Nagyvilág

Hindu spiritualista gurut tart mesterének az amerikai hírszerzés új, oroszbarát vezetője

Andrew Harnik / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Andrew Harnik / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Úgy tűnt, a republikánusok többségének is sok lesz Tulsi Gabbard kinevezése az amerikai hírszerzés élére. Ehhez képest ellenállás nélkül szavazták meg a Putyinnal feltűnően megértő, korábbi demokrata elnökjelöltet egy kényes posztra. Így mostantól nemcsak a CIA és az FBI felett őrködik, hanem Trump elnöknek is személyesen ő jelenti a bizalmas hírszerzési információkat. Tulsi Gabbard nagy kanyarokat írt le, mire megtért Trumphoz: egy furcsa szekta segítette a politikai pályája kezdetét Hawaiin, majd Irakban és Kuvaitban szolgált katonaként, a kongresszus első hindu képviselője lett, akinek személyesen Obama lobbizott, de különutassága miatt rendre magára haragította politikai közösségét.

Tulsi Gabbard lett az amerikai hírszerzés főnöke. A korábbi demokrata elnökaspiráns és kongresszusi képviselő Donald Trump talán legkockázatosabb választása volt: sokan számítottak arra, hogy ha a régi-új elnök – gyakran hajmeresztő – jelöltjei közül valakit nem nyel le a republikánusok többsége sem, akkor az ő lesz.

Ahhoz, hogy valakit a minisztériumok és állami hivatalok élére kinevezzenek, a szenátus jóváhagyására is szükség van. Az amerikai törvényhozás mindkét házában, így a szenátusban is republikánus többség van, de Gabbarddal kapcsolatban a Trump mögött álló szenátoroknak is komoly fenntartásaik voltak. Trump kémfőnökjelöltje oroszbarát nézeteiről ismert, amitől Amerikában mindkét politikai tábornak borsódzik a háta. Különösen megengedő volt Oroszországgal szemben az ukrajnai háború kapcsán: szerinte az előző demokrata adminisztráció nem vette figyelembe az oroszok legitim biztonsági igényeit, több esetben pedig a Kreml által terjesztett álhíreket visszhangozta, még a sokszor cáfolt ukrán biolaborokról is beszélt. Moszkva jutalma nem maradt el: az orosz állami hírügynökség szupernőként jellemezte, és rendszeresen képviselte a „józan Amerika hangját” az orosz állami tévében.

Korábban spekulációk tárgya volt, hogy Trump eleve csak azért jelölte-e Gabbardot, hogy alkualapot teremtsen egy a szenátusi republikánusokkal kötendő esetleges egyezséghez, ahhoz, hogy a többi ellentmondásos jelöltjét könnyebben át tudja nyomni. Mostanra azonban kiderült, hogy erre nem volt szükség, mert a teljes frakció letérdelt az elnök akarata előtt:

február 12-én Gabbard Trump jelenlétében már le is tette az esküjét az Ovális Irodában.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik