Média
Budapest, 2005. október 17.
Börzsönyi Gábor vágó a vágószobában. Egy újabb kereskedelmi tv-csatorna kezdi meg kísérleti adását novembertől. A Story névre keresztelt csatorna napi 18 órában az Amos műholdról sugározza már kísérleti adását és a tervek szerint minden kábelháztartásban fogható lesz, legkésőbb január 01-től a külföldi és magyar sztárokról szóló szórakoztató műsora. 
MTI Fotó: Balaton József

Aláírták a Story TV felvásárlását

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2017. 12. 08. 14:28

A vevő egy tavaly alapított brit cég, a szerződést mégis csupán magyar nyelven írták alá a felek.
Korábban a témában:

A 24.hu értesülései szerint a mai napon, hosszas tárgyalási folyamatot követően aláírták a Story4, a Story5, valamint a Galaxy TV csatornákat működtető Digital Media and Communications Zrt. (DMC) médiavállalat felvásárlására irányuló adásvételi és szindikátusi szerződést. Ahogy arról már előzetesen is beszámoltunk, a vevő az Egyesült Királyságba bejegyzett, tavalyi alapítású Glenshore cég. Noha az új tulajdonos brit bejegyzésű, annak igazgatója pedig francia származású, a tranzakcióval kapcsolatos dokumentumokat kizárólag magyar nyelven írták alá.

A mostani adásvételi szerződés a tévécsatornákat működtető DMC eddigi anyavállalatának, a magyar tulajdonú Project029 Kft. (az egykori IDG Magyarország jogutódjának) lapjait, azaz a Computerworldöt, a PC Worldöt és a Gamestart nem érinti. E tematikus lapok és azok online kiadásai változatlanul az eddigi magyar tulajdonosnál maradnak. Nem érinti az ügylet a Project029-hez 2014 májusa óta tartozó 576 Kbyte boltokat és hasonló nevű újság kiadási jogait sem.

A Story 4, a Story 5 és a Galaxy TV felvásárlása hosszabb ideje napirenden volt, és egyes információk alapján a TV2 közeléből is szemet vetettek rá. A tévénél a mostani felvásárlással egy másfél éve tartó, a tulajdonosok közötti médiaháború érhet véget. A megvalósult ügylet kapcsán bonyolult struktúráról, több milliárd összegű tranzakcióról és többéves lefutásról hallottunk.

A tévétársaság irányítását megszerző Glenshore magát függetlennek valló, vállalati pénzügyi és üzletfejlesztési cég, melynek honlapja alapján kifejezetten egyesülésekre és felvásárlásokra, valamint tőkebefektetésekre szakosodott, és munkatársaik olyan cégek különféle ügyletein dolgoztak mint a Tesco, a Time Warner, az AOL, a Tengelmann, az ABN AMBRO. A mostani felvásárlást követően a tévétársaság irányításába várhatóan visszakerül Borsány-Gyenes András, a DMC idén év elején, a tulajdonosok közötti médiaháború közepette törlés alá került vezérigazgatója, de a brit cég is delegál majd szakembereket a vállalathoz.

Borsány-Gyenes visszakerülése a DMC-be azért érdekes, mert az utóbbi időben perben állt a vállalattal, melynek kisebbségi tulajdonosa volt.

Arról, hogy változás lehet a cég tulajdonosi összetételében, a 24.hu idén január 2-án elsőként írt. Az akkori többségi és a kisebbségi tulajdonosok között addigra már teljesen eldurvult a háborúskodás, és pereskedés is kezdődött közöttük, például a vezérigazgatói tisztségéből eltávolított Borsány-Gyenes ekkor kezdeményezett törvényességi felügyeleti eljárást a bíróságon a változásbejegyzések ellen, arra hivatkozva, hogy a vezérigazgatót felfüggesztő és az igazgatótanácsból visszahívó közgyűlés állítólag szabálytalanul zajlott. Borsány-Gyenes akkoriban tett kijelentései szerint olyan tulajdonosi jogokat vont el tőlük a többségi tulajdonos, amit a társasági szerződés alapján nem tehetett volna meg, ráadásul az új helyzetben kérdéses volt, hogy megvan-e a törvény által elvárt háromfős igazgatótanácsa a cégnek. Borsány-Gyenes azt is mondta januárban a 24.hu-nak, hogy az ügy nem annyira az ő személyéről szól, hanem arról, hogy a tévét a többi tulajdonos el akarja adni a TV2-közeli érdekcsoportoknak, az eddigi igazgatóság – benne az alapítóval – pedig ennek útjában állt volna. A cégben akkoriban leendő vezetőként felkért Csák Ambrus viszont ezzel szemben azt nyilatkozta portálunknak, hogy csupán arról van szó, hogy Borsány-Gyenes András foggal-körömmel ragaszkodik vezetői pozíciójához, a többségi tulajdonosnak pedig a kisebbségi tulajdonos vezérigazgató visszahívásával csak az volt a célja, hogy olyan irányítója legyen a cégnek, aki képes azt átláthatóan működtetni.

Sokáig mindenesetre számos jel alapján tényleg úgy tűnt, hogy a médiaháború végül odavezethet, hogy a csatorna a TV2 közelében landolhat. Dirk Gerkens, az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2 vezérigazgatója is sejtelmesen nyilatkozott erről egy márciusi interjúban.

Megújítják a csatornákat és kibővítik a kínálatot

Beszédes pillanata volt a tulajdonosváltás fordulatokban gazdag történetének, amikor néhány héttel ezelőtt, a Big Picture 2018 elnevezésű tévés szakmai konferencián már újra Borsány-Gyenes András képviselte a Story4, a Story5 és a Galaxy TV-ket mint igazgatósági tag. Ő jelentette be, hogy átnevezik a csatornákat (a Story4 csatornát TV4-re keresztelik át, a Story5 csatornából Story4 lesz, míg a Galaxy TV-ből Galaxy4), továbbá Film4 néven indítanak egy negyedik csatornát.

Bár az előadó a korábbi cikkünkben említett tulajdonosok között dúló háborúról nem sok szót ejtett, mindössze utalást tett rá, annyit azért elmondott közönségének, hogy az elmúlt időszak nem kedvezett a tévéjüknek, hiszen a nézettségük 20 százalék körül esett. 2018 azonban már a fejlesztések éve lesz, és vissza akarnak kapaszkodni a nézettségi versenyben a nagyok közé. Elmondta, többek között olyan műsorokkal készülnek a jövő évre mint a népszerű Downtown Abbey, a Fast Forward, a Kegyes gyilkos, sőt a Klinika az új generáció című sorozatot is megvették, ami a régi Klinika jelenkori rehabilitációja, és állítólag külföldön már nagyon népszerű. Ezek a műsorok 2018 második félévében már láthatók lesznek a csatornákon. Az új tévécsatorna, a Film4 várhatóan 2018 tavaszáig elindul, és Borsány-Gyenes állítása alapján az egyik nagy kábelszolgáltatóval már meg is állapodtak a terjesztéséről, de van esély rá, hogy akár további kábelszolgáltatókkal is meg tudjanak állapodni addigra.

A Digital Media and Communcations Zrt. egyébként a 2016-os pénzügyi évet 2,4 milliárd forint nettó árbevétel és 545 millió forint nyereséggel zárta adózás után, ami 350 millió forinttal volt több a megelőző évinél annak ellenére, hogy a vállalat árbevétele 400 millió forinttal csökkent 2015-höz képest.

Így esett be a Story TV nézettsége a tulajdonosi háború ideje alatt

A Nielsen Közönségmérés mérőműszeres adatai alapján a Story4 tavaly szeptemberben (36. hét) még 1,7 százalékos közönségaránnyal a 15. legnézettebb tévécsatorna volt az egész napos műsoridő tekintetében a 18-59-es korosztályban, míg a Story5 a 19. legnézettebb csatorna volt, 1,2 százalékos közönségaránnyal. A Galaxy TV a 43. helyen szerepelt és 0,4 százaléka volt.

A Story4 és a Story5 csatornák nézettsége azonban folyamatos zuhanásba kezdett, a Story4 egész napos műsoridő tekintetében idén év elején (1. hét) már csak a 17. legnézettebb csatorna volt 18-59-ben 1,2 százalékos közönségaránnyal, míg a Story5 már csak a 27. helyen szerepelt és 0,9 százaléka volt. A Galaxy TV ekkor a 39. legnézettebb csatorna volt a maga 0,6 százalékos nézettségével. Idén szeptemberben (36. hét) 18-59-ben főműsoridőben a Story4 azonban még gyengébben szerepelt: már csak a 22. helyen végzett és 1,1 százalékos közönségaránya volt. A Story5 eddigre már a 37. helyre esett vissza, 0,5 százalékos közönségarányuk volt. A Galaxy a 48. helyre esett vissza, de legalább tavalyi 0,4 százalékos közönségaránya idénre is megmaradt.

A Story TV vezetőségébe visszakerülő Borsány-Gyenes András 44 éves, az ELTE angol-könyvtári informatikai szakán végzett, vezérigazgatói pályája a Nemzeti Sportnál gyakornokként kezdődött még az egyetemi évek alatt, majd az Eurosportnál és más angol csatornáknak dolgozott magyar érdekeltségű sportesemények kapcsán. Később segédszerkesztőként, majd szerkesztőként dolgozhatott a BSkyB-nél is. Külföldi karrierjét követően Magyarországra visszatérve a közszolgálati Duna TV nemzetközi osztályára került, illetve egy ideig a Duna TV alelnöke is volt. Mindössze 26 évesen a Magyar Televízió műsorigazgatója lett, mellyel a köztévé történetének egyik legfiatalabb vezetője volt. Ezután a UPC-nél részt vett az akkor induló Sport1 és Sport2 csatornák elindításában. 2006-ban kapcsolódott be a Story4 csatorna felépítésébe az akkoriban a Sanoma leányvállalataként működő tévé egyik vezetőjeként.

A Story TV felvásárlása kapcsán várhatóan később további részleteket közlünk.

tv2 tények, tv2, stúdió, gönczi gábor, marsi anikó, stúdió, tények
Megdöbbentő, hányszor nyert a Tények egy év alatt
Többször is ellenőriznünk kellett, miután az elképesztő adatokhoz hozzájutva magunk se hittük el, hogyan alakult az RTL Híradó és a TV2 hírműsora közötti párharc 2016 decembere és idén december között.

Kiemelt kép: Készül a Story4 műsora Fotó: MTI/Balaton József (archív)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.