Mobil

A Huawei is az iPhone X-et másolja

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2018. 03. 08. 09:50

Korábban a témában:

Bár az idei Mobil Világkongresszus (MWC) már véget ért, azért bőven akadnak még gyártók, akik hivatalosan nem rántották le a leplet a 2018-as mobilkészülékeikről. Közéjük tartozik a kínai Huawei is, viszont ők sem úszták meg az idő előtti szivárogtatást: a szinte mindig biztos információiról híres Evan Blass lerántotta a leplet a teljes P20 termékcsaládról.

Az említett készülékből rögtön három verziót kapunk: lesz hagyományos, Lite és Pro verzió, és már azt is tudjuk, hogy az egyes készülékek hogyan fognak kinézni, hiszen Blass mindegyikről megosztott három képet a Twitteren. Az első dolog amit az ember azonnal észrevesz, hogy az ASUS-hoz hasonlóan a Huawei is ráállt az iPhone X koppintására, és itt is megkapjuk a kis szigetet a képernyő tetején.

A kiszivárgott fotók ugyanakkor azt a korábbi pletykát is megerősítik, hogy a P20 Pro már három hátlapi kamerával érkezik, viszont ennek a funkciójáról csak a március 27-én esedékes hivatalos bemutatón kapunk majd biztos információkat. Ami a képek alapján biztosra vehető még, hogy egyedül a Lite modellnél lesz hátlapi ujjlenyomat-olvasó, és a pletykák szerint ez a verzió 5,8 colos képernyővel, 4 GB RAM-mal és 64 GB háttértárral kerül majd a boltokba.

Birkás Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. március 31.
A Budapest–Esztergom vasútvonalon végzett felújítási és villamosítási munkák során felújítják a Budapest-Angyalföld, újabb néven az Angyalföldi vasútállomás egy részét. A munkálatok miatt március 31-től július 29-ig változik a vonatok menetrendje, korlátozásokra kell számítani. 
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.