Pár hónapig mégsem zárják le a budapesti aluljárókat éjszakára, hangzik a hír, annak ellenére sem, hogy a Ferenciek terénél mennyire bevált a módszer. Az információhoz persze odateszik, hogy egyelőre. Még nem, de a terv megvan, a kísérlet remekül sikerült. Nem ez az első kísérlet, hogy hajléktalan honfitársaink életét még jobban ellehetetlenítsék.
A szöveg most az, hogy nem, hogy képzeljük, nem a hajléktalanok ellen irányult az ötlet felvetése. Hogy is ne! Rossz az, aki rosszra gondol! De vajon hiszünk még a kommunikációjukban? Persze, persze, hogyne hinnénk, mindent be…unk csontig. Értjük, hogy nyertek (bár nagyon tetszik az egyik barátnőm Facebookra kitett hasonlata, ez:
értjük, hogy jobban teljesítünk, világos, hiszen annyira jól élünk, nem? Értjük, hogy dehogyis kedves vezetőnk rendelte el a civilek vegzálását, értjük, hogy Rogán helikopteres útját lezárt ügynek kell tekinteni. Dehogyis hazudnak ők, reggel, délben, meg mikor is? Az állagmegőrzés nem arra utal, hogy jön a hideg, pucoljuk már ki a csöviket, hová gondolunk.
Állagot őrzünk, mondják, jó ötlet, szeretjük, ha megőrződik az állag. Úgy lehetne ezt a legtökéletesebben megtenni, ha nem csupán a hajléktalanokat, hanem egyáltalán senkit nem engednének le. Minek járkálják össze a haveri cégek által felújított burkolatot, minek lifteznek jobbra-balra, miért nem furikáztatják magukat inkább ők is helikopterrel? Olyan ez, mint a kenyér és a kalács viszonya a híres mondásban. Cinikus és lenéző az egész.
Fotó: MTI / Máthé Zoltán
Évek óta megy a kísérletezés, hogy a nehéz sorsú embereket egyszerűen elrejtsük, kitakarjuk, kiretusáljuk a képből. Mihez is lehetne hasonlítani a módszert? Első blikkre talán ahhoz, amikor csak úgy kutyafuttában rakunk „rendet” a lakásban. Minden széthagyott, koszos, csúnya dolgot bedobálunk a kamrába és a nagyobb szekrényekbe, és hopp, magic, aki belép hozzánk, azt látja, ez bizony egy rendes háztartás.
Le lehet nyomni ugyan tüneti kezelésekkel, gyors fájdalomcsillapítással, lehet, sokáig rejtve is marad a góc, de bizony betegség ez a javából. Bár nincs kiütés, nincs látványos jel, a szervezet belül rohad, jön a hajhullás, jelentkeznek a szívpanaszok, fáradtak leszünk, enerváltak. És hopp, egyszer csak belobban a gyulladás, és utána már nem lehet kisebb károkkal megúszni. Most arról megy az ügyezés, hogy legyen-e olimpia, vagy sem, a gyűlöletkampányra elment annyi, amennyi (és nem kétséges, hogy itt-ott leszavaztatták a hajléktalanokat is, régi trükk, erre jók, meg ugye arra is, hogy cégekben beltagnak tegyék meg közülük valamelyiküket, mintha hallottunk volna már ilyet is). De nem látom az igyekezetet, hogy a lakhatás kérdését megoldják.
Hogy a hajléktalanellátás színvonalán emeljenek. Hogy felemeljék azokat az állampolgárokat, akiknek talán egy kicsit több segítség is életmentő lenne. Attól, hogy a külterületekre, lépcsőházak alagsorába űzik őket, attól, hogy nem látják a szenvedésüket (mert nincsenek szem előtt), attól még a szenvedésük létezik.
