A félkegyelmű Németh Szilárdnak vajon elárulták, hogy a rengeteg hülyeség, amit összehord, ordas nagy hazugság?

Anyám fodrásza szerint nem lehet erre mit mondani, és ettől tökéletes az egész, Németh Szilárd, ez a hátborzongatóan ismerős alak. Az emberek mindennap találkoznak vele, mondja anyám fodrásza, meséli anyám, mert mindenhol ott van, minden sarkon szembejön velünk, illetve szembetaláljuk magunkat vele, ott álldogál kék szalagjával a karján a barackos pogácsa szagú huzatban a metróalagútba vezető mozgólépcső korlátjánál, ott vadászik fényképezőgépével a városok szűk utcáin a parkoló autók közt a rikító mellényében, találkozunk vele és felismerjük őt, amikor használt autót veszünk egy gyanús külvárosi autókereskedésben, vagy pénzt váltunk egy galambszaros, sötét, körúti udvaron a nyaralás előtt, és eszünkbe jut róla az a kissé zöldes árnyalatú, büdös és zsírban tocsogó balatoni hekk, amire azt mondta, miután visszavittük neki a pulthoz, nincs ennek semmi baja, és nem adta oda a panaszkönyvet, ellenkezőleg, még, ahogy mondani szokás, neki állt följebb, és mi nem hívtuk a rendőrséget, mert a rendőr személyében is ugyanaz a zavarba ejtően ismerős figura, az a testes, izzadt és szőrös és üveges tekintetű kápó jelent volna meg, akit olyan jól ismerünk, mondja anyám fodrásza, meséli anyám. Nem lehet erre az emberre mit mondani, mert méltatlan az egész, de a méltatlanság említése is méltatlan, mert ez a méltatlanság a létezésünk alapállapota, így bánnak velünk, ezt szoktuk meg, és ennek a fegyvernek, ennek a Németh Szilárdnak a bevetése éppen ennek a tehetetlenségnek az alantas felismerésén alapul, minden felbukkanása egy jegyellenőr, egy parkolóőr vagy egy biztonsági őr felbukkanása, mi pedig ott állunk szótlanul és tehetetlenül a méltatlanságunkba fagyva, és nincs mit mondanunk, mondja anyám fodrásza, meséli anyám, hát mit lehet erre mondani, semmit. Semmit! Ez az ember valaminek a végződése, egy baltanyél végződése, a baltafej, egy zsákutca, egy sikátor vége, betonfal.

Nincs önálló gondolata, csak gazdája és hatalma, jelenlétét, mely önmagában olyan üres, mint egy leeresztett iszaptározó, ennek a gazdának a hatalmával, a hatalma erejével tölti fel, hiszen máskülönben elárvulna attól a már igen korán felismert jelentéktelenségtől, ami elől az oltalmat adó gazda ölébe menekült, hogy felajánlja neki élethosszig tartó szolgálatait, akármiről legyen szó is, mondja anyám fodrásza, meséli anyám, hát nézze csak meg, mire jó egy balta önmagában, semmire, ahhoz, hogy lesújts vele, kell egy erős kar, az a láthatatlan kar, mely esetünkben a párt öklében végződik. Tudja, azért nagy különbség van a között, ha valaki hazudik vagy hülyeséget beszél, a hülyeséggel nincs mit tenni, arról senki sem tehet, a hazugságon azonban felháborodik az egészséges ember, viszont, amikor ezt a jegyellenőrt hallgatom, akkor hazug hülyeséget hallgatok, és mivel nincs okom azt feltételezni róla, hogy a teremtő átlagon felüli előadóművészi készségekkel áldotta meg, arra kell gondolnom, neki nem szóltak, ennek a félkegyelműnek nem árulták el, hogy az a rengeteg hülyeség, amit összehord, valójában ordas nagy hazugságok előre megírt sorozata, komolyan mondom, még ezt is el tudom képzelni. Eljön majd az idő, nem tudom, mikor, de egészen biztosan eljön, mondja anyám fodrásza, meséli anyám, amikor, mint egy rossz házasságban, a rengeteg hazugság a fejükre dől, mint egy zsák szar, ez törvényszerű, ez elől nem menekülhetnek, ez csak idő kérdése. Egyik pillanatról a másikra következik majd be, mint egy villámcsapás és onnantól kezdve, ahogy mondani szokás, egy büdös szavukat nem hiszi majd el nekik senki sem, ott fognak kapálózni, magyarázkodni, aztán térdre rogyni és riadtan könyörögni, hogy bocsássanak meg nekik, nem úgy gondolták, de akkor már késő lesz, én csak tudom, én fodrász vagyok, hozzám rengeteg válófélben lévő asszony jár, mondja anyám fodrásza, meséli anyám.