Mobil

Elég menő lett az új kínai szupertelefon

“A jövő telefonja, ami újraértelmez egy egész korszakot”

– ezzel a nem túl szerény állítással leplezte le az Oppo új telefonját, a Find X-et, ami a cég zászlóshajójaként nemcsak arra tesz kísérletet, hogy megújítsa azt, ahogy a telefonos fényképezésről gondolkodunk, de a kínai cég nemzetközi terjeszkedésben is fontos állomássá hivatott válni.

Forrás: Oppo

Az Oppo nálunk még elég ismeretlen mobilgyártó, pedig már a világ nyolcadik legnépszerűbb telefonmárkája. A 2004-ben alapított cég két éve vált Kína legnagyobb mobilgyártójává, az ázsiai országban már 200 ezer üzletük van. Az eddig jellemzően ázsiai módon, krikettcsapatokkal és k-pop bandákkal partneri viszonyba lépő cég most Európa és Észak-Amerika felé néz: a Find X ezeken a piacokon hivatott kivívni a vállalat helyét. Szóval kiemelten fontos ez a telefon, és

első ránézésre úgy tűnik, meg is fogja ugrani a lécet.

FORMABONTÓ, REJTETT KAMERA

A héten Párizsban bemutatott Find X legnagyobb érdekessége, hogy kamerája nincs szem előtt, csak a fényképezős app megnyitásakor ugrik ki alig fél másodperc alatt a mobil testéből. Ezzel az Oppo egy fontos idei trendbe kapcsolódik be: egyre inkább téma a mobilgyártóknál ugyanis a készülék helykihasználása, minél több helyet foglal el a telefonon a képernyő, annál jobb. A Find X képernyője pedig rekorder ebből a szempontból, mivel a teljes telefon 93.8%-át teszi ki, gyakorlatilag széltől szélig tart.

Korábban már egy másik, ugyanahhoz a cégcsaládhoz tartozó kínai mobilgyártó, a Vivo is megpróbálkozott ezzel a módszerrel, Nex készülékükön szintén található egy felugrós szelfi-kamera. Az Oppo azonban nemcsak helykihasználásban nyomta le őket, mert ők nemcsak egy, de a telefon mindhárom kameráját a felugró felületre helyezték át, ráadásul a Find X-szel 25 megapixeles felbontásban készíthetünk képeket, míg a Nex-szel csak 12-ben.

Kipattan a kamera a kínaiak új csúcsmobiljából
Érdekes megoldásokkal érkezik a Vivo Nex.

A felugró kamerának a telefon feloldásában is szerepe lesz: szemben a szintén divatos ujjlenyomat felismerővel, a Find X-be arcszkennerrel lehet majd bejelentkezni (akárcsak a tavaly ősszel megjelent iPhone X és az idei Samsung Galaxy S9 esetében), amit szintén az ugráló szelfikamera fog elvégezni.

AKADNAK KOMPROMISSZUMOK

Ez az újítás azonban nincs kritikusok nélkül: félő ugyanis, hogy ez a kevésbé stabil szerkezet sérülékenyebbé teszi a készüléket, és víz- valamint porállóságán is ront. A felugró részt ugyanis jobban meg tudja károsítani, rosszabb esetekben le is törni egy-egy nagyobb ütődés, tehát ha esetleg beruháznánk egy Find X-re, készüljünk fel, hogy fokozottan vigyázni kell majd a telefon állapotára.

A képminőséggel egyelőre nem lesz probléma, de a kamerák besuvasztása egy apró, felugró felüleltbe jelentősen gátat vethet további fejlesztésüknek, ugyanis az igazán profi képek készítéséhez nagyobb mélységben kell elosztani a kameralencséket, amire így a szűk hely miatt nagyon nincs lehetőség.

Ezek mellett a felugró hátlap azt is meggátolja, hogy bármilyen tokot rakjunk a telefonra, ez pedig nyilván nem javít annak törékenységén.

SZINTE MÁR KÖTELEZŐ AZ OKOSKAMERA

Viszont nem a felugró rész az egyetlen különlegessége a kamerának, és nem is csak ebben követi az idei mobilos trendeket: a fényképező app mesterséges intelligenciával is rendelkezik, ami elemzi a kamera elé táruló környezetet, és annak alapján automatikusan beállítja a résszélességet és a fehéregyensúlyt.

Nyilván lehetnek kétségeink afelől, hogy gyakorlatban mennyire tud működni egy ilyen rendszer, de bizakodásra ad okot, hogy a nemrég piacra dobott, hasonló rendszerű Huawei P20-nál abszolút bejött ez a megoldás, a szakma és a vásárlók egyaránt pozitív véleménnyel voltak a kamerába épített MI-ről, de az általunk is bemutatott Honor 10-ben is jól muzsikált ez a funkció.

Gyorsteszt: kipróbáltuk mit tud a Honor legújabb telefonja
A Honor 10 a bátrak telefonja, és már a hazai árát is tudjuk.

BORSOS ÁR, LAMBORGHINI-KIADÁS

A telefonnak ezek fényében komolyan megkérik az árát. A készülék körülbelül ezer euróba fog kerülni, ami az iPhone X árát is bőven meghaladó összeg. A telefon alapkiadását kétféle színben, „bordeaux-i vörösben” és „gleccserkékben” vásárolható meg, de ha többet akarnánk költeni, arra is van lehetőség.

A Lamborghinivel való partnerség jegyében ugyanis megjelenik egy, az autógyártó logójával fémjelzett változat is, 1700 euróért, azaz kb. 550 ezer forintért. Kétséges azonban, hogy ez a verzió megéri-e a pluszpénzt, mivel a logó mellett csupán karbonszálas borítást és gyorsabb töltési időt kapunk. Tény viszont, hogy kevésbé törékeny a telefon, és a cég által ígért 35 perces töltési idő sem semmi.

Az alapspecifikációk ugyanakkor hozzák az elvárt színvonalat. A Find X nyolc gigás memóriával, 256 gigás tárhellyel, dupla-SIM-mel és a jelenleg legerősebb processzorral jön. Íme a részletes specifikációk:

Kijelző: 156.7 x 74.2 x 9.6 mm (6.17 x 2.92 x 0.38 in)
Chipset: Qualcomm SDM845 Snapdragon 845
RAM/ROM: 8 GB/256 GB (microSD kártyával még max 400GB-tal bővíthető)
Hátlapi kamera: Dual: 16 MP (f/2.0, PDAF, OIS) + 20 MP (f/2.0)
Előlapi kamera: 25 MP (f/2.0)
Operációs rendszer: Android 8.1 (Oreo)

A Kínában már most is kapható Oppo Find X előreláthatólag idén augusztustól lesz megvásárolható Amerikában, ugyanakkor elérhető lesz a nagyobb európai országokban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik