Egy szülőnek nem épp élmény, hogy a lányuk szeret, hogy is mondjam, kefélni
– ezt a véleményt bírta egy hónapja megfogalmazni Aczél Endre újságíró Kiss Lászlóék csoportos nemierőszak-bűncselekményének áldozatáról. „Egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy valóban nemi erőszak történt, nem csak a Sportuszodában megszokott, napi rendszerességű szex” – mosdatta a szerecsent Aczél, aki azt is írta, hogy
a vadászat vég nélkül folyt és nem eredménytelenül.
Szerencsére egyre kevesebb embernek kell magyarázni, hogy az áldozathibáztatás a leggusztustalanabb attitűd, amit a nemierőszak-bűntényekkel kapcsolatban tanúsítani lehet. Az ilyen hozzáállás miatt nem mernek rengetegen segítséget kérni, az elkövetett bűnök feltáratlanok maradnak, az áldozatok élete pedig tönkremegy, mert nem akarják kitenni magukat annak, hogy a végén még őket kurvázzák le, és hazudtolják meg a szavaikat megalázó módon.
Aczél Endre ezt nem fogja fel, neki a csoportos nemierőszak is csak bennfenteskedő anekdotázáshoz ad muníciót. Hát, a Népszabadságban már biztos nem fog anekdotázgatni, mert a lap szerkesztősége úgy döntött, nem szeretnének teret adni annak, akiben ilyen gondolatok fogalmazódnak meg.
Tanult-e mindebből Aczél? Dehogy tanult.
Szombaton az RTL-nek nyilatkozott Takáts Zsuzsanna, és elmesélte, hogyan is nézett ki ez az aczélendrei értelemben vett vadászat. Kiderült, hogy Kissék rendszeresen szórakoztak azzal, hogy gyanútlan nőkön követtek el akaratuk ellenére nemi erőszakot, és az is, hogy Aczél bennfenteskedő szövegei a befolyásos szülőkről, vagy az a kijelentése, hogy „az áldozat egy ismert sportolónő nagyon szép édesanyja, aki nem is akart ügyet csinálni”, mind-mind hazugság volt. Vagy ha nem volt hazugság, az derül ki, hogy Kissék annyi nőt gyaláztak meg, hogy már összekeverednek az egyes történetek.
Mindenesetre az interjú óta Aczélnak különösen bocsánatot kellene kérnie, de ha nem megy neki, akkor legalább mélyen hallgatni.
Ehhez képest nekilátott darabokra szedni Takáts Zsuzsanna interjúját, a korábbiakhoz hasonló szellemben. Vasárnapra virradó éjjel egy Facebookon zajló vitában a következő kérdést tette fel:
Kedves Aczél Endre! Teljesen mindegy, hogy ki, kivel, hova, miért megy be, az senkit nem jogosít fel arra, sem egyedül, sem csapatosan, hogy megerőszakolják. Ha ezt nem képes valaki felfogni, az nemcsak a Népszabadság szerkesztőségéből, hanem a tisztességes emberek köréből is kizárja magát. Úgy, mint ön tette azzal, hogy még tovább folytatta a Takáts Zsuzsa által elmondottak kiforgatását, alpári, szőrszálhasogató módon, olyan részletekbe belekötve, mint hogy nem csoportos, hanem folytatólagosan elkövetett erőszakról volt szó az ítéletben. Hát az aztán valóban sokkal jobb, gratulálok.
Ezennel “kiszálltam” ennek az ügynek a boncolgatásából. Úgyis hiába mondok bármit is
– így lépett ki a beszélgetésből Aczél, miután többen szóvá tették neki a kényszeres áldozathibáztatást. Pedig nem hiába mondta el mindezt. Megtudtuk róla, hogy milyen ember, és milyen ez az egész bagázs, amely összezárt egy védtelen nővel szemben.
