Shane Tusup kedden bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben arról számol be kisebbfajta csodaként, hogy Hódmezővásárhelyen, a 2. nemzetközi Hód Kupán majd ötszáz, nagyobbrészt fiatal úszó közt megjelent Hosszú Katinka is:
Mi több, nem csupán ellátogatott a versenyre a háromszoros olimpiai bajnok, de medencébe is szállt és velük úszott, ugyanúgy, ahogy ő is megtehette ezt az akkori legjobbak ellen 13 évesen.
A medencében a legjobbakat ezúttal kizárólag Hosszú Katinka képviselte. Továbbá Burián Katalin (Eger) és Grátz Benjámin (Százhalombatta), mert rajtuk, és az Iron Aquatics versenyzőin kívül a jegyzőkönyvében nem találtunk ismertebb nevet. Inkább olyan erőfelmérő utánpótlásverseny volt ez.
Ezért furcsa, hogy Shane Tusup hirtelen fordulattal így zárja posztját:
Naponta látjuk a rólunk születő cikkeket. A legtöbb kattintásvadász címmel, de annál kevesebb tartalommal születik. Ez van, így is marad. Ugyanakkor remélem, nem túl nagy kérés, hogy azok, akik napi, heti rendszerességgel használják a nevünket, érezzék kötelességüknek, sőt, kiváltságuknak, hogy beszámoljanak a hasonló csodákról is.
Ez lenne az ő hozzájárulásuk a magyar úszósport jövőjének építéséhez.
Hogy csoda történt, vagy sem Hódmezővásárhelyen, azt mindenki döntse el maga. Szerintünk Shane Tusup és Hosszú Katinka inkább összekötötte a kellemeset a hasznossal, a szép gesztust, az edzéssel és az érmek többségét besöprő Iron Aquatics promotálásával. Mivel a verseny nem ütötte meg a magyar néplapok ingerküszöbét, fájó, de utóbbi elmaradt.
Shane Tusup ezért az edző-, férj- és topmenedzser-szerepkör mellé elvállalta a lapszerkesztői feladatokat is. Miközben ő és az Iron Aquatics nem hajlandó közérdekű információkat megosztani az érdeklődőkkel, leckét, házi feladatot ad nekünk, magyar sportújságíróknak.
Egyszersmind pont azt tette, amit számon kért rajtunk:
Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt