A kormányközeli magyaridok.hu írta meg, hogy a (szintén kormányközeli) Nézőpont Csoport felvásárolta a médiapiaci elemzéssel, sajtószemlézéssel foglalkozó Observer Budapest Médiafigyelő Kft.-t.
A vállalat egyúttal leváltotta az eddigi ügyvezetőt, Göbölyösné Mátrahegyi Annát, aki a jövőben már csak tanácsadóként dolgozik a cégnél.
A magyaridok.hu azt írja, hogy a Nézőpont Csoport célja az Observer felvásárlásával, hogy a legrégebbi médiafigyelő továbbra is legjobb legyen, ezért a szolgáltatások fejlesztését tervezi.
Az Observer 2017-ben 650 millió forint forgalmat bonyolított és 57 munkatársa van. Őket a megegyezés szerint az új tulajdonos tovább foglalkoztatja.
A cég új ügyvezetője Mikecz Péter, a Nézőpont Csoport eddigi vezérigazgató-helyettese lesz. Mikecz Péter korábban a Miniszterelnökség igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára volt.
A Nézőpont Csoport eddig is foglalkozott médiafigyeléssel, a hozzájuk tartozó Médianéző Kft. végzi a Kormányzati Médiamonitor szolgáltatást, említi a Magyar Idők.
A Nézőpont Csoport tulajdonosa egyébként Győri Tibor, Orbán Viktor régi bizalmasa, akiről 2012-ben azt írta az akkor még a Telekom-csoporthoz tartozó Origo, hogy ha ő telefonál oda valahová, az olyan erővel bír, mintha maga Orbán lenne a vonal túlvégén. Győri egyébként a Lokál című kormányközeli bulvárlapot kiadó Modern Media Group (MMG) társtulajdonosa, Habony Árpád nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadó mellett, de a Miniszterelnökségen egy ideig államtitkár is volt. Akkor is lehetett a nevével találkozni a sajtóban, amikor Simicska Ádám (Simicska Lajos nagyvállalkozó fia) a Facebookra kiírta, hogy Győrit tartja felelősnek amiatt, hogy Simicska családtagjai körül állítólag paparazzók jelentek meg, majd Simicska Ádám az apja üzenetét úgy tolmácsolta, hogy ki fogják belezni Győrit.
A Nézőpont csoport az MTVA legnagyobb beszállítóinak egyike.