnak a hatósági vizsgálatok vitézei előtt.

A kapitalizmusból ismert verseny teljességgel megszűnt. A tőke és a tehetség versenyét felváltotta a királyi kegy, a hűbérurak kedve-kényének parírozó döntés. Kit érdekel, hogy egy pályázat benyújtói közül ki adta az olcsóbb, innovatívabb, rövidebb határidejű ajánlatot, amikor Mészáros nagyuram cége is pályázott?! Hol az a hivatalnok, aki állását kockáztatva packázni mer egy ilyen ajánlattal, és ne csinálna készséggel hülyét magából, hogy nevetséges érvekkel utasítsa el a kedvezőbb pályázatokat?

Suttogják az udvarhoz közel állók, hogy mindenről a király határoz, az udvaroncok nem mernek. Sokszor azért nincs döntés, mert az uralkodó még nem látta az ügyet. Majd ha lesz rá ideje. Hatalmas munkabírása van a mi királyunknak, mert végül tényleg dönt.

Mészáros Lőrinc a parlament alakuló ülésén
(Fotó: Marjai János / 24.hu)

Olykor jól, olykor rosszul, egyre gyakrabban rosszul, mert lehetetlen ennyiféle ügyben szakértőnek lenni. Ilyenkor a jó királyok a legokosabb tanácsadókkal veszik körül magukat, a hazai egyetemek legbölcsebb professzoraival, aztán hoznak olasz humanistákat, francia várépítő mestereket, hollandus kertészeket, a rosszak meg mindenkiben pártütőt szimatolva elcsapják ezeket. Egy okos tanácsadónak olykor önálló ötletei vannak, hát éppen ezért lenne rá szüksége a királynak. Persze, ha bölcs az a király. Ha meg nem, akkor a legkészségesebb seggnyalóira hallgat, akik azt böfögik vissza, amit ő akar hallani.

Kezdi magát a király mindentudónak és végtelen hatalmúnak hinni, hiszen a környezetében ájultan helyeslik minden mondatát. És van-e olyan jellem, aki évtizedeken át hívei magasztalását hallva nem hiszi el, hogy ő tényleg rendkívüli, egyedülálló, már-már isten küldötte, aki megmenti ezt a balsors tépte népet? Aligha.

A királyok a középkorban azért tartottak udvari bolondot, hogy valaki – igaz csak tréfából – tükröt tartson eléjük. Van-e a mi királyunknak ilyen bolondja, aki viccelődni mer előtte a felcsúti stadionnal, a kisvasúttal, az ifjú trónörökössel, a magyar foci állapotával? Aligha. De ha olykor akadna, akkor megnézheti magát. Na, nem veszik fejét, de a javadalomosztás következő hullámából könnyen kimarad. Viccelni itt csak a királynak szabad.

Itt most már minden a királyé! Az ő uralkodása révén gyarapodott a haza, hát sajátjaként bánik az ország vagyonával. Így van ez jól, gondolják hívei, hiszen szépen gyarapodunk. A közmunkások is tisztességesen megélnek, ha el nem isszák azt a pénzt, a szakmunkásnak sem kell annyi fölösleges oskola ahhoz, hogy beletegye azt a kétféle alkatrészt az autóba, a földművesnek is elég az a tudás, hogy a zöldbáró előtt lekapja a süvegét, és elvégezze kapával, vasvillával azt a munkát, amit a gép még nem tud.

Hogy a szomszédjaink egyre-másra lehagynak bennünket, a demokratikus országok meg röhögnek rajtunk? A királynak erre is van megoldása: kizárólag királypárti média működjék a honban, és akkor a rossz hírekről senki se szerez tudomást. A tudás amúgy is csak boldogtalanná teszi a népet. A hit meg boldogít. Hajrá keresztény kurzus! Támogassuk bőkezűen az egyházakat, hogy jámborságra neveljék a népet, és ne istentelen rebellióra.

Csak az a néhány vidéki báró ne lenne, az ilyen Lázár uram-féle lázongók, meg ezek a taláros, magukat nagyokosnak képzelő tudósok, mint ez a Pálinkás magiszter. Már csak ezek nyugtalanítja a királyt éjjelente, ha álmából fölriad. Vagy talán már ez se.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik