Rézi bácsit úgy arcul vágta a tavasz, hogy a Menzán találta magát

Merész névválasztás volt annak idején a „Menza”, hiszen kevés olyan kifejezés van nyelvünkben, ami ennyire vacak gasztronómiai emlékeket csalna elő az emberből. Rézi bácsi például még a kései Kádár-kor iskolai menzáin hízott férfivé, így azután soha nem fogja elfelejteni azokat az ehetetlen betonfőzelékeket, pocsolyaízű leveseket, kormossá pörkölt feltéteket és gyilkos kőgombócokat, melyek a gulyáskommunizmus közétkeztetésének főszereplői voltak. De a „menza” szó sokkal régebben jelen van nyelvünkben, nagyjából háromszáz éve, a latin „mensa” (asztal, étel, fogás) szóból jön.

Rézi bácsi ezúttal elfogult, hiszen évtizednél is régebben jár a Menzára, és régi kedvence. Ez volt Budapesten az egyik első olyan hely, ami ki tudott lépni a provinciális fritőzcsárda-színvonalból, és valami franciás, café restaurant-os hangulat felé mozdult, miközben részben hagyományos, kicsit retró és általában megfizethető is maradt. Soha nem csak vendéglőként működött, mindig volt egy léha-lump kocsmás esti és egy kávéházas nappali arca is. Napfényes teraszáról egy pohár bor mögül a nyüzsgő Liszt Ferenc teret, Ady Endre hátát és az Andrássy utat bámulni bambán: ez mindig Rézi bácsi egyik kedvenc időtöltésének számított.

Mostanában elhanyagolta a Menzát. Aztán a kipattant tavaszban az Andrássyn csámborgott. Szikrázóan sütött a nap. A szellő szemtelenül Rézi bácsi arcába kapott, felborzolta bajszát, szakállát, még dús szemöldökét is, miközben a bodor felhők egymást kergették a babakék égen. És akkor Rézi bácsinak eszébe jutott megint a Menza.

Rögvest felkereste régi helyét. A berendezés még mindig retró és vagány. Kicsit bisztrós, kicsit presszós. Kicsit magyar, kicsit francia. Ahogy az étlap is egyszerre hagyományos-magyaros és nemzetközi. Az előételek között éppúgy megtaláljuk a bajai haltepertőt, mint a bélszín carpacciót. A főételek között éppúgy helyet kap a marhapörkölt, mint a báránygerinc libanoni fűszerekkel, taboulé salátával. Harcsapaprikás galuskával és kaporfagyis-spárgás lazacsteak. Császármorzsa és sütőtökös crème brûlée. Sorolhatnánk még.

Rézi bácsi a Menza kosztjában mindig is azt szerette, hogy a magyaros vonal soha nem volt „szügyig gázolunk a szaftban” lendületű, a nemzetközi fogásokból pedig hiányzott a csillagvadász séf görcsös dühe.

Rézi bácsit most elsősorban az aktuális ajánlat, vagyis a heti menü érdekli. Különösen izgalmas ez ilyenkor, a tavasz legelején, mikor megannyi üde, harsogó, friss alapanyag érkezik a konyhába. De azért nem bírja ki, hogy meg ne rendelje (műsoron kívül) kedvenc Menza-zupáját az állandó ételsorból: fokhagymakrémleves tejfölös-sajtos lángossal. Így kell, kérem szépen, a legalsó magyar népkonyhát be- és felemelni egy trendi éttermi miliőbe: a fokhagyma- és olajszagú piaci lángososok kínálata itt ragyogó fogássá avanzsál. Bársonyos krémleves sült fokhagymából, rajta egy puha, friss, forró lángoska. Látványnak sem utolsó.

A koratavaszi hangulatot árasztó heti ajánlatot Rézi bácsi idemásolja, mert érdemes:

Fűszervajban sütött csigák pirítóssal, grillezett portobello gomba ázsiai salátával, medvehagymás burgonyaleves füstölt oldalassal, gombakrémleves shiitake chipsszel, rakott burgonya mangalicakolbásszal, vadas marhapofa zsemlegombóccal, vegán spagetti spenóttal és aszalt áfonyával, perzsa csirkemell zöldséges bulgurral, ropogós tenger gyümölcsei chilis mártogatóval, medvehagymás Cordon bleu friss salátával, citromos máktorta, panna cotta friss eperrel.

Rézi bácsi imádja a gombákat, a marhapofát még jobban, de ezúttal úgy megkívánta a friss medvehagymát, hogy kért egy medvehagymás krumplilevest (1090 Ft). Ami fenségesnek mutatkozott. Tejfölös-tejszínes pikáns lé, benne egy akkora vajpuhára főzött füstölt oldalasdarab, hogy szántóvetők is jóllaknának vele. Isteni, házias, tavaszi ízek még a húsvéti füstölt hangulatok utózöngéjeként.

Érezte ugyan Rézi bácsi, hogy sok lesz a burgonyából, de hát ő már csak ilyen: ha rakott krumplit lát, elveszti józan ítélőképességét. Ez azért van, mert egyik legfőbb bánata, hogy a magyar konyha egyik állócsillaga, a rakott burgonya kikopott a magyar vendéglői kínálatból. Azon kevés helyen pedig, ahol még étlapon tartják, na, ott meg silány minőségben készítik (száraz állag, ócska krumpli, olcsó kolbász, híg, vizes tejföl stb.)

Nem úgy a Menzán. Egy óriási, ovális kerámiaedényben érkezik a rakott krumpli. Legalább két-, ha nem háromemberes adag. Semmi franciás bűvészkedés (tejszín, besamel stb.), inkább hardcore falusi konyha. Brutálisan jó mangalicakolbász (meg is van sütve, ropogós), húsos szalonna, tejföl, tojás, krumpli. A tetején prézlis tejfölből aranybarna, ropogós réteg. Csodaszép, éppen most jött ki a sütőből, forrón gőzölög és nagyon finom. Nem száraz, jó szaftos, az alapanyagok mind kiválóak.

Lehetne még sokáig folytatni, ha például Rézi bácsiba férne még egy panna cotta friss eperrel (1290), az is biztos jó lenne. De nem fér. Meg túl is lépné már a tízeurós határt. Úgyhogy csak elégedetten kijelenti, hogy a Menza még mindig jó, nagyon jó. Otthonos. Egyszerre magyaros és világkonyhás. Megfizethető. Szép a tálalás. Jó a hangulat. Gyors, precíz és kedves a kiszolgálás. Érdemes idejárni. Üdítő kivétel a Menza kategóriájának szegényes egyhangúságában. Nem véletlenül van mindig dugig. (Emlékezz Rézi bácsi első törvényére: „Sose ülj be üres vendéglőbe!”)

Teszt időpontja: 2018. 04. 06.

Bp. VI. Liszt Ferenc tér 2.