Média

Milkovics Pál is megvenné a Magyar Nemzetet?

Milkovics Pál is bejelentkezett a Magyar Nemzetért és társaiért, és vételi szándékát kifejezte a Nemzet tulajdonosa, Simicska Lajos felé – írja a kreativ.hu, mely utolérte a Csehországban aktív magyar médiavállalkozót, aki nem cáfolta, de nem is erősítette meg az értesülést. Milkovicsnak az éjfélkor bezárt Lánchíd Rádió is kellene, és érdeklődik a Heti Válasz iránt is a szakportál szerint. Eközben a zoom.hu arról ír, hogy Milkovics e-mailben jelentkezett be a cégre, de egy offshore hátterű cégnek Simicska nem szívesen adná a médiáját, nehogy a kormányzathoz kerüljön végül.

Frissítés: Milkovics Pál szerint a hírek elszakadtak a valóságtól

Megszólalt Milkovics Pál is, aki a Facebookon tette közzé, nem igaz az offshore-ral kapcsolatos feltételezés. Azt is írja, „kezdenek a hírek teljesen elrugaszkodni a valóságtól. Aki ismer pontosan tudja, hogy soha semmilyen politikai pártnak nem voltam tagja, soha nem foglaltam állást semmilyen politikai párt mellett (és nem is fogok). Pontosan ugyanígy járt/jár el az összes médium amiben tulajdonos vagyok. Továbbá egyetlen ‘offshore’ vállalatom sincs.” Milkovics a Facebookon ugyanakkor azt nem cáfolta, hogy szeretné felvásárolni a bajba került médiumokat.

Milkovics már a második ember, aki vevőként bejelentkezett a Magyar Nemzetért. A Nemzetet ugyanis Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja, Schmidt Mária kormánybiztos fia is átvenné.

Azt még hivatalosan egyik esetben sem tudni, hogy Simicska hogyan dönt.

Milkovics egyébként hamarosan Vau és Nyamm TV néven cicás és gasztro tévécsatorna elindítását is tervezi Magyarországon.

A Kreatív hozzátette, nem a Nemzet s társai volnának az első példa, amikor Milkovics a közéleti tartalomban látja meg az üzletet. Csehországban korábban ingyenes terjesztésű magazinnal volt aktív, 2016 óta befektetőtársával Z24 néven készül közéleti véleménycsatornát indítani. Ezt a Kreatívnak a brit LBC Radio-hoz hasonlatosan írta le: olyannak, amiben a Brexit-élharcos Nigel Farage-nak és a munkáspárti londoni polgármesternek is van műsora, de a miniszterelnök is bemegy kérdésekre válaszolni. Befektetőtársa, Jaraslova Zelezny a Mediahub című cseh lapnak a koncepciót úgy írta körbe:  „A tévécsatornák figyelmén kívül hagyják, mi történt az elmúlt húsz évben. Ma már bárki bármit mondhat a közösségi felületeken, mi miért ne adhatnánk ugyanúgy hangot ezeknek?” Milkovicsék arról is beszéltek, hogy a cseh társadalom feléhez jelenleg senki sem szól, ez alapján a sajtó a Fox News-hoz is hasonlította a tervet. Közben TV list néven az országban elindult egy klasszikus hírcsatorna is, ezt Milkovics „gyengének” tartja. A Z24-projekttel februári hírek szerint egyelőre kivárnak, de nem engedték el: már engedélyért folyamodtak, és ezzel jövő februárig van idejük megszervezni a csatorna terjesztésé – írja a portál.

„Mint egy terrortámadás után” - Sokkolta a Magyar Nemzet munkatársait lapjuk bezárása
Volt, aki sírva fakadt, mások beszélni is alig tudnak. György Zsombor főszerkesztő-helyettest is utolértük, azt mondja, a hangulat most olyan a szerkesztőségben, mint egy terrortámadás után, de próbálja valahogy egyben tartani a csapatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik