Tech

Így trollkodta szét a Google az Apple-t

A Pixel telefonok bejelentése során több alkalommal is erős savazást érzékeltünk.

Kedd este megismerhettük a Google két új telefonját, amelyekkel kapcsolatban még mindig megy a vita, hogy miként viszonyulnak az iPhone 7 családhoz és egyáltalán van-e értelme az összevetésnek. A Google eseménye (amit élőben közvetítettünk, és itt visszanézhető) kicsit esetlenebb, rövidebb, fésületlenebb volt, mint az Apple bemutatói, közben azonban olyan humorbombák röpültek, amelyek mellett nem lehet csak úgy elmenni.

A Google ugyanis ott kötött bele a nagy riválisba, ahol csak lehetett és az a furcsa helyzet van, hogy ezek legtöbbje ült. Nem volt a poénoknak minden esetben alapjuk, de hogy az összes betalált valamilyen módon, az tuti.

Elsőnek ott volt a tárhellyel kapcsolatos megjegyzés, ami azért merült fel, mert a Pixel mobilokhoz használt Google Photos fiók korlátlan tárhelyet biztosít a képeknek, és még azok minőségét sem rontják le. Ennek hangsúlyozására meg is jelent egy iOS-ből származó, sokak által ismert üzenet, ez:

storage_full

Aztán folytatódott az egész a Pixel mobilok színével. Ez már egy teljesen új szint, hiszen konkrétan a termékek, azaz színek túlzó elnevezésével utaltak arra, hogy az Apple ezt évek óra, iparszerűen műveli. Így lehet a jövőben „Meglehetős Fekete”, „Tényleg Kék”, illetve „Nagyon Szürke” verziók közül választani. Gyönyörű mind!

Pixel_szinek

Nem tudom, mi lett volna az elegánsabb: ha nem ütik le a jack csatlakozóban rejlő ziccert, vagy ha mégis megteszik. A Google az utóbbit választotta, és a funkciók felsorolása közben szerepelt egy sor, ami azt hirdeti, hogy igen, van nekünk egy 3,5 mm-es jack csatink is, ami „megnyugtatóan nem új”. Itt nem is leplezték, hogy mit gondolnak, de az eddigiek után már nem is nagyon volt erre szükség.

Pixel_35_jack

A következő, jól látható troll jelenet az adatok könnyű áttöltésével, szinkronizációjával függött össze. Az ekkor feltűnő képen egy mobilról vándoroltak át az infók egy Pixelre. A telefonnak csak az alja látszott, de így is egyértelmű, hogy egy iPhone-ról van szó, főleg, hogy az iMessage üzenetek áttöltésére is alkalmas a funkció. Az üzenet: ha váltanál, velünk játszi könnyedséggel megteheted. (Mondjuk, az Apple ugyanezt mondja ellenkező előjellel)

De a fentieken kívül szóban is több geg, beszólás hangzott el az eseményen: egyszer az, hogy a Pixelen kamerája nem dudorodik ki a hátlapból, másszor az, hogy „just works”, azaz szimplán működik (ami az Apple kedvenc szövege), és az is feltűnő volt, hogy a promó videókban milyen sokszor mondják ki a rivális számára szintén annyira kedves „new”, azaz új szót.

Így évődnek tehát egymással a nagyok, amit persze probléma nélkül megtehetnek, mi meg legalább szórakozunk közben egy kicsit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik