Titokban mindig is irigyeltük a németeket. Fociban szinte mindig bejutnak a vébén a legjobb négy közé, jó kocsikat gyártanak, száguldoznak az ingyenes autópályákon, és még a múltjukkal is hajlandók szembenézni. Sőt, a jelenükkel is.
Két éven belül másodszor mondott le a német államfő. 2010-ben Horst Köhler az után távozott, hogy a sajtó támadásokat intézett ellene a Bundeswehr afganisztáni szerepvállalása kapcsán tett félreérthető nyilatkozata miatt. Most pedig Christian Wulff lépett le idő előtt, mert tekintélyén csorba esett amiatt, hogy kényes ügyekben (megkérdőjelezhető korrektségű házvásárlás, nyaralás) kellett magyarázkodnia.
Angela Merkel kancellárt kínosan érinti, hogy CDU-beli párttársa válik meg az elnöki poszttól. Magyar fejjel szinte elképzelhetetlen, hogy mégsem az ellenzéket vagy a sajtót okolta a történtekért, sőt bejelentette, hogy a kormánypártok mellett a szociáldemokratákkal és a zöldekkel is tárgyalásokat kezdeményez, hogy közös jelöltet találjanak a szövetségi elnöki posztra.
Németországban a bársonyszékek sem annyira bebetonozottak, mint mifelénk. Tavaly Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter jobbnak látta lemondani plágiumbotránya miatt. Csodák csodája, mindezektől nem dőlt össze a világ. Európa boldogabbik felén a polgárok tudomásul veszik, hogy az ember (a politikus pedig kiváltképp) már csak ilyen.
Christian Wulff lemondását azzal indokolta, hogy nem áll mögötte akkora támogatottság, ami hivatala ellátásához szükséges. Kíváncsiak lennénk, mikor hangzik el hasonló mondat egy magyar politikus szájából. És arra is, mikor ismerik fel itthon a sajtó szerepét a hatalom ellenőrzésében.
A német elnök bedobta a törülközőt, itthon még a mosakodásnál tartunk.
