Mobil

Samsung Galaxy Alpha teszt: fémpenge

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 10. 06. 06:00

Ha már unjuk a gigantikus csúcsmobilokat, akkor a kellemesen kompakt Alpha pontosan nekünk készült.

Az elmúlt időkben hozzászokhattunk már ahhoz, hogy az aktuális csúcsmobilok szépen lassan egyre nagyobbá válnak, és ma már meg sem lepődünk azon, ha egy új jövevény 5,2-5,5 colos kijelzővel bír. Szerencsére a gyártók kezdenek ráébredni arra, hogy sokan ennél kompaktabb felsőkatergóriás telefonokra vágyunk, és végre az igényeinket is elkezdik kielégíteni. A Sony például idén év elején adta ki a minden tekintetben high-end kategóriás, de abszolút nem túlméretezett Xperia Z1 Compactot, melynek nemrégiben Xperia Z3 Compact néven érkezett meg az utódja. Most pedig végre itt a Samsung Galaxy Alpha is, mely jelentősen kisebb lett a Galaxy S5 zászlóshajónál, de szolgáltatási köre szerencsére igen korrekt maradt, ráadásul ezúttal még az anyaghasználatra is odafigyelt a koreai gyártó.

mp-sa01 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

Fémséges
A HTC és a Sony már jó ideje fémmel, illetve üveggel díszíti telefonjait, a Samsung azonban egészen mostanáig csak és kizárólag az olcsó plasztikot nyomta. A Galaxy Alpha viszont már legalább részben fémből készült: míg a hátlap maradt műanyag, addig a keret már remek minőségű, matt felületű fémet vonultat fel. Komoly fegyvertény továbbá, hogy jelen tesztalanyunk mindössze 6,7 milliméter vastag, illetve alig 115 gramm tömegű, vagyis mind az Xperia Z3 Compactnál, mind pedig az iPhone 6-nál vékonyabb és könnyebb is egyben. Vízállóságot sajnos nem kapunk, vagyis e tekintetben a Sonynak áll a zászló, illetve hát a Samsung Galaxy S5 mini is bírja a vizet.

mp-sa02 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

Felszereltség
A hangerőt a baloldali kezelőszervek révén lehet állítani, a bekapcsológomb pedig az ellentétes oldalon landolt, ahol mi azért még egy dedikált exponálógombot is el tudnánk képzelni. A felső él egy jack dugaljnak és egy mikrofonnak, az alsó él pedig ugyancsak egy mikrofonnak, egy hangszórónak és egy fedetlen microUSB-portnak ad otthont. A hajlékony és papírvékony hátlap kellemes tapintású és bármikor könnyen eltávolítható, alatta pedig egy 1860 mAh kapacitású akkumulátor található. Bizony, a relatíve kis kapacitású akksival fizetjük meg azt, hogy az Alpha az átlagnál vékonyabb és könnyebb, ezt a békát sajnos mindenképpen le kell nyelnünk. Az egynapos üzemidő persze még így is hozható, illetve pozitívum, hogy az akkumulátor könnyen cserélhető, illetve, hogy nemcsak normál-, hanem ultra energiatakarékos üzemmódokat is kapunk, melyek az S5-ből persze már ismerősek lehetnek. A gyári töltő 1,55 Amperrel villámgyorsan tölti a megfáradt akksit, ezzel tehát nincs semmi probléma.

 mp-sa08 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon)

mp-sa09 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

Kijelző
Amennyiben a 4,7 colos és Gorilla Glass 3 védelmet élvező kijelző Full HD felbontású lenne, akkor remek 469 ppi-s pixelsűrűséget kapnánk, de mivel csak 720p HD-t tud a panel, be kell érnünk 312 ppi-vel (S5: 432 ppi, iPhone 6: 326 ppi, Z3c: 319 ppi). No persze ez sem rossz érték, de a high-end kategóriában ma már azért enyhén karcsúcska, ráadásul hozzá kell tennünk, hogy a Super AMOLED technológiájú panel nem RGB, hanem gyémánt PenTile mátrixos, és közelről azért látszanak a pici pixelei. A kontrasztarány szokás szerint az egekben van, a betekintési szögek igen nagyok, ezenkívül pedig a fényerőre sem lehet panaszunk. Az akár normál kesztyűben is minden további nélkül kezelhető display-en a betűméret hét fokozatban állítható, ezenkívül pedig ötféle betűstílus közül is lehetőségünk van választani. A virtuális QWERTY billentyűzeten egyébként 4×6, illetve 8×4,5 milliméteres gombok sorakoznak.

mp-sa05 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

mp-sa06 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

Szenzorok
A kijelző feletti szekciót egy 2,1 megapixeles és persze Full HD frontkamera uralja, ami mellett a szokásos szenzorokon kívül egy programozható notifikációs LED is ott rejtőzik. A kijelző alatt kétoldalt egy-egy állítható megvilágítású érintőgomb figyel, melyek közül az egyik alkalmazásváltó (és bezáró), a másik pedig “vissza” funkcióval bír. Középen trónol a Home nyomógomb, melynek közepébe egy PayPal kompatibilis ujjlenyomat-érzékelő került. Ez utóbbira nem elég odahelyezni az ujjunkat, hanem el is kell rajta húzni azt – tesztjeink során a rendszer igen jól és pontosan teljesített. A szenzor maximum három ujjlenyomatot képes memorizálni, melyek révén egyrészt lezárható maga a készülék, másrészt az azon tárolt bizonyos tartalmak, ezenkívül pedig a biztonságos vásárlást is támogatja a rendszer. Hátul, a kamera közelében keresendő az integrált pulzusmérő, melyre egyszerűen csak rá kell helyezni az ujjunkat, és a többek közt az étkezéseket és mindenféle sporttevékenységeket is naplózó S Health app máris kiírja, hogy percenként mennyit dobban a szívünk.

mp-sa07 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

Kamera
A 16:9 képarányú ISOCELL képszenzor révén maximum 12 megapixeles (4608×2592 képpont) felbontásban fotózhatunk, ami némi visszalépést jelent az S5-féle 16 megapixeles szinthez képest, de még mindig jóval nagyobb, mint az S5 mini-, illetve iPhone 6-féle 8 megapixel (Z3c: 20 megapixel). A képminőséggel alapvetően elégedettek lehetünk, ezenkívül pedig említést érdemel többek közt az arcérzékelés, az állítható fénymérés, a szelektív fókusz, a HDR üzemmód, a geotagging, a távoli kereső, a hangvezérelhetőség, a 2/5/10 másodperces időzítő, illetve a rengeteg gyári témabeállítás. Íme néhány tesztfotó – eredeti mérethez klikk a képre:

 mp-sat01 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android)

 mp-sat02 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android)

 mp-sat03 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android)

 mp-sat04 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android)

 mp-sat05 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android)

 mp-sat06 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android)

A videófelvevő Full HD felbontás és 30 fps mellett 17 Mbit/s-os bitrátával dolgozik, ha pedig Ultra HD-re váltunk, akkor 46 Mbit/s-ra vált, igaz ilyenkor elbukjuk a HDR-t, az effekteket, illetve a videózás közbeni fotózást. Full HD-ban akár 60 képkocka/másodperc sebesség mellett is videózhatunk, ha pedig beérjük 720p HD-vel, akkor 120 fps a jutalmunk. Tesztvideónk:

 

Szoftver
Nem is lehet kérdéses, hogy a Galaxy Alphán a jelenleg elérhető legfrissebb, egész konkrétan 4.4.4-es Android szoftver szaladgál, melyre szokás szerint egy hasznos és haszontalan funkciókkal egyaránt alaposan telepakolt TouchWiz felhasználói felület lett ráhúzva. Az alapképernyőn maximum hét normál slide-unk lehet, ezenkívül pedig van még egy extra: az első oldal a kikapcsolható My Magazine funkcióé, mely látványos formában vonultat fel mindenféle online történéseket, vagyis lényegében ez a Samsung saját kis Flipboard-alapú BlinkFeedje. A fentről lehúzható sávon pedig egyszerre öt gyorsgomb, egy fényerőállító csúszka, valamint egy S Kereső és egy Gyorskapcsolat gomb figyel. A főmenüben 4×5 ikon fogadja az embert, melyek közül bármelyik egyszerűen elrejthető, ezenkívül pedig a készülék gyári alapszoftvereit is kényünk-kedvünk szerint telepíthetjük, illetve uninstallálhatjuk.

mp-sa14 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

 mp-sa15 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon)

Szolgáltatások
A “vissza” gomb nyomvatartásával a kijelző baloldalán felbukkan egy függőleges tálca, melyről jobbra kihúzhatunk egyszerre akár két appot is, melyek aztán többablakos módban kezdenek működni. Egy alkalmazásnak egy időben akár két példánya is futhat és persze az ablakok közötti copy/paste is működik. Az S5-ről már ismerős lehet az “eszköztár”, ami egy a kijelzőn fixen ott lebegő és mozgatható kis pont, melyre rábökve villámgyorsan bejön néhány általunk gyakran használt alkalmazás. Az úgynevezett “rámutatás” opció lehetővé teszi, hogy a kijelzőhöz közelítő, de azt el nem érő ujjunk bizonyos lokális funkciókat csalogasson elő. Az intelligens képernyőzár lényege, hogy amíg nézzük a kijelzőt, addig semmiképp sem kapcsol ki a panel, az intelligens szünet pedig arról szól, hogy amennyiben egy videót nézünk és közben elnézünk oldalra, addig automatikusan szünetel a lejátszás, majd pedig ha visszanézünk, akkor magától folytatódik. És ezzel még koránt sincs vége a technológiai hókuszpókuszoknak, hiszen kapunk még tenyérmozgatásos screenshot készítőt, fülhöz emelős automatikus hívásindítás opciót, NFC-t és Wi-Fi használó S Beamet, Screen Mirroring funkciót, illetve lépésérzékelőt, de például a barométer kimaradt a készülékből.

mp-sa16 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

Funkciók
A telefonos részleg négy szekcióra van felosztva, melyek a következők: billentyűzet, napló, kedvencek és névjegyek. A beállítások szekció kapcsán újdonság, hogy rács-, lista-, illetve lapnézetes megjelenítést is választhatunk, melyek sokat segíthetnek abban, hogy eligazodjunk a funkciók tengerében. Webböngészésre a default és a Chrome browser egyaránt remekül használható, no és persze a jó öreg S Tervező, S Voice és ChatON sem hiányzik a felhozatalból. Említést érdemel továbbá a számológép, a jegyzetkészítő, a diktafon, a diavetítős galéria, illetve a malware-ek elleni védelmet, valamint távoli letiltás funkciót biztosító Lookout Security. A többek közt akár a FLAC muzsikákat is megszólaltató zenelejátszónak állítható a sebessége, megjeleníti a dalszövegeket, illetve csöves erősítős hangképpel, valamint hétsávos ekvalizerrel is bír. Újdonság a telefon chipsetének részét képező Seiren koprocesszor, mely a korábbiaknál jobb hangminőséggel és remek dekódolási képességekkel kecsegtet. A feliratokat kezelő videólejátszó természetesen simán viszi a Full HD, illetve Ultra HD videókat, a képe lekicsinyíthető és bárhova áthelyezhető a kijelzőn, de például a DTS hangsávokba már beletörik a bicskája. Sztereó FM-rádió sajnos nincs, erről tehát ne is álmodozzunk!

mp-sa03 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

mp-sa04 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

Belsőségek
Pozitív meglepetés, hogy a Galaxy Alpha a riválisokhoz képest szinte alig melegszik, mely az immár 20 nanométeres gyártási technológiával készülő Exynos 5 Octa 5430 chipset érdeme. A big.LITTLE architektúrájú újdonságnak részét képezi egyrészt négy darab 1,8 GHz-es Cortex-A15 mag, másrészt négy darab 1,3 GHz-es Cortex-A7 mag, harmadrészt pedig egy Mali-T628 MP6 grafikusgyorsító. A működési sebesség teljesen rendben van, ez az SoC simán kiszolgál egy 720p HD kijelzőt, a teszteredményeink pedig a következők: Quadrant – 24422 pont, Linpack – 389/459 MFLOPS, AnTuTu – 38256 pont. A RAM 2 GB kapacitású, a 32 GB-os belsőmemóriából alaphelyzetben mintegy 24,5 GB szabad és microSD bővíthetőségről ezúttal sajnos nem gondoskodott a gyártó. Az LTE mobilnet elméletileg akár 300/50 Mbit/s-os tempóra is képes, ezenkívül pedig 42/5,76 Mbit/s-os HSPA+, a/b/g/n/ac szabványú dual-band Wi-Fi, DLNA, Bluetooth 4.0, NFC és GPS-vevő is van a mobilban. Hasznos extra az USB OTG támogatás, az időzíthető Wi-Fi, illetve a letöltésgyorsító, mely a 30 MB-nál nagyobb fájlok letöltése esetén összeadja az LTE és a Wi-Fi sávszélességét, infravörös portot viszont nem kapunk.

mp-sa10 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

mp-sa12 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

Konklúzió
A Samsung Galaxy Alpha egy felettébb tetszetős külcsínű, minőségi kialakítású, villámgyors prémium okostelefon, mely persze nem teljesen hibátlan. A kijelző lehetne kicsit nagyobb felbontású, a memória lehetne bővíthető és bizony az akkumulátor is lehetne nagyobb kapacitású, ezenkívül pedig a mellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy az Alpha még a legolcsóbb szürkeimportos konstrukcióban is minimum 175 ezer forintos kóstál, tehát még a nagyobb tudású Galaxy S5-nél is drágább. A riválisok közül kiemelendő a hazánkban a cikk írásakor hivatalosan még nem kapható és még drágább Apple iPhone 6, illetve a Sony Xperia Z3 Compact, mely némileg ducibb formában vízállósággal, bővíthető memóriával, illetve igen komoly akksival támad.

Samsung Galaxy Alpha
Pozitívum: korrekt minőség, fémkeret, szuperkarcsú forma, kis tömeg, kontrasztos AMOLED kijelző, gyors működés, nem melegszik, villámgyors adatátviteli lehetőségek, fejlett multimédiás képességek, 4K-videófelvevő, friss Android, cserélhető akksi, ujjlenyomat szenzor, pulzusmérő.
Negatívum: az akkumulátor szerény kapacitású, nem bővíthető a memória, a kijelző nem Full HD felbontású, nincs FM rádió, hiányzik az exponálógomb, nem vízálló a telefon, magas ár.

mp-sa13 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon) 

 mp-sa11 (mobilport, teszt, samsung, galaxy, android, okostelefon)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.