A Google Pixel bemutatóján több utalás is elhangzott azzal kapcsolatban, hogy az új mobilok hűek maradnak a klasszikus, 3,5 mm-es porthoz. Emiatt akár azt is hihetnénk, hogy a Pixel referencia volta miatt a több gyártó hasonlóan gondolkodik, de minden jel arra mutat, hogy az Android világában is hozzá kell szokni a Type-C USB használatához.
a legutóbbi, ezúttal élő fotók azt igazolják, hogy az alsó részen valóban csak egy Type-C USB található.
mivel a készülő Bolt modellről egy ideje azt lehet tudni, hogy már jack nélkül kerül a piacra. A korábban kiszivárgó gyári fotókon ezt még nem lehetett egyértelműen megállapítani, deA Bolt egyébként egy 5,5 colos fullHD felbontású kijelzővel, 3 GB RAM-mal, 64 gigabájtos tárolóval ellátott készülék lesz. A chipsetről, illetve a processzorokról egyelőre nincs információ, azt viszont már lehet tudni, hogy megkapta a HTC-nál megszokott BoomSound technológiát, került rá ujjlenyomat-olvasó, a hátlapi kamera 18 (4k videó pipa), az előlapi pedig 8 megapixeles.
Az Android felhasználókat egyelőre nem érinti tömegesen azt Apple által elindított trend, de máris van kapásból három olyan márka, illetve típus, ahol a jack portnak búcsút kell inteni. Ebből kettő főleg a kínai piacot érinti: a hazánkban kevésbé ismert, de hatalmas lendülettel fejlődő LeEco már áprilisban olyan telefonokat mutatott be, amiről hiányzik a 3,5 mm-es csatlakozó.
A másik formabontó cég az Oppo, bár az ő esetükben inkább a dizájn miatt volt szükség a váltásra. Az R5 annyira vékony (mindössze 4,85 mm), hogy fizikailag nem fért volna el a széleken az audio kivezetés. Végül a legfrissebb, és a magyar piacot is érintő gyártó a Motorola, ahol is a Z, illetve Z Force típusoknál küldik nyugdíjba a jack portot.
Szavazzunk, kinek kell még a jó öreg Jack?