Karafiáth: Tökéletes baromságok röppennek ki Kerényi száján

Kerényire pontosan illik a zseni (egyik) definíciója, azaz hogy az őt alkotó dolgok-részletek ellenére tökéleteset hoz létre.

A tökéletes baromságok úgy röppennek ki a száján, hogy azt tényleg öröm hallgatni. Komplett kabaréműsort lehetne eladni vele, ha volna még kedvem röhögni rajta.

Ám Kerényi olykor hosszan hallgat, és ha hallgat, ha egy ideig illedelmesen kerüli a nyilvánosságot, annak oka és célja van. (Vajon mi terem meg az elméjében, firtatja a pórnép, de hiába, azok a magasságok, ahová ő a puszta agyával eljut, megjósolhatatlan.) Ül Kerényi a pitypangokkal teli fűben, de arra sincs időnk, hogy megkérdezzük, vajon beteg-e, mert már ugrik is!

És minden szökelléssel megugorja az előző bődületes baromságát. Mi ez, ha nem tehetség, ha nem bravúr?

Persze minket, mezei pitypanglesőket vigasztalhat közben, hogy az azóta is rendszeresen napvilágot látó Magyar Krónika informál a világ gyönyörű, egészséges és pozitív állapotáról, mi pedig megnyugodva dőlhetünk hátra, hogy rend van, a közpénz mindig jó helyre csordogál, tök szuper, hogy a nevezett képződmény újságírói annyit visznek haza egy cikkért, ami máshol egy hónapi juss, stb, stb. Annyira, de annyira szeretném tudni, milyen az olvasói bázisa ennek a minden szempontból perfekt lapnak. Annyira jó lenne, ha Kerényi szelleme átitatná a fanyalgó, kákán is csomót kereső magyar életét.

Könnyebb lenne mindenkinek. Most viszont csak Kerényinek jó. De neki nagyon.

„Nagy lesz a felháborodás, mert a Nemzeti Könyvtárban meg fogom jelentetni Bayer Zsoltot és Szabó Dezsőt is” – szaladt ki a könyvtáros száján, mint egy egészséges böffentés.  (Már bocsánat a mellékes odavetésért, de hogy merészeli a két szerzőt egy lapon említeni?) Milyen mértékű ostobaság szükséges ehhez? És mi a végcél?

A jelenben már szorgalmasan gyártják előre a politikailag jól fekvő fejeket, akikre nem lesz gond soha – legalábbis amíg a NER működik, mert kutya az őt etető kézbe nem harap, gondoljunk csak a már általam is sokat ostorozott Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-re, azaz Orbán János Dénes és változó mértékben zsenitudatos, ám közpénzre örökké éhes csürhéjére.

Láttuk már, hogy átírható egy ország kulturális térképe, most is gyönyörűen festik feketére a lapokat, mert azt hiszik, ha összeszarozzák, amit találnak, ha lenyomnak mindent, amit tudnak, akkor ők, a hatalom által kitüntettek tündökölhetnek.

Döbbentem bámulom, ahogy ezek az emberek elhiszik maguknak, hogy jó helyen vannak, az őket megilletőn.

Most nem megyek bele abba, hogy szerintem a választás, mármint hogy kihez dörgölőzünk, kikhez csapódunk, mit teszünk meg pénzért-sikerért, ez is mind a tehetség része. És tény, mindennek ellenére emberi trágyahalmok is létrehozhatnak értékes alkotásokat.

De attól nem lesz egy alkotás értékes, hogy

• egy: Kerényi annak tartja
• kettő: hogy a hatalom annak tartja
• három: hogy van della a reklámozására, írójának bepólyálására.

Szar ember és szar mű szar marad, fújhatjuk rá a sanelötöt. Hiába tesszük egymás mellé egyforma befőttesüvegbe a nagyi házi szilvalekvárját és a szart, a kóstoláskor minden kiderül.

Minden rezsimnek megvannak a listái, minden rezsim kedveli a megtisztított terepet. A nemzeti könyvtár tulajdonosa és könyvtárosa tudja, mi kell az ép léleknek. Adjátok vissza a Wass Albertemet! Tormay Cécile, Nyírő, Nyírő, Nyírő, visítják, jaj, olvassátok az Uz Bencét, remekmű! Vagy ne olvassátok, ne is olvassatok, úgyse olvastok.

És nem is erre akarlak buzdítani titeket. Hanem hogy higgyetek a címkékben, higgyétek, hogy csak jó magyar tud jó magyar könyvet írni, a többi az hazaáruló, nemzetvesztő, sorosbérenc.

Bayert olvasni nem kell félnetek jó lesz.

De Bayert nem olvasni is jó lesz, úgyse olvassa senki a milliárdokból összedobott könyvtárat. Ment-e általa előrébb a világ?

Bayert a fejekbe, ne például Dragománt, akinek a könyvei veszélyesek. Most olvasom az oldalán, és engedelmével másolom is):

Ha esetleg mégis lesz majd hazafias testnevelés, akkor legalább nem kell majd többet elmagyarázni a rendhagyó irodalomórákon a diákoknak, hogy A fehér királyban mi is az a Haza Védelme foglalkozás. Tankönyv is volt hozzá, de emlékeim szerint ezt nem kaptuk a kezünkbe, hadititokként kezelte a tanárelvtárs, csak a versenyzők nézhettek bele – mert voltak versenyek is természetesen.

Oh, élet, oh irodalom. Az első hazafias lépéseket megtettük már, észre se vesszük, de rójuk az iskolaköröket az örökké átforrósodott betonon. Páran még fékeznek és elbújnak a sarokban, nézik a kilógó nyelvű, szánalmas futást, a meghatározott pályán, kiszabott ritmusra.

Az átformálás jó régen elkezdődött, úgy kell ehhez a Magyar Krónika és a Nemzeti Könyvtár, mint hazafias testbe a hazafias lélek!