Média

Hír TV Simicska után: Nyerges nem akar a médiával foglalkozni

A 24.hu információja szerint a Simicska-birodalom új tulajdonosa, Nyerges Zsolt nem akar a sok gondot és feszültséget okozó médiaügyekkel foglalkozni.

A tulajdonoscserét a napokban a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyta, így hivatalosan is kimondták az áment arra, hogy a miniszterelnökkel többéves magánháborút vívó Simicska Lajos elhagyja a terepet, és helyét korábbi üzlettársa, a szolnoki ügyvéd vegye át. Simicska egyetlen, a főként juh- és kecsketenyésztéssel foglalkozó mezőgazdasági cége kivételével minden érdekeltségét átadta.

Nyerges már az elmúlt két évben is igyekezett kivonni magát az Orbán Viktorral való konfrontációból, így nem csoda, hogy a Közgép Zrt., a Mezort Zrt. és a HírTV Zrt. új, teljes jogú tulajdonosaként, várhatóan az utóbbira fordítja majd a legkevesebb figyelmet. Forrásaink szerint Nyerges eddig is távol tartotta magát a médiától, még a Simicska-Nyerges duó fénykorában is kimaradt az ügyek intézéséből, a 2018-as kampány után pedig végképp nem fogja erőltetni a dolgot. A szerdán bejelentett személycserékből is látszik, hogy hol tartotta fontosnak, hogy személyesen vegye kézbe az igazgatóságok irányítását: a Simicska-birodalom építőipari és mezőgazdasági csúcsvállalatánál.

Nyerges Zsolt
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ez az információ megerősíti a korábban hozzánk eljutott híreket, amelyek szerint jelenlegi formájában már csak rövid ideig működik a televízió. Forrásaink szerint a forgatókönyvek még versenyeznek, a bezárást többen tartják a legvalószínűbb opciónak, mivel súlyosan veszteséges a csatorna (csak tavaly 1,4 milliárd forint mínuszt mutatott ki, míg a rögtön a választás után megszüntetett Magyar Nemzet kiadója 919 millió forint veszteséget könyvelt el).

Ezzel együtt, úgy tudjuk, több médiabirodalmat építő jobboldali oligarcha is bejelentkezett a csatornára, amely szerintük állami hirdetések odaküldésével hamar nyereségessé tehető, és nagy kárt biztosan nem okoz a kormánypártnak, ha lesz még újabb kormánypárti hírtelevízió az Echo Tv és az M1 mellé.

Mivel a napokban a Hír TV közeli bezárásáról szóló értesülések is eljutottak hozzánk, telefonon kerestük Nyerges Zsoltot, hogy megtudjuk, valóban ezt tervezi-e, vagy esetleg eladással számol, de a vállalkozó nem akart nyilatkozni, azt mondta, ha bármilyen üzleti döntésről tájékoztatni kívánják a nyilvánosságot, azt – közleményben – megteszik.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik