Mobil

A Huawei szerint nagy vérengzés lesz a mobilpiacon, sokan vesznek oda

A Huawei elnöke, Richard Yu a barcelonai Mobil Világkongresszuson mondta el, hogy szerinte a jelenlegi helyzetet tekintve a jövőben csak három-négy nagy gyártónak lesz hely az okostelefonok piacán, a többiek idővel bedőlnek, vagy muszáj lesz kivonulniuk.

A kínai cég jelenleg a világ harmadik legnagyobb telefongyártója a 2017 utolsó negyedévében szerzett több mint 10 százalékos piaci részesedésével a Samsung és az Apple után. Olyan neveket utasít maga mögé, mint a Xiaomi, az OPPO, a Sony, a Lenovo, a HTC, vagy az LG.

RICHARD YU. Forrás: AFP

Mr. Yu szerint csak 3-4 nagy név maradhat fenn hosszútávon, részben a szűkös források miatt. Hozzá kell tenni azt is, hogy számos kínai, olcsósított készülékeket kínáló márka, így az OPPO és a OnePlus nagyon kis profittal dolgozik, és a minimum követelményeket igyekeznek teljesíteni, míg az olyan nagyok mint a Huawei, a Samsung és az Apple sokat fektetnek be kutatásba és fejlesztésbe.

Emellett marketingbüdzséjük sem fogható össze azzal az erőforrással, amiből a „nagyok” gazdálkodnak, ez pedig csökkenti versenyképességüket. Yu szerint ezért várható többek közt, hogy ezek a kis márkák kikopnak majd a piacról.

„Ha a piaci részesedésed kevesebb mint 10 százalék, nem tudsz profitábilis lenni. Tíz százalék kell legalább, 15 százalék felett jön a pénz”- mondta el a színpadon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik