Média

Megszűnnek Kadarkai Endre műsorai

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 01. 23. 11:46

Korábban a témában:

A Story TV vezetése úgy döntött, nem folytatja Kadarkai Endre műsorait, derül ki a tévés Facebook oldaláról.

Kadarkai, aki a Mészáros Lőrinc által felvásárolt Echo Tv-től történt tavaly év eleji kirúgása után, áprilisban igazolt a Story4-hez, azt írta a közösségi oldalára, a tévé nem gyárt többet az Arckép és a Nemadomfel című műsorokból. A hétfőn látott, Kozma Imrével készült beszélgetés volt az utolsó Arckép ezen a csatornán. A Nemadomfel című műsorból még kettő adásba kerül.

Az Arcképnek az elmúlt időszakban vendége volt többek között Básti Juli, Rudolf Péter, Udvaros Dorottya, Vidnyánszky Attila, Keresztes Ildikó, Caramel és Fenyő Iván is.

A Story-csatornákat működtető Digital Media and Communications Zrt. (DMC) egyébként néhány héttel ezelőtt váltott tulajdonost. A vevő egy 2016-ban alapított brit cég, a Glenshore. Ez egy kifejezetten egyesülésekre és felvásárlásokra, valamint tőkebefektetésekre szakosodott befektetési vállalat. A DMC vezetősége arra készül, megújítja a csatornákat. Tavaly a Big Picture 2018 elnevezésű tévés szakmai konferencián Borsány-Gyenes András képviselte a Story4, a Story5 és a Galaxy TV-ket mint igazgatósági tag. Ő jelentette be, hogy a Story4 csatornát TV4-re keresztelik át, a Story5 csatornából Story4 lesz, míg a Galaxy TV-ből Galaxy4, továbbá Film4 néven indítanak egy negyedik csatornát. Borsány azt is elmondta, többek között olyan műsorokkal készülnek 2018-ban mint a népszerű Downtown Abbey, a Fast Forward, a Kegyes gyilkos, sőt a Klinika az új generáció című sorozatot is megvették, ami a régi Klinika jelenkori rehabilitációja, és állítólag külföldön már nagyon népszerű. Ezek a műsorok 2018 második félévében lesznek láthatók. Az új tévécsatorna, a Film4 várhatóan 2018 tavaszáig elindul, és Borsány-Gyenes állítása alapján az egyik nagy kábelszolgáltatóval már meg is állapodtak a terjesztéséről, de van esély rá, hogy akár további kábelszolgáltatókkal is meg tudjanak állapodni addigra – hangzott el a konferencián még az ősszel.

Frissítünk!

Kedden telefonon Borsány Gyenes András is megerősítette szerkesztőségünknek, hogy megszűnnek Kadarkai említett műsorai. A csatorna közelgő megújításával magyarázta a döntést. Azt mondta, a jövőben főleg vásárolt műsorokra építik a programstruktúrát.

Frissítés II., 2018.02.15: mégsem Glenshore

Kiderült, hogy a vevő végül egy Hungarian Project Management Kft. nevű cég. A Glenshore azt nyilatkozta, nem lesz tulajdonos a cégben. Eközben más érdekességekre is fény derült. Ezekről itt írunk részletesebben.

Story TV, Story4. MTI Fotó: Balaton József
Mészáros Lőrincék forgolódnak a Story TV körül
Csík Zoltán, a felcsúti polgármester embere nem tagadta a kapcsolatot. A tévé tulajdonosváltása körül azonban információink szerint egyelőre nehézségek támadtak.

Olvasóink figyelmébe ajánljuk a Kadarkai Endrével tavaly szeptemberben készített portréinterjúnkat.

Kadarkai Endre: Sajnos azt vették észre, hogy Soma orális szex közben beszélget a szűzanyával
Vitray Tamás sokat segített abban, hogy tudatossá váljon, Gyárfás Tamást mentorának tartja, úgy véli, van már saját hangja, és nem talál kivetnivalót abban, hogy a vizes vb-n a FINA-nak dolgozott. Interjú.

Kiemelt kép: Kadarkai Endre. Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.