Poszt ITT

Paranormális jelenség történt egy jászsági mellékúttal

A csoda harminc méteren át tart.

Az a legsötétebb hazugság, aminek az orra már az aszfalton koppan – így mondják, ahol csak kátyukból-gödrökből áll a „kövesút”, s a lyukakat ígéretekkel töltik fel.Minden kanyarban, főleg választások előtt, közben, után mást sem ígér a politika, csak kikövezett-aszfaltozott, kátyúmentes, falvakat, kisközséget-nagyfalut-kisvárost összekötő, jól járható országutakat.Olyanokat, melyek a szomszédos Burgenlandban bármely hegyoldalban megbújó parasztgazdaságnak kijárnak.

Naponta autózom egy Pest megyei tisztes négy számjegyűn. Ugyanott dübörögnek át a pár száz lelkes falvakon a húsztonnás kőszállítók meg a negyvenszemélyes hatkerekűek is. Pedig amúgy a KRESZ-ben az áll (48. § 14.), hogy lakott területeken kívül nehéz tehergépkocsik csakis autópályákat, autóutakat, valamint főutakat vehetnek igénybe. Értsd: négy számjegyű utakra nem hajthatnak be.

De nézzük az útfejlesztéseket.

Olvasom a kormányhonlap egy régi bejegyzésében, hogy „Az Új Széchenyi Terv keretében 2012-ben 4 milliárd Ft áll rendelkezésre a 4 és 5 számjegyű kül- és belterületi utak felújítására.”

Kicsit később, 2013. szeptember 23-án meg ez jelent meg a Jászblogon: „Lezárult a négy számjegyű jászsági utak felújításáról indított szavazás. Az akciót Szekeres Imre országgyűlési képviselő szervezte, aki ma nyilvánosságra hozta az eredményeket és azt ígéri, a jászságiak javaslataként hivatalosan is elküldi azt az illetékes miniszternek, valamint a megyei útbiztosnak. A jászságiak szerint a Jászalsószentgyörgy-Jászladány-Tiszasüly (3226-os és 3224-es utak) út felújítása a legsürgetőbb.”

Öt év telt el a helyi népszavazás óta, íme, itt az eredmény. Ha nem hajt az ember 40 km/óránál többel és szemfüles, jó eséllyel kikerülheti a kátyúkat-gödröket.

Fotó: Rege Sándor / 24.hu

Ez a valóság négy-öt kilométeren át.

Azután lássunk csodát. Mégis megvan az a felújított út. Igaz, mindössze harminc méteren, de ott van az. Nevezzük úgy, hogy minta, amit odalöttyintettek az emberek képébe, mondván, ilyennek kellene lennie. Még két sávválasztó csíkra is futotta.

Fotó: Rege Sándor / 24.hu

És nem csak a Jászságban van ez így. Például a Pest megyei 32-es útból Hatvantól gyönyörű, kerékpárúttal kistafírozott, vasúti felüljárós szépséges szakaszt rittyentettek, kábé két kilométeren, egészen az első körforgalomig, ahol az út leágazik a Samsung-gyár irányába. A rövidke etap nem mellesleg pont azt követően épült, hogy Samsungék fenyegetőzni kezdtek, ők bizony kivonulnak az országból, ahol egy kátyútlan útra se futja.

A minap megint azt hallom, amit amúgy Orbán Viktor utóbbi két választási győzelme előtt is, miszerint olyan vidéki útfelújítás jön, megnyalhatja a tíz ujját mindenki, hiszen a vidék népe fogja föllendíteni ezt a kis hazát.

Kiemelt képünk illusztráció
Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik