Reggel tankoltam. Az állomás automata. Száz bahtért tankoltam a motorba, aztán hazamentem. Délután látom, hogy a tank majdnem üres. Az ég már koromsötét volt mögöttem a hegy fölött, amikor bementem a faluba, hogy utánajárjak a rejtélynek. Útközben arra gondoltam, lehet, csak álmodtam, hogy tankoltam, de aztán eszembe jutott, hogy visszafelé az emelkedőn azt üvöltöttem a szélben, hogy igyad, Géza, igyad, fiam! Mire a kúthoz értem, elkezdett esni. Beálltam a kút kis eresze alá, de aztán feltámadt a szél, és védtelen maradtam. Átszaladtam a kút mögötti ház eresze alá. Mondtam az üzemeltetőnek, hogy 100 bahtért tankoltam, de nincs a motorban üzemanyag. Benyúlt a zsebébe, és visszaadta a százast. Az ember nem látja, folyik-e az a benzin, a számláló viszont mutatta, hogy folyik. Egyre jobban zuhogott. Arra gondoltam, beülök Dave-hez, ott várom meg a vihar végét. Játszottam egy partit a pultos fiúval. 1-1-nél eltűnt, és rövidesen egy másik pólóban tért vissza, amin Bruce Lee feszített. Ő nyert. Közben kértem egy hamburgert, mert mást nem adtak. Soha nem gondoltam volna, hogy egy hamburger ennyire jól tud esni. Állva ettem, ahogy a főnöktől, a kolorádói tengerészgyalogostól láttam. Megállt a tányér felett, leemelte a hamburger kalapját. Az olvadt sajt kapaszkodott csápjaival a húsba, de végül engedett. Dave fogta a mustárt, ketchupot, és azokkal az utánozhatatlanul laza mozdulatokkal elvégezte a szertartást, majd összenyomta a burgert, és evett. Néztem a hamburgeremet, és eszembe jutott, hogy abban a koszvadt, sértődött és ostoba Kelet-Európában még mindig divat azzal csúfolni az amerikaiakat, hogy hamburgert zabálnak, mert a hamburger szar. Tulajdonképpen miért is? Mi az pontosan, amit mi, magyarok nem eszünk meg a hamburgerből? A marhahúst? A kenyeret? A hagymát, a salátát, a paradicsomot, a mustárt? Eszembe jutott egy eset, amikor egy barátommal Balatonra menet megálltunk egy langallósnál, és megkérdezte a büszke bajszos magyart, aki ott izzadt a kemencéje mellett, és egy árva lélek nem állt meg nála, hogy elnézést uram, ketchupot lehet kérni a langallóhoz, vagy az nagy szentségtörés? A bajszos elvörösödött, és azt mondta: de hát ez magyar étel, mire a barátom meg azt felelte, hogy jó, tudom, de a ketchup meg paradicsompüré. Ettől persze még vörösebb lett, otthagyott minket, és leült az Eskimo jégkrémes ernyője alá. Szóval, magyarok, csak azt akartam mondani: egyetek minél több hamburgert, a nagypapának nem volt mindenben igaza, a Skoda például szar autó volt, a gárdonyi strand pedig varangyoknak és gólyáknak való, nem magyar embernek!
- 22:13 Az orosz nagykövet gratulált a Demokrata évfordulóján Bencsik Andrásnak: A magyar hazafias értelmiség bástyája
- 21:55 Angyalföldön egyelőre nem hat a Pintér-mágia
- 21:31 Lehull a lepel, megvan az új norvég női kézilabda-kapitány
- 21:12 27 év után kell elköltöznie egy párnak Rákosrendezőről, de szerintük a MÁV nem ajánlott megfelelő cserelakást
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2024.09.30.
- 20:44 Mikes Anna az Ázsia Expresszről: A nehéz helyzetek ellenére mi egymással soha nem problémáztunk
- 20:33 Agresszívan viselkedett, féléves eltiltást kapott a háromszoros BL-győztes klasszis
- 20:12 Magyar Péter: Ami Orbán Balázs mondataiban elhangzott, az a legalja
- 20:12 Eltűnhet hazánkból a burgonya, viszont megjelenhetnek a pusztító tornádók
- 20:10 Orbán Viktorék döntöttek: átfogó stratégiai együttműködési program indul a Kongói Demokratikus Köztársasággal
- 20:03 Farkasházi Réka édesapját ugyanazzal a betegséggel diagnosztizálták, amivel Karsai Dániel küzdött
- 19:40 Gulyás Gergely: Az Orbán Balázs-ügy a mi részünkről maximálisan le van zárva
- 19:37 Apa lesz Milo Ventimiglia
- 19:31 Marco Rossi: Sohasem mondtam, hogy egyenértékű lennék Guardiolával
- 19:18 Hazaárulózással, szómegvonással, párttitkározással indult a parlamenti ülésszak – videó
- 18:48 Kövér László: Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módra viselkedni és okoskodni, mert hibát követ el
- 06:56 Sztárbox: Héder Barna olyan szóviccel nyitotta a műsort, hogy rögtön Shane Tusup arcát mutatták
- 14:19 Horváth Csaba: Aktív politikai pályafutásom a mai nappal véget ér
- 14:10 Kövér László ízléstelen provokációról és a halál kultúrájáról beszélt, miután a Momentum egy perc néma csendet kért Karsai Dániel emlékére a parlamentben
- 14:21 Megszületett Sztarenki Dóra első gyereke, közös fotót is posztolt a babával
- 15:00 Vitézy Dávidék javasolják, hogy rendezzék vissza a Karácsony Gergelyre ruházott közgyűlési hatásköröket
- 13:48 Megtagadta a vallomást a 11–12 éves kislányokat megerőszakoló debreceni férfi
- 12:33 „Örülj, hogy itt ülsz mellettem pizsamában, és nem a ringben vagy” – vetette oda Kokó Szépréthy Rolandnak a Sztárboxban
- 11:00 Ezért pusztul tömegével a magyar kocsma: nemcsak súlyos krízis, de rendszerváltás zajlik a mélyben
- 08:46 Ő lett az ország legszebb nője, Marco Rossival pózolt a döntő után
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!