Zámbó Gyula a video-jegyzőkönyvről
Szembesítés
Kulcsár Attila ügyvédje nem tartja jogilag aggályosnak a védence ügyészi kihallgatásáról készült – részleteiben az MTV Szólás szabadsága című műsorában bemutatott – videofelvételen látható, helyenként meglepő jeleneteket.
Árulja el: 2004. június 9-én Kulcsár Attila miért engedte, hogy kihallgatásáról videofelvétel készüljön, majd a következő alkalommal miért nem járult hozzá ugyanehhez?
– Ez volt az első alkalom, hogy filmezték őt kihallgatás közben. Azt gondolta, idővel hozzászokik, és elviseli ezt a körülményt. Nem így történt.
– De miben zavarta őt a kamera?
– Abban, hogy koncentráljon, képes legyen gondolkodni, rendesen tudjon beszélni. Létezik olyan, hogy kameraláz.
– Többen mégis úgy látták, hogy a kihallgatás kifejezetten baráti légkörben zajlott. Ön cáfolta ezt. Akkor hát milyen volt a hangulat?
– Jó hangulatú, oldott kihallgatás volt, de barátinak nem nevezhető, hiszen nem viccelődtek egymással a felek, és végig magázódtak.
– Minek köszönhető, hogy az Ön védence és az ügyészek között ez az oldott hangulat kialakult?
– Nyilván az ügyészek úgy határoztak, bár erről nem kérdeztem őket, hogy az a helyes taktika, ha megengedőek. Ha a kihallgató szeretné, hogy minél inkább megnyíljon a gyanúsított, arra szigorú, rideg körülmények között kevés az esély. Ráadásul a filmfelvételen nem az első kihallgatás látható, s ekkorra már kialakult a bizalom a felek között. Túlzok, hogy érthető legyen: a gyanúsított már látta, hogy nem pofozzák és nem verik a fejét a telefonkönyvvel, a kihallgatók pedig látták, hogy védencem nem akar egyértelműen a szemükbe hazudni, és nem kell minden szót harapófogóval kihúzni belőle.
– Pedig épp azt láthattuk a felvételeken, hogy alig lehetett belőle kihúzni a szavakat, mondatokat. Ön folyton noszogatta: „Azt mondd el, hogy Csabát mindig tájékoztattad… És így görgesd tovább”. Miért kellett neki ilyen instrukciókat adni?
– Azért, hogy egyszerűsítsük, időben rövidítsük a vallomástételt. Kulcsár Attila számára ez egy hosszú, évekre visszanyúló történet. Képzelje el, ha a kérdésre sokadszorra elkezdi elmesélni az elejétől, hogy hol ismerkedtek meg Kerék Csabával, hol találkozgattak, satöbbi. Ismét túlzok, de így eltelik másfél óra is, mire eljutunk odáig, hogy konkrétan a kérdésre válaszol.
– Az ügyészek mindenesetre kérdésekkel nem nagyon irányították a kihallgatást. Kulcsár Attila pedig többször papírról olvasta a választ. Beavatna a műhelytitkaikba: hogyan készültek fel egy-egy kihallgatásra?
– Az volt a jellemző, ha nem is mindig történt így, hogy az ügyészek a kihallgatás végén elmondták, mely témák és kérdéskörök kerülnek szóba a következő alkalommal.
– Tételesen felsorolták?
– Igen, de nem konkrét kérdések formájában, inkább vezérfonalat adtak, hogy miről lehet előre gondolkodni. Kulcsár Attila készült, és jegyzeteket írt magának.
– Ön mennyire vett részt ebben?
– Semennyire. Kihallgatás előtt természetesen átnéztem a jegyzeteket, ez kötelességem, így többé-kevésbé tudtam, hogy mit fog válaszolni egy-egy kérdésre.
– Átbeszélték?
– Mindig megbeszéltük a válaszokat, különböző mélységben, mikor mennyire volt módunk, időnk.
– Kérem, magyarázza meg, mi történt, amikor az ügyész azt kérte: „Ismertesse, hogy a Kerék Csaba által átadott iratokat hogyan használta fel!” Majd Kulcsár valamit mutatott Önnek a papírjai között, közben felpillantott a plafonra és azt mondta: „Kíváncsi vagyok, mikor szakad le”. Ez mire vonatkozott?
– A vallomás menetéhez, vagy az aktuális kérdéshez semmi köze nem volt ennek a kiszólásnak. Arra vonatkozott, hogy zajt hallottunk a fejünk fölül. Volt ennek előzménye, ám erről védencem felhatalmazása nélkül nem beszélhetek.
– Gyermekkori trauma?
– Nem, nem.
– Félre a viccet: ugye ez azt jelenti, akkor szakad le a plafon, ha nagy hazugság hangzik el.
– Igen, de olyankor is leszakadhat, ha az álmennyezet mögé bebújik valaki, hogy kihallgassa, mi történik odalent.
– Csak nem egy korábbi kihallgatáson tapasztalt ilyesmit Kulcsár?
– Erre nem válaszolhatok.
– Mindenesetre furcsa, hogy az ügyészek egyáltalán nem lepődtek meg ezen a kiszóláson.
– Persze, mert pontosan tudták, miről van szó.
– Talányos. De nézzünk egy másik részletet. Kulcsár: „Kerék Csaba elmondta, milyen adatokra és dokumentumokra van szüksége, hogy leplezni tudjuk az általunk…” Ön átveszi a szót: „…végzett ügyleteket”. Ön valamit intett, Kulcsár nevetett, majd Ön folytatta: „Az átadott iratok alapján ő elkészítette a dokumentumokat, a…” Kulcsár: „…a leplezéshez”. Erre Ön: „Nem kell ez a leplezés.” És így gördül tovább. Miképpen lehetséges, hogy Ön már-már Kulcsár Attila szinkronhangjaként működött a kihallgatáson? Mintha kissé túllépett volna a szerepén.
– Lehetséges, hogy kicsit túlléptem a szerepemen, nem vitatom. De én pontosan tudtam, hogy Kulcsár Attila mit tud, és hogy mit akar elmondani.
– Igen, de Ön folyton kijavította, korrigálta védence szavait. Miképpen lehet, hogy az ügyészek nem szóltak rá Önre? Előre megállapodtak, hogy így megy a kihallgatás?
– Nem állapodtunk meg semmiben. Nem is lehetett volna. A kihallgatás során annyira segítettem a védencemet, amennyire azt lehetővé tették. Ez nem visszaélés, csupán éltem az adott lehetőséggel.
– Nem tart attól, hogy mindezt a bíróság majd komoly eljárási hibának minősíti?
– Biztos vagyok benne, hogy nem tekintik annak.
– A kihallgatáson az ügyészek elővettek egy kimutatást, és perceken keresztül Kulcsárral együtt próbálták kibogozni, meglehetősen reménytelenül, hogy mit látnak a papíron. Mi volt a benyomása az ügyészek felkészültségéről?
– Természetes, ha egy ilyen szerteágazó ügyben a kihallgató ügyész első látásra nem mindig tudja pontosan, hogy mit takarnak az adatok. Az eljárás során semmiféle problémát nem okozott, hogy milyen felkészültséggel érkeztek az ügyészek.
– Tapasztalt olyasmit, hogy az ügyészek magyarázták el Kulcsárnak, miképpen történt a pénzmozgás?
– Érdemét tekintve mindig az kerül a jegyzőkönyvbe, amit a gyanúsított mondott. Mindig előfordulhat, hogy az ügyész nem tartja elegendőnek a gyanúsított válaszát, ezért diktálás közben visszakérdez.
– Diktálásnak tűnt pedig, amikor Ihász Sándor főügyész azt mondta: „Az még kimaradt… hogy az értékpapírszámla megfelel a másik számla összegének. Ezt írjuk még le!” Erre Kulcsár: „Ennek jobban örülök, mint maguk. Komolyan mondom.” Mire értette? Miért örült Kulcsár, és miért örült a főügyész?
– Akkor még nyilván értettem, de ennyi idő után képtelen vagyok megfejteni az okát. Mert az önmagában ugye nem olyan különös öröm, hogy egyeznek a számlakivonatokról készült összesítések…
– Kulcsár örülhet, ha mentő körülményt találnak számára. De miért örülnek az ügyészek?
– Nem tudom, mert nem volt folytatása.
– De volt. A főügyész még hozzáfűzte: „Lesz még néhány ilyen szép helyzet, nem most, hanem később”. Ezt hogyan kell érteni?
– Nyilván úgy: az ügyészek a kihallgatás-sorozat során gyakran éltek azzal a lehetőséggel, hogy miután Kulcsár elmondott egy történetet, akkor, vagy a következő alkalommal szembesítették a dokumentumokkal, hogy nézze meg, jól emlékezett-e a múltkor. Annak is lehet örülni, ha jól emlékezett, és a papírok igazolják, amit mondott.
– De miért „szép helyzet” ez az ügyésznek? Úgy tűnik, mintha szurkolna Kulcsárnak, hogy ne kerüljön ellentmondásba.
– Ez érthető. Ha ellentmondáson kapják, akkor két eset lehetséges: vagy hazudik, vagy téved. Mindkettő rossz, hiszen tőle azt várták, hogy minél részletesebben tárja fel a történteket. Képzeljük el, milyen kudarc lett volna a kihallgatóknak, ha kiderül: ez az ember hazudik, vagy lényeges dolgokban téved.
– Árulja el, mi kell ahhoz, hogy egy ilyen súlyos bűncselekmény felderítése közben a kihallgatók ilyen tág szerepkört engedélyezzenek az ügyvédnek? Hogyan lehet, hogy nem figyelmeztették Önt még akkor sem, amikor a védence helyett válaszolt a kérdésekre? Miért kapott ekkora szabadságot?
– Tény, hogy már többször, többféle hatóság előtt sikerült kivívnom ezt a szabadságot, és remélem, ez a jövőben is sikerül. Hiszen így tudom hatásosan képviselni az ügyfelem érdekét. De ebben a konkrét esetben csak találgatni tudok. Valószínűleg azért hagyták a kihallgatók, hogy ilyen mélységben belekotnyeleskedjek a megfogalmazásba, mert tisztában voltak vele: én tudom, mit akar elmondani Kulcsár Attila. Ha azt mondták volna, „ez nem megy”, akkor maradt volna az a megoldás, hogy egy-egy kérdés után félrevonultam volna a védencemmel egy másik szobába, míg egyeztetünk, majd utána válaszolt volna a kérdésre. Így sokkal egyszerűbb volt.
– Az egyik szakértő a tévében a filmrészlet után azt mondta: „Kíváncsi vagyok, a bíróságnak mi lesz erről a véleménye, ugyanis a jog szerint jogellenesen beszerzett bizonyítékok nem használhatóak fel”.
– Tökéletesen egyetértek, de mindez erre az esetre nem vonatkozik.
– Nem tart attól, hogy ez a filmfelvétel törvényességi aggályokat vet fel, és veszélyezteti az eljárást?
– Egyáltalán nem. Ha valakinek ilyesmitől van oka félni, az a nyomozó hatóság. De meggyőződésem: a bizonyítékul szolgáló jegyzőkönyvek törvényességével kapcsolatban nem merülhet fel kérdés.
SÁGHY ERNA
Kulcsár Attila kihallgatását a Fővárosi Főügyészség saját hatáskörbe vonta. Azóta is vitatott – bár a törvény lehetővé teszi -, hogy a nyomozás felügyeleti jogkörével bíró ügyészség folytatja az eljárást, a kihallgatást, így valójában nincs fölötte kontroll. Kulcsár 2004. június 9-i kihallgatásáról készült kép- és hangfelvétel. Sokan találgatják: miként kerülhetett nyilvánosságra? Az iratismertetéskor minden gyanúsított és ügyvédje – az írásos dokumentumokkal együtt – megkapta ezt a felvételt. Közülük bárkinek a kérésére másolatot készített róla a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Fővárosi Főügyészség úgy tudja, összesen három ilyen másolat készült. Ezek további sorsáért a vádhatóság nem vállal felelősséget.
Zámbó Gyula ügyvéd 2004 áprilisában vette át Kulcsár Attila védelmét Bánáti Jánostól.
