Tompa: Innét le kell lépni, most

A pofám és a felsővezeték leszakadt a minap, és arra gondoltam, kedves naplóm, hogy az ördög a részletekben sejlik. Nem akarok olyan lenni, mint Móricka, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe, nota bene neki a pin@, nekem meg a viktor, rá gondolok, ha a napfényt füröszti a tengerár, őtet látom, ha a forrásban fürdik a holdsugár, őtet hallom, ha tompán, hehe, zúg a hullám és a partra döng, a ligetben, ha néma csönd borul rám, őtet köszönti.

De egy ország állapotát nemcsak abból lehet lemérni, hogy hogy’ mennek a dolgok nagyban, milyen a közjogi helyzet, milyen a hatalmak szétválasztásának mikéntje, valóban függetlenek-e a bíróságok, van-e médiamonopólium, milyen a választási törvény stb., hanem az apró jelekből is, abból, ami a levegőben van, ahogy a járda kinéz, ahogy az ügyek mennek kicsiben, a jegypénztárnál vagy a kisboltban, hogy’ beszélnek a zemberek a villamoson, a hivatalban, milyen leveleket kapsz az önkormányzattól vagy a rendőrségtől, milyen egy orvosi váró, de ezt inkább hagyjuk, túl magas labda.

Történt tehát, hogy once upon a time leszakadt a felsővezeték és a pofám, és látám, hogy milyen a káosz. A vasútnak láthatólag nincs protokollja az ilyen helyzetek kezelésére, információ nem jött, miért nem indulunk már, amíg végül a kalauz végigsétált a vonaton, és elmondta, hogy megint leszakadt a felsővezeték, és nem tudni, mikor indulunk, de azt se, hogy a többi vonat mikor indul. A defetista kaller lemondó szavaiból kitetszett, hogy remény sincs arra, hogy megtudjuk, mi a steisz, mikor szabadulunk ki szorult helyzetünkből, hideg volt és sötét, a népek elkezdtek összevissza telefonálni, majd leszállni, tétován ácsorogtak, illetve összevissza ténferegtek, és megérezted a káosz ízét.

És ekkor olyasmi történt, hogy megérezted azt a pillanatot is, hogy innét le kell lépni most, el kell húzni, amíg nem késő, mert ez igazi, jóllehet szoft káosz, nem olyan, mint amikor kitör az erőszak és lőni kezdenek, ez (még) csak ilyen kis vasúti káosz, ugyanis egyszer csak se szó, se beszéd, az egyik vonat jól elindult.

De nem ám, hogy figyelmeztették volna a le- és felkászálódó embereket, hogy el fog indulni, nem, ilyen finomságokra nem jutott idő, elindult valamerre, némán ment vagy ötven métert, tök véletlen, hogy a le- és felkászálódók közül senki nem esett a kereke alá, hogy nem vágta le a lábát valakinek, vagy hogy nem vágott ketté valakit. Az utasok megdermedtek egy pillanatra, de mivel (most) nem történt tragédia, ment tovább a tétova Brown-mozgásuk, sokan, így mi is, autóba ültünk, hogy a vacakabb, drágább és az épülő kettes úton őrjítően lassúbb megoldást válasszuk, és ácsorogtunk a dugóban, ami ilyenkor a kettes úton lenni szok, majd csigatempóban megindultunk, és én azt dúdoltam magamban, hogy

Az én rózsám vasutas, vasutas, vasutas
Hogyha nem sok az utas, rögtön megölel!
Teheti, mert vasutyi, vasutyi, vasutyi,
Magyar állam fizeti, hát szeretni kell!

…az ég bádogszürke volt, némi csend, és hó és halál borult a kettes út fölé, amikor!!! az út mentén felragyogott a fény, minden rózsaszínűre változott, virágminták rajzottak mennyboltra, és énbennem egy belső hang abbahagyta a vasutíros dalt, és felcsendült bennem, hogy

Näin laita kalakukkoa!
Nyt ota vettä ja soulaa,
Sen jälken voita, jauhoja,
Sen jälken vaivataan,
Sen jälken vaivataan!

…mert az út szélén lassan, lassan szembejött egy nagy kék óriásplakát:

Soros milliókat telepítene be Afrikából és a Közel-Keletről! Stop Soros!

Mingyár’ megnyugodtunk, kisimultak tépett idegeink, éreztük: minden rendben van, mintha végigsimított volna a buksi fejünkön egy kedves kéz, az ő keze, mely mindenhova elér, és agg autónk is felgyorsult, és gyorsuló, igen, gyorsuló ütemben, mintegy boldogan dohogva kezdett száguldani egy boldogabb, magyarabb jövő felé.

Kiemelt kép: Fotó: MTI/Máthé Zoltán