- Mi a túróért ült fel arra a 2002-es tribünre?
- Abból a csapatból hívta valaki mostanában?
- Milyennek látja a mai Fideszt?
- Volt versenye, amin hetedik lett. Két hellyel előzte meg Kossuthot. Hol is?
- Mit gondol a Fradi-ultrákról? És a parkolási díjról?
- MIt szól a bevándorlóellenes plakátokhoz?
- Kit pofozna le?
- Menne dzsungelbe celebnek?
- Mit keresett hajnali négy negyvenkor a keresztúri sorompónál egy kétdekás Hubertusszal?
- Min feneklett meg a sportdiplomáciai karrierje?
- Miért küldte ki Vad Dezső bácsit?
- Mit kezdene a magyar boksszal?
- Elfogadja a tanácsadói baksist?
- Neveznek el róla sportcsarnokot?
- Ki ül a fikusz alatt?
- “Senkiházi barom!” Vajon ki ő?
- Simicskával a folyosón? Áderrel a kórházi váróban? Na és Orbán? Neki mit mond? Van gombóc a torokban?
- Menne Szárszóra is?
- Jut még valaha feladat?
Mi a baj azzal, ha valaki fideszes?
Igazából azt sem tudom, mit jelent, hogy valaki fideszes.
Mit?
Talán azt, hogy a Fideszre szavaz.
Hát akkor ön mégiscsak fideszes. Fölösleges volt ez az egész balhé.
De ha az a fideszes, aki a párt minden egyes intézkedésével, szereplésével kritikátlanul egyetért, mindent elhisz, ott tapsol minden rendezvényen, akkor nem vagyok, soha nem is voltam fideszes.
Miért csak egy hónapja bukott ki önből az a nagy port felvert „sosem voltam fideszes” mondat?
Sokszor beszéltem róla, például Rónai Egonnak az ATV-ben három éve, de arra senki sem kapta fel a fejét. Most viszont varázsütésre rám repült az ellenzéki sajtó.
Az a varázsütés az ön nyilatkozata volt. Ha a választási győzelem után áll elő a függetlenségével, bizonyára tökösségnek értékeli a nép. De mostanában amúgy is pofozza az élet Orbánékat.
Tudom, az lett a kijelentésem üzenete, hogy „lám, már a Kokó is elhagyja Orbánt”. Csakhogy…
…ezt az üzenetet nem én fogalmaztam meg, hanem a sajtó. A támadás valójában nem ellenem, hanem a jelenlegi kormányzópárt és annak miniszterelnöke ellen irányult. Én csupán eszköz voltam a játszmában.
A Kokó-Fidesz-sztori nem a múlt hónapban kezdődött.
Nyilván. Még 2002-ben, a két forduló között fontos döntést hoztam azzal, hogy felültem a Kossuth téri tribünre, adtam az arcomat, a támogatásomat a Fideszhez, akiről tudni lehetett, hogy szinte biztosan nem folytatja a kormányzást.
Miért érte meg az ország Kokójából a fél ország Kokójává válni?
Egy értékrendszer melletti állásfoglalás nem üzlet, nem megéri vagy sem kérdése. Amúgy nem is sejtettem, hogy ez a kiállás-kiülés megváltoztatja a rólam kialkakult képet.
Hogyhogy nem sejtette?
Emlékszik, az 1998-as és az 1994-es kampányban melyik közéleti szereplő, sportoló, zenész, művész állt be párt mellé?… Ugye hogy nem? És vajon miért nem emlékszik? Mert nem volt jelentősége. Egy a kommunistákat utáló nagy bajnokunk úgy lett a szocialisták reklámarca, hogy azt sem tudta, melyik párthoz hívják.
Csakhogy 2002-ben politikailag hasadt az ország, s onnantól lett tétje a kiállásnak.
Utólag én is tudom!
A megelőző tíz évben pár száz ember előtt zajlottak a nagygyűlések, tán csak a MIÉP és olykor a kisgazdapárt volt képes komoly létszámot összecsődíteni. A 2002-es Kossuth térre viszont kétmillió, na, jó, négyszázezer ember zarándokolt ki, sőt már előtte pár nappal, a TF-en is tumultus fogadta Orbán Viktort. Akkor sem tűnt fel önnek, hogy ez már nem babra megy?
Miért kellett volna? Egy normális demokráciában, Németországban éltem, és láttam, a politika mennyire gyakorol hatást az emberek magánéletére.
Mennyire?
Semennyire. Együtt röhögnek a sörsátorban, aztán mindenki szavaz, akire szavaz. Eszükbe nem jut pártállás alapján ítélni meg a szomszédjukat. Ehhez képest Magyarországon, ha valakiről kiderül, hogy a saját neméhez vonzódik, kevésbé baj, mint hogy nem a „megfelelő” párt szimpatizánsa.
Akkor is felült volna a tribünre, ha tudja, ettől ön lesz a „fideszes Kokó”?
Természetesen.
Miért?
Hát nem győzhetnek az ostobák! Nem nyerhetnek azok, akik olyan világot akarnak teremteni, melyben nem képviselheted a véleményedet. Naná, hogy akkor is felülök!
De ezzel sokak szemében Kokó kesztyűbáb lett a Kossuth téren.
Igen? Az baj, de nem az én hibám.
Szabad valami személyeset?
Szabad.
Háromszor könnyeztem meg az ön pályafutását. Először az olimpiai bajnoki címnél, az nagyon jó volt, felemelő, másodszor amikor kikapott Chacontól, az jó nem volt, de szintén felemelő. Harmadszor a Kossuth térnél, szomorúan, hogy miért politikázzák össze ezt az ikont, s ő miért hagyja összepolitikázni magát.
Miért ne maradhatna ikon az ikon aztán is, hogy…
…felvállalja politikai szimpátiáját? Vágó István DK-s lett, de ettől még ő minden idők egyik legjobb kvízmestere. Különben sem párt, hanem ügy, elvek, érzések mellé álltam. A nemzet, a haza, a Magyarországért való…
…tenni és alkotni akarás a 2002-es Fideszben sokkal inkább megjelent, mint a túloldalon. Az akkori MSZP vezetői magyarságtudatban nem azt a szintet képviselték, mint Orbánék, ezer szállal kötődtek az állampárthoz, jött is nem sokkal később a D209-es ügy, én pedig nem akartam, hogy visszatérjenek a hatalomba. Ez épp elég volt nekem a tribünhöz.
Orbán Viktor szerint csak a Fidesz képviseli a nemzet érdekét, míg „a baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére”. Egyetért a miniszterelnökkel?
Én remélem, hogy a bal nem ront rá a nemzetre.
A Fidesz ezt állította.
Ebből a szempontból nem érdekel, mit mond a Fidesz. Nem azért szavaztam rá, mert nem vagyok hajlandó az MSZP-t beikszelni, hanem mert számomra elfogadhatóbb és hihetőbb volt Orbánék 2002-es pozitív kommunikációja. Amúgy is megőrülök, amikor medgyessyznek, gyurcsányoznak, orbánoznak.
A 2002-es tribünös csapatból fölhívta valaki a mostani mondat után?
Mivel?
Azzal, hogy „Kokó, hogy is gondoltad azt a nem vagyok fideszes dumát”?
Nem hívtak. De biztos lehet benne, 2002 óta sokuk kiábrándult a Fideszből. A színész Usztics Mátyás ült mellettem, róla azt hallottam, jobbikosként indult egy választáson, tehát még nálam is messzebb került a tribüntől. De ha tribünről nem is hívtak, azt azért láttam, hogy pár „csinovnyik” milyen rémülten pislogott a szavaim hallatán. A sport világa is tele van ittragadt vagy újonnan érkezett politikai tisztekkel, akik összepisilték magukat attól, hogy valaki ilyet mer kiejteni a száján.
Ön ma milyen messze van a tribüntől?
Belőttem magam egy olyan helyre, ahol rajtam kívül, meglehet, senki sincs: nem vagyok fideszes, de a Fideszre szavazom. 2002 óta nem álltam politikai tribünre, ez idő alatt elképesztő, mennyit változott a Fidesz. S nem mindenben az előnyére. A mostani garnitúra csak nyomokban hasonlít a régire. Még 2002-ben a meghatározó vezetők között találtunk olyan karakteres figurákat, mint Áder János, kinek egyenessége, gerincessége, magyarsága össze sem hasonlítható számos jelenlegi fideszes politikuséval.
Milyen a mai Fidesz?
Nem szeretnék általánositani, hiszen nem lehet egy párt minden politikusát egy kalap alá venni, de sajnos sokszor érződik a gőg. Arrogáns politizálásával fölösleges támadási felületet kínál a Fidesz, erőből visz át mindent, amivel lehetőséget és okot ad a gyűlöletkeltésre. Úgy tűnik, sikeresen elájult a saját kétharmadától, ahelyett, hogy folyamatosan figyelt volna a nép hangjára.
Mondana példát?
Az már nyilt politizálás, amit nem szeretnék.
Párat csak.
Internetadó. Kaszinótörvény.
Az a baj, hogy Orbán barátja, Andy Vajna viszi a bizniszt, a rulettgépes kocsmák pedig hoppon maradnak?
Az ötlet jó, hogy az amúgy is kispénzű emberek ne a félkarú rablókba szórják a fizetésüket, de a kivitelezés borzalmas. A trafikügyet sem értem, és azt sem, egy kereszténydemokrata kormány hogyan hozhatja be témának a halálbüntetést.
Orbán hozta be.
Remélem, van vele valami értelmes szándéka. Megjegyzem, a korábbi kormányoktól is sorolhatnánk elrontott intézkedéseket, rengeteget.
Csak azok tribünjére ön nem ült fel.
Mondtam az imént, miért nem.
Mond még elbénázott fideszes kormányzati ügyet?
Kapásból nem is tudok többet, pedig biztos van. Látja, nem is vagyok benne annyira a belpolban. A feleségem bezzeg sorolná, őt nálam is jobban zavarják a rossz döntések. A lényeg az, ideje, hogy aki óhajtja a kormány sikerét, riadót fújjon, jelezze kedvenc pártjának, kormányának: fiúk, rossz úton jártok…Nagy baj, hogy az emberek megeszik, amit a politika és a sajtó eléjük tesz. Ebből fakad a gyűlölet és gyakran a túlzott szeretet is. Még 2000-ben…
…a Kurír megszavaztatta az olvasóit, kik az évezred legjelentősebb magyarjai. Hetedik lettem, két hellyel előzve meg Kossuthot, ami elég jó eredmény. Ugye, hogy nem normális világ? Abszurd, hogy…
…gyakran csupán azon múlik a véleményed, honnan esik rád a fény. Az alapján ítélnek meg, mit ír rólad a sajtó. Ha ÉS-t vagy 168 Órát olvasol, tragédiát látsz mindenütt, ha az M1-et nézed, mindenhonnan növekedés köszön vissza rád. Pedig a történések ugyanazok. A Fradi a legjobb példa arra, hogyan hülyít, vezet meg minket a politika. A zöld ultrák nem győzík bojkottálni Kubatov Gábort és az új stadiont. Ahelyett, hogy végiggondolnák, micsoda változáson ment keresztül az egyesület: csodálatos arénában európai szintű csapat játszik, egy év alatt egyszer sem kaptunk ki otthon, a bajnokot négy-nullra vertük a kupadöntőben, majd kettő-nullra a záró fordulóban, ráadásul jó játékkal. Erre az ultrák? A vénaszkennerben megtalálják, amiért gyűlölni lehet valakit, valamit. De mondok mást! A senkiházi barom Juncker pofont ad a miniszterelnökünknek, és mi, ahelyett, hogy egységesen felháborodnánk, az ország egyik fele örül, a másik fele pedig hadat üzenne. Elegem van abból, hogy a politika mindenre rányomja a bélyegét. Itt már az is politika, mennyi a parkolási díj a szomszéd utcában.
Az sima rablás. Forgalomszabályozásnak álcázva.
De az is politika! A politika megmérgezte a sportot, a kultúrát, a sajtót. Utálom, gyűlölöm. Nem ezt akartuk a rendszerváltás idején. Mekkora hülyeség, hogy én fizetem a „szolgáimat”, a politikusokat, ők meg hálából egymásra haragítanak minket! Nagy szívfájdalmam, hogy ilyen szétpolitizált világot építettünk. Ebben én is ludas vagyok a tribünnel? Ha igen, hát naiv voltam. Világéletemben nyílt lapokkal játszottam. Szavazófülkébe egyszer sem mentem be, mindig kint ikszelek. Utálom a névtelen tetteket. Ma rengetegen azt gondolják, húzzunk innen. Én meg azt mondom: ne húzzunk sehová, inkább fogjuk meg egymás kezét, és csináljunk normális országot. A jelen halott, mentsük meg a jövőt. Ha nem akarunk anarchiát, ha nem akarjuk, hogy egymást verjék az emberek az utcán, ha elegünk van abból, hogy egyesek a Facebookon ránk és egymásra uszítják a droidhadsereginket. Bölcsek tanácsa, az hiányzik ebből az országból!
Bölcsek tanácsa?
Igen. Egy köztiszteletben álló, korrumpálhatatlan, az országért tenni akaró emberekből álló testület, ami bizonyos kérdésekben megmondaná akár a vezető politikusnak is, hogy „fiam, hülye vagy, állj a sor végére”. Bölcsek tanácsa! Az aztán ki tudna osztani rengeteg pofont. Ha edzőt keresnek, szóljanak.
Mit szól a bevándorlóellenes plakátokhoz?
Azt, hogy fogalmam sincs, veszélyes-e ránk a bevándorlás. Az egyik oldal médiumai ezt mondják, a másik oldaléi pedig azt. Orwelli ez is. Ráadásul azok, akik ma keblükre ölelnének minden afgánt és szírt, 2004-ben politikai vezényszóra megtagadták a saját vérüket, a határainkon túl élő magyarságot.
Megy a műsor. Televíziósként ön is jó ideje részese.
A képernyőn sose politizáltam, sose botránkoztattam meg. Egyetlen rossz szavam sincs az RTL Klubra, de amikor elindult a Való Világ és a többi hasonló, s számomra vállalhatatlan interjúkat kellett volna készítenem, inkább megköszöntem az együtt töltött éveket, és átigazoltam a Sport Klubhoz. Sokan celebnek tartanak, pedig töredéke celebfeladatot végeztem, mint a sorstársaim. Nem táncoltam, nem főztem, nem mentem dzsungelbe, az én lakásomban nem járt stáb, azt sem tudják, hol lakom.
Miért nem?
Mert nem.
Ciki?
Vonal alattinak érzem. De azokat sem ítélem el, akik csinálják. Jó pénz.
És forog a név.
Nekik sincs arra szükségük. Én is már inkább kerülöm az ismertséget.
Ha képernyőn főzne, azzal reklámozná mostani éttermét, a La Pampát.
Nincs rá szükség. A vendégeink hetven százaléka külföldi, azt sem tudják, ki a tulajdonos… Persze, ha nekem egy dzsungeltúra lenne az utolsó szalmaszál az életben maradásra, valószínűleg én is eladom magam a műsorba. Szerencsére mindig dolgoztam annyit, s kerestem is vele, hogy nem szorultam nemszeretem munkára. Még nem is bunyóztam, már jártam melózni. Rettenetesen sóher környékről származom, nehéz, egyúttal gyönyörű gyerekkorom volt, huszonhat négyzetméteres lakásból indultam, hárman voltunk testvérek, saját erőmmel, véremmel, verejtékemmel, csonttöréssel, fájdalommal, küszködéssel értem oda, ahol tartok. Tizenhat éves korom óta dolgozom, voltam még tejgyári kocsikísérő is. Négy negyvenkor találkoztunk…
…Keresztúron, négy ötvenkor gurultunk ki a főportán, négy ötvenötkor jött a vonat, amíg álltunk a sorompónál, a sofőr menetrend szerint benyúlt a táskájába, és krrr, kitekerte a kétdekás Hubertus nyakát. Tizenhét éves…
…voltam, kérdezte, kérek-e, mondtam, Lajos bácsi, ugye nem képzeled. Szóval mindenért megdolgoztam. Ezért fáj annyira ez a rengeteg bántás, a senkiházi trollok acsarkodása.
Miért fájnak önnek annyira a netes kommentek? Arc nélkül könnyebb, mint felpakolva.
Azért fáj, mert ezek a vélemények megmaradnak, míg világ a világ. Tizennégy éves korom óta dolgozom a Kokó néven, de ha most beüti a keresőbe, az jön fel, hogy patkány, gerinctelen, megvásárolható, hazug alak vagyok. Ez akkor is szörnyű, ha tudom, az ország többsége szeret. Voltam a minap az ultrabalatonon, sorra jöttek szorongatni a kezemet. Miért van az, hogy csak a fröcsögés megy, s pozitívat nem kommentelnek az emberek.
Tán majd a mostani interjú alá.
Kíváncsi vagyok, de nem hiszem. Az embereket, a kommentelőket elrontotta a politika, gyűlölni akarnak, nem elfogadni, megérteni.
Lépjünk vissza kicsit arra a 2002-es tribünre. Mit gondol, ültek ott olyanok is, akik nem hitből kapaszkodtak föl, hanem mert remélték, egyszer utoléri őket Orbán hálája?
Elkeserítő lenne. Bennem a csírája sem volt ilyennek.
Az ön ígéretesen induló sportdiplomáciai karrierjéből mostanáig nem lett semmi. Miért? A fideszes új rendszerváltás alapja, hogy minden pozícióba lojális embereket ültet.
Talán valóban ez az ok. Én ugyanis már a 2010-es kormányváltáskor sem számítottam lojálisnak.
Mert?
Mert nem. Mert sosem raktam lakatot a számra.
Schmitt Pál köztársasági elnökké emelése után felvetődött, ön lesz a legfőbb sportpénzosztó, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Schmitt Pál 2008-ban megfiatalította a MOB-ot, ekkor kerültem be a vezetésbe. Én irányítottam a sportolói bizottságot és a londoni olimpia előkészítő bizottságát. Amikor Schmitt Pál más feladatot kapott, valóban felvetődött, hogy én veszem át a munkáját. Az egyeztető beszélgetéseken nem udvariaskodtam, hanem a lényeges kérdéseket feszegettem, és ez nem bizonyult taktikus ötletnek.
Kivel beszélgetett?
Politikusokkal és sportvezetőkkel.
Miről?
A jövőről… Nem vagyok felhatalmazva kiadni a részleteket.
Miből derülhetett ki, hogy nem lojális?
Valószínűleg nem volt egyetlen olyan mondatom, amiből az derült volna ki, hogy lojális vagyok. Ráadásul addigra túlestem néhány konfliktuson az ökölvívó-szövetségben és a MOB-ban is.
Például?
Hatalmas megtiszteltetésként éltem meg a felkérést a MOB sportolói bizottság vezetésére, de hamar kiderült, hogy – hasonlóan a többi bizottsághoz – érdemi munkát nem végzett a grémium. Én viszont meg akartam tölteni élettel, ezért összehívtam néhány ambiciózus fiatalt egy találkozóra a székházba. Beült jegyzetelni a MOB akkori sajtófőnöke, az általam egyébként végtelenül tisztelt Vad Dezső bácsi, ami nekem iszonyú rosszulesett…
Szóltam is, hogy „Dezső bácsi, ezek az urak feszélyezve éreznék magukat, ha minden szavukat fölírná egy hivatalosság, ezért kérlek, hagyj minket magunkra, majd én küldök beszámolót az elnök úrnak”. Na, ez…
…leverte a biztosítékot az idősebb sportvezetők körében, és persze azon agyaltak, vajon mi minden hangozhatott el odabent.
Hatalomátvételtől tartottak?
Nyilván. Amúgy is számos szakmai vitám volt, amiből az jött le nekik, nehéz velem, hiszen minden helyzetben azt teszem, amit helyesnek tartok, s nem azt, amit diktálnak nekem. A MOB-tagok többsége csak szavazni járt be, társadalmi munkában, én viszont minden témakörben felkészültem, általában elsőként szólaltam föl, akár az elnökkel szemben is képviseltem a véleményemet.
Az öregek megfúrták a MOB-elnöki tervét?
Nem kellett engem megfúrni. A második forduló előtt kiderült számomra, nincs mögöttem támogatás, visszaléptem. Azért az vicces volt, hogy az első forduló körül napokig nem aludtam, annyit kellett kávéznom mindenféle, az én győzelmemre fogadó emberekkel.
Végül Győr polgármestere, a szintén olimpiai bajnok országgyűlési képviselő, Borkai Zsolt lett a befutó. Hívta önt segíteni?
Nem.
Vajon miért?
Nem tudom.
Beszélt vele?
Fölajánlottam a segítségemet.
Nincs benne a hazai bunyós sportdiplomáciában sem.
Onnan is kilógtam. Nagyon nagy szívfájdalmam, hogy az államot sosem érdekelte, milyen elképzelésem van a hazai ökölvívásról.
Milyen?
Lehetne teremteni egy a közösség hasznára lévő, nemzetpolitikai feladatokat is ellátó ökölvívást, leginkább a nehéz körülmények között élő gyerekek felzárkóztatásával. Az elmúlt harminc évből alig akad bunyós, aki a sportkarrier után a civil életben is úgy isten igazán megállta a helyét. Kivéve az edzőket, de ők nem engedték el a hálót, bent maradtak a rendszerben. A képzési rendszer borzalmas, gyengék a szakemberek, se eredmény, se néző, az elnök nemzetközi szélhámos, suksükölve doktor, az egész életében nincs egyetlen dokumentált tény sem, nem hogy valós doktori címe vagy diplomája, de szerintem még érettségije sincs. Nem csoda, hogy a srácok elkallódnak, sokan börtönben végzik. Ez lenne az ökölvívás? Nyugaton sokkal többet, értéket, lehetőséget ad ez a sport. Németországban és az angoloknál a társadalom minden rétegéből érkeznek a bokszba sportolók, és a legnagyobbak egytől egyig gentlemanek. Sajnos, ha előállok a kritikával, rögtön megkapom az elnöktől a szokásos hazug vádat, hogy lenézem a komplett magyar ökölvívó társadalmat. Hát a fenét! Szeretem őket, és őszintén fájlalom, hogy nem hozzák ki magukból nemhogy a maximumot, még az optimumot sem.
Miért nem pályázza meg az ökölvívó-szövetség elnöki posztját?
Már rég én lehetnék az elnök, hiszen Csötönyi még 2012-ben felajánlotta, 2015-ben nem indul, legyek én az utódja, ő marad tanácsadónak. Akkor még kizárólag engem tartott alkalmasnak arra, hogy vezessem a magyar ökölvívást, de pár hónappal később, amikor kiderült, mekkora pénz felett diszponál az első ember, már eszében sem volt visszavonulni. Azt állította, hogy eltörölték az AIBA-szabályt, miszerint profi szövetség munkatársa nem lehet megválasztott tisztségviselő az amatőröknél. Ha akkor meghúzom magam, azaz gerinctelenül asszisztálok a tevékenységéhez, most én vagyok az elnök. De inkább azt mondtam, elnök úr, nem értek egyet a vezetési módszereivel, nem tudom elviselni a hazugságait, melyekkel tönkretette az ökölvívó társadalmat, ezért lemondok a tiszteletbeli elnöki címről.
Így tényleg nehéz. Közbeléphetne a politika.
Ez a sportág nem érdekli a hatalmat. Pedig több lehetőség rejlik benne, mint sok más sikersportunkban.
Hivatalos eseményeken ön néha összefut Orbán Viktorral, olyankor…
Olyankor eszembe nem jut a saját sportdiplomáciai karrieremmel terhelni őt.
Ő sem kérdi, hogy „Kokó, miért is nem használunk mi téged valahol?”
Nem.
Miért?
Ő biztos tudja. Van más dolga. Mindenesetre sajnálom, hogy ez a politikai erő nem használja a képességeimet. Meglehet, úgy látják, nincsenek is megfelelő képességeim.
Semmi ajánlat?
Lehettem…
… volna tanácsadó miniszter mellett. Nemet mondtam. Tanácsadói megbízást fizetségnek, végkielégítésül szokás adni. Amire nekem semmi szükségem. Nem vagyok megvehető. Munkát szívesen, baksist soha.
Közös, mosolygós fotózkodást azért vállal a miniszterelnökkel. Lapogatták egymást Orbán Viktorral a Vasas sportcsarnokavatóján és a Fradi pályaátadóján.
Na, azok érdekes képek, ha akartam volna se kerülhetem el a találkozást a miniszterelnök úrral. Persze nem is akartam elkerülni.
Szép az a Vasas-csarnok.
Szép.
Gedó György nevét viseli.
Megérdemelte Gyuri bácsi. Még akkor is, ha én vagyok az egyesület valaha élt legeredményesebb ökölvívója: a Vasas színeiben Papp Laci bácsi egy olimpiai bajnoki címet szerzett, Gyuri bácsi egy olimpiai és két Európa-bajnoki aranyat, én meg egy olimpiai aranyat, egy olimpiai bronzot, két világbajnoki aranyat és két Európa-bajnoki aranyat.
Lesz még csarnok Kokó néven.
Nem vagyok rá alkalmas, hogy csarnokot nevezzenek el rólam.
Most indokolta, mennyire megérdemelné.
Nem az eredményeim miatt nem vagyok alkalmas. Most beszéltük meg, itt nem az érdemeken múlik, kit mennyire becsülnek meg.
A csarnokosodáshoz minimum meg kell öregedni.
Ez speciel igaz.
A fényképeknél tartottunk.
A Vasasnál én voltam otthon, jött a miniszterelnök, örültünk neki. A Fradi stadionavatóján pedig én voltam a műsorvezető Gundel-Takács Gábor helyettese, ezért álltunk egymás mellett a kormányfővel. Orbán Viktorral 2010 óta egyetlen olyan találkozásom volt, ahová én mentem, s nem ő jött: Kötcse 2011-ben.
Oda ön mi a csudának ment?
Hívtak.
Tudta, mi az a Kötcse?
Persze.
A legfideszesebbek találkozóhelye.
És? Mennék én a Farkasházyhoz is Szárszóra, ha hívna.
Tényleg menne?
Persze.
Most szombaton lesz. Ha szól a szervező, megy?
A legnagyobb örömmel. Fialával, Havassal és a többiekkel rendszeresen tök jókat beszélgetek. Farkasházyval is baromi jóban vagyok. Nem értem, miért nem hív… Hát erről beszélek, ezt ugatom másfél hónapja! Ha elmegyek Kötcsére, rögtön fideszes vagyok, ha megjelenek Farkasházy nyári rezidenciáján, rögtön ballib?!
Ahová hívják, megy?
Nem mindenhová. Orbán Viktor országértékelőire is rendszeresen kapok meghívót, de csak egyszer-kétszer voltam, tán a 2008-ason.
Azon miért?
Mert nagyon érdekelt, mit mond.
Adta a tévé. Amúgy azokon az országértékelőkön rengeteg fontos pozícióban lévő sportvezető megmutatja magát.
Ez kell a pozícióhoz? Kár lenne. De szerintem inkább azért vannak pozícióban, mert többségük rátermett, kiváló szakember.
A “nem vagyok fideszes” mondat óta találkozott Orbán Viktorral?
Nem.
És ha majd találkozik vele, ott lesz a gombóc a torkában?
Miért lenne? Nem bántottam őt. Továbbra is tisztelem, becsülöm. Még azért is kapok, hogy azt mondom, jelenleg nem látok nála jobb vezetőt. Pedig igyekszem képben lenni, olvasok Tóta W-t és Bayer Zsoltit, hallgatom Bolgár Gyurit és padödősöket, nézek M1-et. Egyiknek sem hiszek el száz százalékig mindent, de figyelek rájuk. Az állami kitüntetéseimet is mind átvettem, függetlenül attól, melyik miniszterelnök adta. Az én emberi kapcsolataimat nem a politikai pártállás határozza meg. Kifejezetten baráti viszonyt ápolok a volt szabad demokrata Gusztos Péterrel, a szocialista Lampert Mónikával pár napja beszélgettem telefonon fél órát, az éttermemben többször megfordult Gyurcsány Ferenc. A közelmúlt legkellemesebb meglepetése számomra az LMP-s Jávor Benedek. Miután egy félresikerült posztban értékelte azt a mondatomat, összefutottam vele az ATV-ben, és azzal állítottam meg, hogy igazságtalan volt velem. Másnap felhívott, hogy gondolkodott az ügyön, elnézést kér, igazat ad nekem. Jólesett. Amúgy írtam néhány, a neten engem gyalázó trollnak is.
Tényleg visszakommentelt? Mi alapján választott közülük?
Azzal nem is próbálkoztam, akinek a Facebook profilképén látszott, esélytelen értelmes beszédbe elegyedni vele.
Hogy néz ki, aki esélytelen?
Ül egy fikusz alatt. Ez a profilképe. Hát milyen?
A nem fikuszosok hogyan reagáltak Kokó megjelenésére?
Az esetek felében jött válasz, zömük úgy szólt, hogy bocs, Kokó, igazad van. Tán hárman kezdtek, olyanokat hozva föl, hogy Orbán vette az éttermemet, közös borászatot viszek vele Tokajon, ráadásul ingatlanpanamák részese vagyok. Mindnek elmagyaráztam, mi a valóság, és akadt, aki pár nap múlva törölte az engem gyalázó bejegyzését.
Ön napokkal később is csekkolta a gyalázkodó bejegyzéseket?
Hát igen. Felzaklatott az ügy.
Ennyire?
Még soha semmi közéleti dolog nem zaklatott fel ennyire. 2002 sem fájt ennyire.
Mármint a választási vereség?
Dehogy. A Fidesz választási veresége nem érdekelt, inkább úgy szurkoltam magamban Medgyessyéknek, hogy ihaj – ha már hatalomra jutott, tegyen az országért.
Akkor mi fájt 2002-n?
A már említett „ez már nem a mi Kokónk”.
A kettő között is volt fájdalom: 2006-ban a választási kampányban derült ki, hogy a 2002-es Orbán-kormány még estében huszonhatmillió forintot adott az ön akkor Boksz utca néven induló éttermére. A döntés akkortájt született, amikor ön kiült a tribünre.
Gusztustalan, gonosz támadás volt.
Az Orbán-kormány a választás két fordulója között privatizált pártközelieknek tizenkét állami gazdaságot, és szórt ki pályázatokon rengeteg pénzt, jórészt a klientúrának.
Az országban több tízezer vendéglátóhely – uszoda, szálloda, étterem, lovarda – kapott állami támogatást a Széchenyi Tervpályázaton, köztük mi. Minden hivatalosan, tisztességesen zajlott. Ne mossuk már össze azzal a rengeteg mutyival, ami ebben az országban történt és történik. Egyébként önlelepző az események kronológiája: a pénzt sokáig nem fizették ki, így hitelből fejeztem be az amúgy százhatvanmilliós beruházást. A pályázati pénz csak nem akart megérkezni, érdeklődtem, azt mondták, elfogyott a forrás. Le is mondtunk róla, ám 2003-ban mégiscsak utalt az SZDSZ-es Csillag István vezetette gazdasági minisztérium. Utóbb jöttem rá, ennyit megért nekik: betárazták az ügyet, gondolván, jó muníció a következő kampányra. A pénz mellé természetesen kaptunk rengeteg ellenőrzést. Olyanokba kötöttek bele, hogy a konyhánk belmagassága öt centivel kisebb, mint az előírás, bontsam vissza a borítólemezt. Idegbeteg lettem, mondtam, kínai éttermet tervezek, száznegyven centis szakácsot akarok felvenni, aki nem tud akkorát ugrani, hogy beverje a fejét a két és fél méter magas plafonba. Egyébként nem úgy volt ám, hogy Kokó, nesze huszonhatmillió. Vállalnom kellett tizenvalahány ember többéves alkalmazását, és bizonyos nyereségadó-, valamint áfaminimumot. Adóban, áfában, járulékban már az első négy évben a huszonhatmillió többszörösét fizettem be az államnak.
A Boksz utca helyén ma ez az elegáns argentin sztékező működik. Van más üzlete is?
Csak ez az egy. Valamint dolgozom a Sport Klubnak, írok a Presztízs Sport Magazinnak, járok be a Lánchíd Rádióba, és néha megyek a köztévébe.
Hívták a mondat óta?
Nem nagyon.
Tényleg nem?
Nem. Bár hívniuk kellett volna. Elvileg lenne feladatom a nyárra. De úgy látszik, nincs. Elfogadom.
Ez az eljárás sem kezdi ki az ön Fidesz-rendszer iránti maradék elkötelezettségét?
Biztos nem a mondat miatt nem hívnak.
Biztos?
Csak nem ilyen kispályások. Nyilván találtak más, ügyesebb műsorvezetőt. Én tévésként nem vagyok kiemelkedően tehetséges, és szerencsére így is van munkám, feladatom bőven.
Marad a Lánchíd Rádió.
Az marad. Szeretem nagyon. Kilenc éve csinálom, és élvezem a beszélgetéseket. A Simicska-Orbán-vita kirobbanása után kérdezték páran, miért dolgozom tovább a Lánchíd Rádiónak. Mondtam, mert érdekel a munka. Simicska…
…Lajossal egyetlen egyszer találkoztam a folyosón, köszöntünk egymásnak, annyi. Tán még egyszer láttam, száz éve, kosárgálán, de akkor még illegalitásban volt. Semmi közöm se hozzá, se ahhoz, amit a miniszterelnökre…
…mondott. Nem volt közöm hozzá akkor, amikor jóban volt Orbán Viktorral, és most sincs hozzá közöm, hogy nincs jóban vele. Sosem beszélgettem Simicskával. Igazából Orbán Viktorral sem beszélgettem soha. Viszont ma véletlenül találkoztam Áder Jánossal!
Hol lehet véletlenül találkozni Áder Jánossal?
A sportkórházban. Mindketten rutinvizsgálatra mentünk. Öt percet töltöttünk együtt, nagyon jót beszélgettünk. Mosolygott, hogy bár korábban tegeződtünk, most magázom. Az van ugyanis, hogy az elöljárókat, a közjogi méltóságokat képtelen vagyok tegezni. Amikor elköszöntünk, mondta, „Kokó, ígérd meg, hogy egyszer és mindenkorra elfogadod a tegeződést”. Megígértem.
Nem kérdezte tőle, hogy „elnök úr, maga még fideszes?”
Az érdekes lett volna! Jó kérdés, vajon hogyan gondolkodnak azok, akik az első perctől tagjai a csapatnak.
Titulusa van, hatalma, beleszólása szinte semmi.
Én csak a sportot látom jól, de ott is egyre több az ejtőernyős, a szervilis ember.
Önnek jut még egyszer nagy közfeladat?
Készen állok rá. Talán egyszer majd nem csak a lojalitás, a szervilizmus lesz a kiválasztás alapja.
