Mobil

Minden, amit tudni lehet a holnap érkező Google mobilokról

Október 4-e talán nem lesz olyan tömeghisztéria, mint az aktuális iPhone-ok bemutatásának napja, pedig jönnek az újrafaragott Google telefonok. Mondjuk, mire lehet számítani.

Érdekesen alakul a mobilpiac idén. Bár az év első felében is jöttek ki üzletileg sikeres telefonok, mint például a Samsung Galaxy S7 / S7 edge páros, az LG merész lépése a moduláris G5-tel, ami egyelőre inkább kísérletnek tűnik, mint megállíthatatlan kasszacsörgésnek. Aztán ősszel ugyan megérkezett a két legújabb iPhone is, amik érdekes módon brutális tömeghisztit okoztak, a népek veszik őket, mint a cukrot, pedig a szakértők szerint ismét szűkmarkúan mérte az újdonságokat az Apple. A robbanó Note 7-eket meg talán hagyjuk is, annak ellenére, hogy a hírek szerint már egymillió fölött jár a kicserélt, jól működő modellek száma, azért nem ez a telefon lesz a koreai cég dicsőségfalának első helyén.

Szóval van még hely bőven a mobilpiacon, és lehet, hogy a Google új referenciamobiljai fogják betölteni az eddigi űrt. Már eleve sokat számít, hogy az eddigi Nexus márkanevet lecserélve teljesen új sorozat indul Pixel néven. Nézzük először, kinek lehet igazán jó az új Google mobil:

  • aki nem akar iPhone-t, vagy a haldoklófélben levő mobil Windows-t futtató telefont
  • aki a legfrissebb Androidot szeretné a mobilján tudni, és egy ideig a leghamarabb szeretné megkapni az új rendszerverziókat
  • aki olyan Androidot szeretne a telefonján, amire nem varrja rá a saját extra felületeit és alkalmazásait egy hardvergyártó

No, és ezek után lássuk, mit lehet tudni eddig a különféle kiszivárgott infók alapján.

  • két verzió érkezik Pixel és Pixel XL néven
  • október 4-én mutatják be őket hivatalosan
  • szinte biztos, hogy már 7.1-es Android fut rajtuk
  • ezeken már újjáfaragott Google Asszisztens érhető el
  • a gyári, előre telepített appok közé kerül az Allo (az Asszisztenst is használó csevegő) és a Duo videóchat
  • gyorstöltésre is alkalmas USB-C csatlakozót kapnak
  • ja, és nyugalom, lesz rajtuk normál jack audió csatlakozó

A telefon kinézetéről az előzetesen kiszivárgott fotók és specifikációk alapján már egy renderelt animációt is készítettek, ami videón mutatja meg, mire lehet számítani.

Hardveresen mindkét modellben Snapdragon 821 chip dolgozik 2,15 gigahertzen, ami elég szépen ketyeg, a 4 gigabájt RAM pedig szintén erőgépet sejtet. A háttértár 32 vagy 128 gigabájt lehet, de arról még ellentmondásosak az információk, lesz-e microSD bővítőhely a készülékeken. A Pixel kijelzője 5 hüvelykes képátlójú full HD AMOLED panel lesz Gorilla Glass 4 védelemmel, míg a Pixel XL csak annyiban tér el a kistesótól, hogy 5,5 hüvelykes lesz a megjelenítő, a felbontása pedig QHD. Kamerában ugyanazt kapják, hátul 12,3 megapixeles, optikai képstabilizátoros modult, a szelfikamera pedig 8 megapixeles lesz. A biztonságot ujjlenyomat-olvasó is segíti.

Hogy a fentiekből tényleg minden valós-e, azt holnap megtudjuk a Google bemutatóján, aztán jól meg is írjuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik