Média

Hajdú Péter Deutsch-interjúját letiltotta az ATV

Az interjú a vasárnapi Frizbiben került volna adásba. A csatornánál többen kiakadtak a műsorvezetőre, aki nem egyeztetett előre a vezetőséggel, és alákérdezős beszélgetést vett fel.
Kapcsolódó cikkek

A 24.hu értesülése szerint az ATV Frizbi című szórakoztató műsorának vendége volt Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, ám a körülbelül 25 perc időtartamú interjú végül nem kerülhet adásba a csatornán a tervezett időpontban. A biztosítékot az verte ki a csatornánál, hogy Hajdú Péter műsorvezető, a külső műsorgyártó cég vezetője állítólag egyrészt erősen alákérdezős, politikailag részrehajló beszélgetést készített, másrészt Hajdú nem egyeztette a csatorna vezetőségével, hogy a politikust meghívja a műsorba, majd a tiltás ellenére is felvette a beszélgetést.

Kerestük az ügyben az érintett összes felet. Németh S. Szilárd, az ATV általános vezérigazgatója megerősítette, hogy Deutsch Tamást a Hajdú Péter vezette műsor gyártója meghívta egy felvételre, ám a vezérigazgató erről már csak a meghívást követően értesült, aki ekkor azonnal jelezte aggályait. Németh S. Szilárd szerint ugyanis szakmailag is problémás, ha az április 8-i országgyűlési választásokat megelőző utolsó Frizbiben politikus jelenik meg, ráadásul kiegyensúlyozatlanul, hiszen más politikai oldal, az ellenzék képviselői nem lehettek jelen, és eddig nem volt szokás politikusokat hívni ebbe a műsorba, pláne nem a kampány finisében. Németh S. Szilárd hozzátette, az interjú szervezéséről előzetesen a gyártócég, illetve Hajdú annak ellenére késve, csak akkor tájékoztatta őt, amikor már megtörtént a meghívás, miközben az ATV-nek vétójoga van a vendéglistát illetően.

Ezzel a vétójoggal eddig nem kellett élnünk, és most sem szívesen élünk vele, mert nem szeretnénk a vendéget megbántani. Az esetleg vita tárgya lehet, hogy a választások után, ha mindegyik politikai oldal lehetőséget kap a megjelenésre, akkor hívunk be időnként politikust is, az egyoldalúságot azonban nem támogatjuk, mivel szakmailag támadhatónak tartottuk volna

– tette hozzá a vezérigazgató, aki szerint az, hogy a műsor beenged-e politikusokat a műsorba, illetve azt milyen arányban teszi, olyan fontos csatornastratégiai kérdés, amiről a vezérigazgatóval a gyártócégnek egyeztetnie kellett volna.

Ha az interjú a felvett formában került volna adásba, akkor teljesen jogosan értek volna bennünket támadások. Az ATV még a látszatát is szeretné elkerülni a kiegyensúlyozatlanságnak. Ezt mindenki megértette házon belül

– mondta Németh S. Szilárd.

Kérdeztük Németh S. Szilárdot arról is, hogy a történtek után tervezik-e még, hogy együtt dolgoznak Hajdú Péterrel. A vezérigazgató erre annyit mondott, élő szerződésük van a gyártócéggel. Ennek lejárati dátumát üzleti titokra hivatkozva nem kívánta elmondani.

Deutsch nem tudja, miről van szó

Kerestük az ügyben Deutsch Tamást, a műsor vendégét is, hogy arról érdeklődjünk, mit szól a történtekhez, vagyis hogy a vele készített beszélgetés nem mehet adásba. Miután azonban a politikus a hívószámát nem vette fel, és SMS-ben jeleztük, miért keressük, azt mondta, tárgyaláson van, ezért szóban beszélni nem tud, de hozzátette, nem tudja miről van szó, így egyelőre az ő véleményét nem ismerhettük meg.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Hajdú nem nyilatkozik

Kerestük Hajdú Pétert is, hogy az ő álláspontjáról érdeklődjünk, de ő péntek délután annyit reagált, hogy az ATV-től nem kapott felhatalmazást arra, hogy válaszoljon.

Azt sem értem, hogy honnan veszik ezeket az információkat

– tette hozzá Hajdú, akit arról is hiába kérdeztünk, hogyan oldják meg a kieső interjú pótlását.

Más forrásból azonban úgy tudjuk, Hajdú készülhetett a kialakult helyzetre, mert L. L. Juniorral is felvett egy interjút arra az esetre, ha az ATV nem adná adásba az interjút a képviselővel.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik