Lengyel ENSZ-főtitkári esélyek
Amerika hálája
Aleksander Kwasniewski lengyel államfő, aki ez év októberében távozik a hivatalából, az ENSZ-főtitkári poszttal kacérkodik.
Kofi Annan ghánai diplomataként, azaz Afrikából került 1997-ben az ENSZ főtitkári székébe, az egyiptomiként ugyanonnan érkezett Butrosz Butrosz-Gali utódjaként. Mivel Butrosz-Galit megelőzően latin-amerikai, illetve még korábban európai politikus állt tíz-tíz esztendőn át a világszervezet élén, az ENSZ utódlásának nem hivatalos rendje szerint Annant a mandátuma jövő évi lejártakor ázsiai főtitkárnak kellene követnie. Csakhogy nemzetközi diplomáciai körökben mind többen kételkednek abban, vajon az ázsiai országok képesek lesznek-e egy mindenki számára elfogadható jelöltet állítani. Ha ez nem sikerül, akkor nem zárható ki, hogy megnyílik az út az európai utódlás előtt – és ez esetben az egyik legesélyesebb jelölt a jelenlegi lengyel köztársasági elnök, Aleksander Kwasniewski lehet. Hogy ez nem csupán afféle üres találgatás, azt egy minapi interjújában az 50 éves lengyel politikus maga is megerősítette. „Valóban folytattak velem tárgyalásokat a főtitkári pozícióról, mindazonáltal ezt a posztot akkor tartanám érdekes és testhezálló feladatnak, ha a világszervezet sokkal aktívabb szerepet kívánna betölteni a jövőben” – engedett résnyi betekintést a színfalak mögötti alkudozásba a hazájában csak Kwas (Kovász) becenéven emlegetett államfő.
Kwasniewski 1995 óta tölti be a köztársasági elnöki posztot, azaz a mandátuma ez év októberében – második államfői ciklusa leteltével – végleg lejár. Ahhoz nyilvánvalóan túl fiatal, hogy nyugdíjba vonuljon. Ráadásul az elmúlt években nem csupán a lengyel belpolitikában, hanem a nemzetközi porondon is megcsillogtatott bizonyos közvetítői és konfliktusmegoldó képességeket, aminek köszönhetően a világ számos országában kifejezetten alkalmas jelöltnek is tartják az ENSZ élére. Leginkább persze alighanem Washington támogatására számíthat, hála annak az elkötelezett kiállásnak, amellyel Lengyelország az Egyesült Államok oldalán háborúba indult Irak ellen. Nem kis részben ennek a támogatásnak köszönhető az a feltűnően szívélyes személyes viszony is, amely Kwasniewski és George W. Bush amerikai elnök között kialakult.
EURÓPA NEM FELEJT. Másfelől tény, hogy a lengyel államfőnek a katonai megoldást támogató állásfoglalásait korántsem mindenhol fogadták ilyen lelkesen. Berlint és Párizst például határozottan bőszítette, amikor a lengyelek annak ellenére is az Egyesült Államok mellé álltak, hogy az iraki beavatkozás nem kapta meg az ENSZ-jóváhagyást. Kwasniewski viszont – hiába bizonyultak azóta tévesnek például a Bagdad tömegpusztító fegyvereiről szóló brit és amerikai hírszerzői jelentések – máig helyes lépésnek tartja a lengyel háborús részvételt. „Ma is úgy gondolom, kellő indok volt Szaddam Huszein rezsimjének a megtámadására, és az ENSZ reformjának szükségességére utal, hogy a konfliktus megoldására nem volt lehetőség a szervezet keretein belül” – nyilatkozta a kérdésről.
Mindazonáltal elemzők szerint az unió valószínűleg nem fogalmazna meg komolyabb fenntartásokat a lengyel elnök főtitkári jelölésével szemben. Európa érdekében talán még Németország és Franciaország is hajlandó lenne fátylat borítani arra, hogy Irak esetében Varsó helyettük Amerikát választotta. Más kérdés, hogy Aleksander Kwasniewski legutóbbi nemzetközi diplomáciai szerepvállalása sem mindenütt váltott ki osztatlan lelkesedést. A lengyel államfő a múlt év végén az ukrán politikai válság tetőpontján Kijevben tűnt fel közvetítőként. Akkoriban számos európai fővárosban – sőt ezúttal a hírek szerint még Washingtonban is – hallatszottak olyan hangok, hogy Lengyelország talán túl messzire megy regionális hatalmi ambíciói érvényesítésében. Kwasniewski fellépése azonban vitathatatlanul hozzájárult a feszült helyzet békés és demokratikus megoldásához, így odáig végül senki sem merészkedett, hogy nyíltan bírálja az akciót.
Az igazi kérdés Oroszország lehet. Moszkva már az iraki katonai akciót sem támogatta, ez az ellentét azonban semmi ahhoz képest, amilyen indulatokat Varsó ukrajnai beavatkozása gerjesztett az orosz hatalmi körökben. Miután a két ország között már amúgy is állandósult a kölcsönös történelmi sérelmek felhánytorgatása, ezek a diplomáciai ütésváltások végképp mélypontra juttatták a lengyel-orosz viszonyt. A dolgok odáig fajultak, hogy a lengyel vezetés a minap például bejelentette: Varsó azt tervezi, hogy az egyik terét a néhai csecsen elnökről, Dzsohar Dudajevről nevezi el. Persze Oroszország sem akart adós maradni, ezért a moszkvai városi vezetés nem kevesebbet helyezett azonnal kilátásba, mint hogy válaszul az 1863. évi lengyel felkelést vérbe fojtó Muravjov grófról neveznek el egy, a lengyel nagykövetség közelében lévő teret.
A történet pikantériája, hogy megeshet: Kwasniewski esetleges jelölését nem is Berlin, Párizs vagy Moszkva torpedózza meg, hanem saját honfitársai. Ahhoz ugyanis, hogy a köztársasági elnöki palotát – amelyet az őszi elnökválasztás után végleg el kell hagynia – jövőre valóban az ENSZ-főtitkár irodájára cserélhesse, a varsói kormánynak kell őt a posztért „csatába küldenie”. Márpedig Lengyelország egyelőre korántsem az államfőváltásra, sokkal inkább az előrehozott parlamenti választásokra készül.
VARSÓI FENNTARTÁSOK. Marek Belka szociáldemokrata miniszterelnök néhány hete jelentette be, hogy ő és kormánya május 5-én lemond. Egyúttal arra kérte a lengyel honatyákat, hogy ugyanaznap a parlament is oszlassa föl önmagát, hogy június 16-ára kiírhassák az eredetileg az ősszel esedékes választásokat. Azokon pedig szinte bizonyosan a jobboldali Polgári Platform (PO) és a mérsékelt Jog és Igazság pártja (PiS) arat majd győzelmet. S bár előbbi azt hangoztatja, hogy számára magától értetődő az elnök esetleges jelölésének a támogatása – hiszen ha elnyeri a világszervezet főtitkári tisztét, az „Lengyelország tekintélyét növeli” -, a PiS-nek komoly fenntartásai vannak az egykori pártállami miniszterrel szemben. „Bármilyen érdemei is vannak a rendszerváltást követő években, nem adhatjuk a támogatásunkat olyan embernek, aki valaha a totalitárius párt tagja volt” – ad hangot a szociáldemokrata államfővel szembeni ellenérzéseiknek Marian Pilka, a PiS egyik prominens politikusa.
A köztársasági elnök hívei mindezek ellenére bíznak abban, hogy a pártok felülemelkednek a belpolitikai ellentéteiken, és ha úgy hozza a sors, Kwasniewski harcba indulhat az ENSZ-főtitkári székért. Varsói kommentárok szerint a tét nem kevesebb, mint az, hogy Karol Wojtyla, azaz II. János Pál pápa halála után Lengyelország esetleg ismét nemzetközi szintű nagykövetet adhasson a világnak.
WISNIEWSKI ANNA
(Közreműködött Simon Ernő)
Uniós „igenre” hangolva
Lengyelországban a júniusban esedékes parlamenti választások nyomán nagy valószínűséggel a közép-jobb erők alakíthatnak kormányt, s e pártok esetleg beválthatják azt a korábbi ígéretüket, miszerint a jövő évre halasztják az Európai Alkotmányról szóló népszavazást. Ha ez mégsem történik meg, a népszavazást a jelenlegi kormány döntése értelmében az októberi elnökválasztás első fordulójával egy napon rendezik meg. A legfrissebb felmérések szerint, ha ma rendeznék a népszavazást, a lengyelek többsége – mintegy 64 százaléka – „igent” mondana az Európai Unió alkotmányára. A dokumentumot mindössze 7 százalékuk utasítja el, a még bizonytalanok aránya pedig 29 százalék. A nagyarányú támogatás oka elsősorban az, hogy a lengyelek számára az uniós tagság első esztendeje egyértelmű sikertörténet volt, legyen szó akár a gazdasági lehetőségek bővüléséről, akár a brüsszeli támogatások felhasználásáról (Figyelő, 2005/10. szám). Másfelől az is sokat nyom a latban, hogy az ország jelenlegi legnépszerűbb politikusa, a posztjáról az év végén leköszönő Aleksander Kwasniewski köztársasági elnök is az uniós dokumentum mellett „kampányol”, olyannyira, hogy a minap például kijelentette: utódjául kizárólag olyan jelöltet tud támogatni, aki az Európai Alkotmány pártján van.
Kwasniewski és Bush. Kiállnak egymás mellett.
