Gyarmati: Belebújtam a példaképem bőrébe

Mindig szükségem volt példaképekre, hiszen jó, ha választ idolt, idolokat magának az ember, akik képesek irányt mutatni.

Ám nem mindegy, kit választasz, az meg végképp nem, miért esik éppen arra a valakire a választásod.

Minden természeti népnek megvoltak az idoljai: szobor, tárgy, kép vagy festmény, falrajz, melyet istenként tiszteltek, bálványoztak. Más meghatározás szerint az idol olyan személy, akit nagyon csodálnak, szeretnek és tisztelnek, vagyis felnéznek rá, vagyis egy ideál.

Első példaképem természetesen az édesanyám volt. Rajongtam érte, és nagyon szerettem volna olyan lenni, mint ő, de esélyem sem volt rá, mert Apura hasonlítottam egész életemben.

Nagyon kicsi voltam még, messze az élsporttól, de azért arról álmodoztam, ha nagyobb leszek, én is híres sportoló leszek, mint a szüleim.

Aztán voltak fellobbanásaim az aktuális filmsztárok, hírességek iránt, miként minden kislánynak.

Tán tízéves lehettem, amikor kezembe került az akkor divatos csíkos lányregények egyike, mely Hugonnai Vilmáról, az első magyar orvosnőről szólt. Már olvasás közben is éreztem, valami megérint, ami később fontos lesz számomra.

Eszembe jutott néha az ő példamutató kitartása, például a pályaválasztásnál, és olyankor, ha nagyon megkínlódtam egy-egy anyaggal. Méltánytalanul kevés szó esik róla, pedig igazán úttörő volt.

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő 1847-ben, Nagytétényben látta meg a napvilágot. Olyan időszakban, amikor az ő köreiben élő lányok leghőbb vágya a bálozás és a megfelelő férj megtalálása volt. Nem így Vilma, akinek már fiatalon a „tudós könyvek” olvasása jelentette a legnagyobb örömet.

Elszegényedett grófi családból származott, de annyira azért futotta a szüleinek, hogy beírassák az egyik pesti leánynevelő intézetbe. Itt kötött barátságot Máriássy Fruzsinával, akit a nagyanyja, Szilassy Györgyné nevelt. Ez a kislány hívta meg Vilmát a nyári szünetben Szilassyék pándi birtokára. Ott ismerkedett meg a nála húsz évvel idősebb Szilassy György gróffal, aki belehabarodott a kislányba és gyorsan feleségül vette. Csakhogy a kezdeti, lángoló időszak után kiderült, hogy nem igazán illenek össze. A férj visszatért korábbi kicsapongó, kaszinózó, kártyázó és örömlányokkal tarkított életéhez, miközben a fiatalasszonyra az a sors várt, hogy lesse-várja haza az urát. Hamarosan kisbabájuk született, akit akkori szokás szerint elvettek az anyától, hogy dajka gondozza, etesse, hiszen egy úriasszony nem szoptathatta, füröszthette gyermekét. (Micsoda szívfájdalom lehetett ez egy édesanyának! Ha a megfelelő szemszögből vizsgálunk valamit, érdemes örülni annak, ahová eljutottunk.)

Nem sokkal később Szilassy nagypapa himlőkórba esett, és Vilmán kívül senki, még a saját felesége sem mert a közelébe menni. A felépülő nagypapa hálás volt a szakszerű, kínjait enyhítő ápolásért, és megajándékozta Vilmát egy ékszerkollekcióval, amit a fiatalasszony ugyan sosem hordott, miképpen a saját férjétől kapott ékszereit sem, de később hasznára váltak az értéktárgyak.

Hét évvel később a Hon című lapban megjelent, hogy Zürichben nőket avattak orvossá. Vilmának ettől kezdve nem volt maradása Pándon. Kemény harc után a férj beleegyezett, hogy Vilma Svájcban tanulhasson, ám mivel a birtok rosszul ment, anyagi támogatást nem adott a szellemi kalandhoz. Vilma értékesítette az ékszereit. A kapott pénzből puritán módon, beosztóan ugyan, de megélt, a nélkülözés acélozta akaratát, szorgalmát. Évfolyamelsőként doktorált hat és fél év után, és azonnal állást ajánlottak neki  Zürichben, de ő azt mondta, Magyarországon akar gyógyítani. Nem sejtette, mennyi nehézség és küzdelem után lehet majd ezt az álmát valóra váltani.

Mire hazajött, a férje elherdálta a birtokot, minden elúszott, úgyhogy egy pesti lakásba szorult a család. Vilma dolgozni akart, ám a diplomáját nem ismerték el. A kultuszminiszter, Trefort Ágoston azt mondta: „A nők felforgatnák az államot, ha tudományos téren egyenjogúsítanánk őket a férfiakkal”, de mivel a miniszter a család barátja volt és látta Vilma töretlen hitét, javasolta, végezzen bábaképzőt, s bábaként praktizálhat. Vilma a kivagyi rokonok felháborodása ellenére ellenére így tett, és rendelni kezdett.

A diplomával kapcsolatos döntésbe nem nyugodott bele, és mindent megtett azért, hogy végzettségét elismerjék, ám évekig elutasításban volt része.

A családot ő tartotta el, pedig sokszor ingyen gyógyított. Kapcsolata a férjével annyira tönkrement, hogy korát ebben is megelőzve elvált. Amihez át kellett térnie a református hitre. Mindezek ellenére jó, a válás után talán még jobb kapcsolatban maradt a volt férjjel, akit élete végéig támogatott anyagilag is.

És innen indul a tündérmese, mert a sors mégis megadta ennek a hihetetlen nőnek mindazt, amire a szíve vágyott. Harmincnyolc évesen, ami családalapítás szempontjából akkoriban igencsak késeinek számított, megismerkedett későbbi második férjével, Wartha Vince műegyetemi tanárral, nagy tekintélyű tudóssal, kutatóval, a Zsolnay gyárat híressé tevő eozinmáz feltalálójával. Egymásba szeretettek, összeházasodtak, és Vilma negyvenegy évesen megszülte  kis Vilmát, akivel, miképpen nagyfiával is, harmonikus kapcsolatban élt.

Amikor 1895-ben egy királyi rendelet lehetővé tette, hogy a nők Magyarországon is egyetemre menjenek bölcsész, gyógyszerész és orvosi szakon, Vilma ismét kérvényezte az uralkodónál diplomája elismerését. Szabad utat kapott végre, ám az összes vizsgáját újra le kellett tennie. Amit persze kitűnő eredménnyel teljesített is. Így 1897. május 14-én, ötvenéves korában orvosdoktorrá avatták Budapesten is.

Vilma feltűnően szép, vonzó nő volt, hihetetlen akaraterővel. A példaképem lett. Elolvastam róla mindent, amit csak lehetett, és sokszor gondoltam is rá.

Eltelt nem kevés év, amikor egyszer csak megszólalt a telefon, hogy az egyik újság több ismert emberrel riportsorozatot készít a példaképekről, és lenne-e kedvem részt venni benne, és ha igen, ki az, akinek szívesen a bőrébe bújnék. Nem kellett sokáig gondolkoznom, hogy kit válasszak.

Smink, korhű ruha és beállítás. Időutazás és rövid időre az lehettem, aki az egyik bálványom volt. Örülök, hogy így történt, mert úgy érzem, gazdagabb lett általa az életem. Köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzásegített.

Kiemelt kép: Nők Lapja Évszakok, 2014. őszi szám / Gálos Viktor