Poszt ITT

A trágya nem csípi annyira a hivatalok szemét, mint a menekültek

Tragya(210x140).jpg (Array)
Tragya(210x140).jpg (Array)

Mobil wc nem lehet posta közelében, de a sertéstrágyával szegélyezett Andrássy út ügyében nem csipkedik magukat a hivatalok. Valami bűzlik a Kárpát-medencében.

A fűre települő, ne adj Isten koszos menekültekkel szemben jóval tettrekészebben lépnek fel az illetékesek, mint a történelmi sugárutunkat szegélyező szar miatt – jómagam erre jutottam, mikor annak igyekeztem utánajárni, hol tart a nyomozás a Budapest Pride előtt az Andrássy úton szétszórt állati végtermék ügyében. Mint ismeretes, az idén 20 éves Budapest Pride felvonulás előtt valaki vagy valakik friss, szagos trágyával hintették be a főváros egyik legszebb pontját. 

Korábbi cikkünkben egy menekülteket segítő civil önkéntes, Baba okosított ki minket arról, hogyan gáncsolta ki az ÁNTSZ a melegételosztást hajháló hiánya miatt, miért nem lehet mobil wc posta mellett (emiatt kellett a Nyugati térről elvinni a mozgatható árnyékszéket). Nagyon úgy tűnik, hogy ez a vaskalapos szigor és kérlelhetetlen következetesség csak akkor manifesztálódik, mikor kiszolgáltatott, kétségbeesett menekülőket kell vegzálni és megkeseríteni az országban töltött idejüket.

Az Andrássy út ugyanis szaros.

Bár az Index hétfői cikke szerint a szombati Budapest Pride-ot követően a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vasárnap két alkalommal elvégezte az érintett területek „bő vízzel történő mosását”, a kaki már nem zaglik ugyan, de ott virít sz Opránál. KA-Steve Tumblr-oldalán képekkel illusztrálta a keddi állapotokat, a ma reggeli helyzetjelentése szerint az Operánál még ott vannak a dicstelen halmok.

De ha soraim írása közben egy egész közmunkás-hadsereget is vezényeltek volna a helyszínre annyi fertőtlenítőszerrel, hogy egy dunai gőzös is elmenjen rajta, a napokig tartó késlekedést, nemtörődömséget nagyon nehéz lenne kimagyarázni.

Lapulnak, mint szar a fűben

Ezzel kapcsolatban megkerestük a rendőrség szerint az ügyben illetékes VI. Kerületi Kormányhivatalt, akik – miután órák óta kerestük őket telefonon és e-mailben is – nem sokkal négy óra után közölték: holnap kapunk választ kérdéseinkre. 

A Budapest Pride szerint a trágya kiszórása nem parkfenntartás keretében történt, ismeretlen tettesek “ezzel a gyülekezési joguk gyakorlásában kívánták meggátolni, akadályozni a felvonulásra érkezőket”. Mivel ez egy LMBTQ-egyenjogúságért tartott felvonulás volt, amelyen húszezer LMBTQ ember és támogatóik vettek részt, az ismeretlen tettesek magatartása alkalmas volt arra, hogy ebben a tömegben riadalmat keltsen – írták megkeresésünkre.

 Fotó: Berecz Valter

 

Talán felesleges is ragozni, mennyire veszélyes és undorító a napok óta az Andrássy út közelében száradó-rohadó-porladó állati végtermék. De hogy az érintettek nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a kármentésért, hogy minél előbb eltüntessék egy beteg elme szánalmas provokációjának nyomait, azt érdemes lehet aláhúzni. Tán nem szégyellik?

Nem sokkal az LMBTQ-közösség és szimpatizánsaik felvonulása előtt Tarlós István főpolgármester azon sopánkodott, hogy a Pride nem méltó az Andrássy úthoz, az “egész jelenség” számára “nem természetes és visszataszító”. Megmosolyogtató kijelentések ezek, ha a napokig a közterületen hagyott szarra gondolunk.

Ha valami, hát ez nem méltó, viszont nagyon is beszédes. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik