Most, hogy hétfőn feltámad a falusi futballturizmus, engedjék meg a kedves futballszerető olvasók, hogy megosszam önökkel egy kedves emlékemet futballról, ünnepről, összetartásról, vidékről. Búcsú volt a faluban. Ebből az alkalomból csapatunk barátságos mérkőzést játszott a szomszédos Cserépváralja válogatottjával. Én egy üveges Borsodival ültem a patak partján, a töltésen, nagyjából egy vonalban a hazai kapuval, melyet Karcsi, egy kitűnő kőműves védet. Cserépváralja beszorult, át sem lépték a felezővonalat, csapatunk óriási nyomás alatt tartotta őket. Karcsi álldogált a kapuban. Aztán Karcsi nekidőlt a kapufának. Aztán Karcsi gondolt egyet, megindult a kapu mögötti füves terület felé, ahol a búcsú zajlott, és kisvártatva egy rózsaszín vattacukorral tért vissza. Távozásáról senki sem vett tudomást. Mikor visszaért, végignézett a pályán, majd fogta magát és leheveredett a fűbe a vattacukorral. Én elmentem még egy Borsodiért. Ehelyütt illik elmesélnem, hogy anyám egyszer, egy viharos éjszaka után, amikor kitört egy ablaküvegünk az emeleten, megkérdezte a kertben füvet nyíró falubeli fiút, hogy van-e a faluban üveges. Üveges, kérdezte Attila, és megtörölte izzadt homlokát. Üveges Borsodi, mondta. Szóval elmentem egy üveges Borsodiért, és mikor visszaértem Karcsi még mindig a vattacukrot ette és nem vette észre, hogy Cserépvárlaja átlépte a felezővonalat, mi több, csatárjukat kiugratták és szélsebesen közeledett a hazai kapu felé. Valaki elkiáltotta magát: Karcsi, bazdmeg! Karcsi felnézett, elhajította a vattacukrot és rohant a magát hosszan szöktető csatár felé. Már vetődött a labdáért hatalmas testével, amikor az felpattant előtte egy rögön, és átrepült fölötte. A csatár ütközött Karcsival, de talpon maradt, a labda gurult tovább. A csatár ott állt az üres kapuval szemben. Hat méterről fölé lőtte a labdát. Nem emlékszem mi lett a végeredmény, mert jól éreztem magam, és éppen ezt szerettem volna megkérdezni, tényleg nem tolakodásból, nem akarok ünneprontó lenni, tetszik nekem, hogy húsvét hétfőn stadiont avatnak, de nem lesz ott mindenki egy kicsit, vagy nagyon csúnyán bebaszva?
Fotó: Kummer János
