Otthon

Ezek a füvesítés legnagyobb buktatói

Getty Images
Getty Images

Mindenki, aki kertes házba él, szeretne gyönyörű pázsitba gyönyörködni az udvarán, ennek elérése ugyanakkor vagy költséges, ha gyepszőnyegezésben gondolkozunk, vagy nagy odafigyelést és türelmet igényel, ha a magvetés mellett döntünk.

Utóbbi munkálathoz a tavasz és az ősz lehet a legideálisabb. Augusztus végétől azért indulunk jobb esélyekkel, mert kevéssé valószínű a gyomosodás, de aki még idén nyárra szeretne szép pázsitot, annak legkésőbb május végéig lépnie kell.

Aki már füvesített, tudhatja, hogy ez esetenként bosszantó folyamat lehet, mert a fű vagy nem nő ki rendesen, vagy túl foltos lesz, vagy rengeteget kell rá várni. Ha mindezt szeretnénk elkerülni, akkor az alábbi buktatókról érdemes tudni.

Egyrészt hátrányból indulhat, aki nem készíti elő a talajt a vetés előtt gyomirtással és megfelelő termőfölddel. Egészséges termőrétegre van szükség legalább 10-15 cm mélységben, enélkül ugyanis nem fog egészségesen fejlődni a gyep.

Szintén jellemző hiba, hogy nem egyenletesen szórjuk szét a magokat. Ezt ki lehet küszöbölni akár egy szórókocsi használatával is, de ha az nincs kéznél, próbáljunk meg nagy figyelmet fordítani arra, hogy a kert minden szegletében arányosan szórjuk el a magokat, ne legyenek olyan területek, ahol dupla annyi mag kerül, mint máshová.

Ideális esetben 0,5-1 centiméter mélyen kell a földbe jutniuk a magoknak, de erről is sokan megfeledkeznek. Ehhez vetés után átgereblyézhetjük lombseprűvel a területet, majd hengerezzük végig azt, így elég mélyre kerülnek a magok.

Ha már elvetettük a magokat, akkor jöhet a várakozás, de hátradőlni ekkor sem szabad. A megfelelő öntözés is kulcsfontosságú a gyep fejlődésének szempontjából. Sokan azt hibázzák el, hogy túl gyakran vagy túl keveset locsolják a földet. A kertészek tanácsa szerint naponta akár 3-5-ször is be lehet locsolni enyhén a talajt, de semmiképp ne áztassuk el azt. Ha hagyjuk kiszáradni akár egy napig is a magokat, akkor azok közül sok jó eséllyel már nem is fog kicsírázni.

Ha minden buktatót sikerült elkerülnünk, akkor a mag típusától függően 7-10 napon belül beindul a csírázás. Fontos viszont, hogy ekkor már nem szükséges olyan gyakorisággal locsolni a füvet.

És ami nagyon fontos még, hogy ha kikelt a fű, akkor azt hat hónapig tilos általános gyomirtóval lefújni, mert a fiatal fűszálak ezt nem bírják, és a gyommal együtt fognak kipusztulni.

Kapcsolódó
Ez a díszfa hódít most a magyar kertekben
Megjelenéséből fakadóan minden kertben elhelyezhető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik