Média

Új elnökség a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetségnél

újságárusítás. Fotó: Berecz Valter, 24.hu
újságárusítás. Fotó: Berecz Valter, 24.hu

Megtartotta éves rendes közgyűlését a magyarországi újságok (folyóiratok és napilapok) nyomott és értékesített példányszámait auditáló Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ). A közgyűlésen elfogadták a MATESZ és a MATESZ Audit Nonprofit Kft. 2017. évi pénzügyi beszámolóját valamint a 2018. évi költségvetési előirányzatait, továbbá beszámoltak az elmúlt év kiemelkedő eredményeiről, és sor került a MATESZ elnökségének esedékes tisztújítására.

A MATESZ elnöke, Kovács Tibor (a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld kiadójának, a Lapcom Zr.-nek a hr-igazgatója) mandátumát 2015-ben szerezte meg öt évre, így az ő megbízatása továbbra is érvényben maradt. Ő köszönetét fejezte ki az eddigi elnökségi tagoknak. A közgyűlés két évre választotta meg az új elnökségi tagokat és póttagokat.

Elnök:

Kovács Tibor (Lapcom Zrt.)

Az új elnökség tagjai és póttagjai:

Tagozatok Póttagok
Magazin és szaklapok tagozat
Magazin és szaklapok tagozat
Tóth Császár Gergő (RApintér S Magyarország Kft.) Oláh Tímea (Heti Válasz Kiadó Kft.)
Lipták Tímea (Central Mediacsoport Zrt.)
Pintér Klára (Marquard Média Magyarország Kft.)
Országos és regionális napilapok tagozat
Országos és regionalis napilapok
Gajdos István (Blikk Kft.) Fodor István (Inform Média Lapkiadó Kft.)
Bulyáki Iván (Mediaworks Hungary Zrt.)
Ingyenes lapok tagozata
Ingyenes lapok tagozata
Botka Tamás (Business Publishing Services Kft.) Szayly József (DUE Produceri Iroda Kft.)
Médiaügynökségek, hirdető és terjesztő cégek tagozata
Médiaügynökségek, hirdető és terjesztő cégek tagozata
Tóth Szilárd (Mindshare Médiaügynökség Kft.) D. Nagy Ibolya (Digitalstand Kft.)
Keszthelyiné Ungvári Edit (Magyar Posta)

 

A MATESZ csütörtöki tájékoztatása alapján elkészült a Transzparencia Riport nevű jelentés, mely immár ötödik alkalommal támogatja a médiavállalatok hirdetésértékesítési munkáját. A 2017-es év adatai alapján a MATESZ és a Kantar Media riport kiegészült a Nemzeti Olvasottsági Kutatás (NOK) adataival. A Transzparencia Riport legújabb elemzése is megerősíti, hogy a hiteles méréssel a print kiadványoknak több mint kétszer akkora az esélye arra, hogy a hirdetői piac figyelmét felkeltsék, az értékesítési lehetőségeket optimalizálják – áll a MATESZ közleményében.

Az elmúlt év eseményeinek és eredményeinek ismertetése mellett a közgyűlésen résztvevő tagvállalatok képviselőinek egyetértésével megfogalmazódtak a 2018. év legfontosabb célkitűzései is, miszerint az előttünk álló időszak legfontosabb prioritása a hazai terjesztői környezet minőségi szempontjainak elemzése a hazai terjesztői vállalatokkal együttműködve.

Most tartotta tisztújító közgyűlését a Repropress is.

Hivatal Péter
Új elnökség a Repropress élén
A reprográfiai jogdíjra jogosult kiadóvállalatokat tömörítő Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Szövetsége élén az elnök változatlanul Hivatal Péter maradt, de az elnökségben változás van.
observer
Felvásárolta a Nézőpont az Observert, az ország legnagyobb médiafigyelőjét
A Nézőpont Csoport lett az Observer Budapest Médiafigyelő tulajdonosa. A felvásárolt cég volt mostanáig a Médiapiac újságnak is a tulajdonosa, de a szaklap végül nem kerül a kormányközeli céghez.

Kiemelt kép: Berecz Valter, 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik