Sétálunk a forró országúton, hogy elérjük a fát, amelynek árnyékában stoppolni szoktunk, mikor hazafelé tartunk a vásárlásból. Cigarettáért jöttünk elsősorban, mert elfogyott, és kénytelen voltam kibontani egy ajándékba vásárolt Wondert.
– Te, várjál, baj van.
– Mi?
– Azt hiszem baj van.
– Mi van?
– Hogy őszinte legyek, befostam.
– Na és aztán!
– De nincs rajtam alsónadrág.
– Annál jobb! Folyik?
– Folyik!
– Ne szarj be! Mutasd!
– Nem mutatom! Baj van!
– Várjál, bemegyünk ide az étkezdébe, veszek valamit ebédre, nagyon finom sült hal van itt, addig te meg kimosod a segged.
– Hol van?
– Itt, mindjárt.
– Micsoda szerencse!
Olyan forróság van, hogy nem is érezni a bőrön a fos hőjét, nem tudom megmondani, hogy hol tart, bár a combomnál, mintha csiklandozna valami.
– Menj be, ott van hátul!
– Jó napot kívánok!
– Jó napot!
– Nézd már, tényleg folyik!
– Hol?
– Egész a térdhajlatodig.
– Jól van, hallgass!
Micsoda szerencse! A mosdóban van egy szép nagy tartály, amelyből a vizet merik a vendégek a vécé öblítéséhez. Bezárom az ajtót, kiveszem a zsebemből a két cigit, az öngyújtót, a telefont, a pénztárcát és kézi mosáshoz látok, combomat pedig a vécé mellett található seggmosó berendezéssel mosom le. Micsoda szerencse, hogy ez a rövidnadrág van rajtam. Még Brassóban vásároltam annak idején egy márkaboltban. Könnyen mosható, könnyen szárad, hálós herefogóval van ellátva, így alsónadrág nélkül is hordható. Kicsavarom, felveszem és már megyek is. A zsebébe nyúlok, és megtalálom benne a Wondert. Micsoda szerencse! Kidobom a teli doboz ázott Wondert a kukába, és megyünk stoppolni.
A platón ülünk egy thai paraszttal a a macséták és kókuszdiók és lábosok és kapák és ásók között. A festő nosztalgiázik.
– Képzeld el, egyszer, 1989-ben, amikor visszatértem Magyarországra, a Múzeum körúton sétáltam, és éreztem, hogy mindjárt befosok. Volt ott egy nyilvános vécé, 5 forintba került. Bementem, fizettem, rohantam a vécére, úgy éreztem egy centin múlott, de aztán nem jött semmi. Semmi. Csak egy szerencsétlen fing. Aztán még egy. Hiába erőlködtem, semmi. Kimegyek, mondom a vécés néninek, csókolom, hát mégse kellett, tetszett hallani, gondolom. Azt mondja nem úgy van az. Mondom akkor egyezzünk meg, adjon vissza 3 forintot, azt mondja, nem úgy van az. 5 forintot fizettem két fingért, ahhoz képest te egész olcsón megúsztad.
– Az igaz!
– Micsoda szerencse!
– Az! Te figyelj, szerinted, hogy kell egy ilyen történetet gusztusosan elmesélni?
– Sehogy!
– Hogy mondják az úriemberek, hogy befostam?
– Az úriemberek nem fosnak be.
– El lehet egy ilyet gusztusosan mesélni egyáltalán?
– Biztos, persze. De annak semmi értelme.
