Otthon

J Balvin nem akármilyen villákat építtetett Kolumbiában

J Balvin kolumbiai reggaeton énekest legtöbben a merész stílusáról ismerhetik, elég csak a folyamatosan változó hajszínét említeni. Éppen ezért érdekes, hogyha az otthonáról van szó, akkor sokkal inkább szereti a visszafogottságot.

Ha ingatlan, akkor a kevesebb több elvét követem. A házadnak olyannak kell lennie, ahová feltöltődni jársz. Az otthonomat úgy szeretem, hogy az a lelkemet töltse fel, és ne az egómat

– mondta a Grammy-díjas zenész az Architectural Digest című lapnak adott interjújában.

J Balvin – hivatalos nevén Jose Alvaro Osorio Balvin – a 5 Sólidos nevű építészeti céget bízta meg a közelmúltban azzal, hogy hazájában, Kolumbiában építsenek neki két házat. Az egyik Medellín városában található, a másik pedig 30 perces autóútra onnan, Llanogrande településén, egy csendes övezetben.

Mint fogalmazott, bárkit megbízhatott volna a világon a munkával, de azért döntött a kolumbiai vállalat mellett, mert ők a helyi értékeket képviselik. Szereti azt a fiatalos mentalitást és szenvedélyt, amivel dolgoznak, ráadásul jó ízlésük van.

J Balvin vidéki villája gyakorlatilag a dzsungel közepén van, és ötvözi a francia eleganciát, a svéd letisztultságot és a japán design elemeit.

A városi apartmanjához tartozik egy saját medence is, ezt a New York-i loftokról mintázták. Elmondta, ez a barlangja, a hely, ahol együtt rezeg a művészettel és az építészettel.

Az énekes nem titkolt célja, hogy az élet más területein is helytálljon, víziója pedig az, hogy speciális szállodákat építsen a saját ízlése szerint.

J Balvin két új ingatlanáról ide kattintva talál fotókat.

Havi 17 millió forintért kibérelhető Ashton Kutcher és Mila Kunis luxusbirodalma
De aki gondolja, 4.5 milliárdért meg is vásárolhatja.

Kiemelt kép: ALFREDO ESTRELLA / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik