Bár mindössze hat napja annak, hogy január 2-án életbe lépett a piacvezető kereskedelmi csatorna új idei műsorrendje, az RTL Klub szombat este bejelentette: jövő héttől ismét megváltoztatja műsorrendjét.
Január 8-tól emiatt új időpontban lesz látható a Barátok közt. Az ország legrégebben képernyőn lévő napi sorozata hétfőtől már 19 óra 40 perctől képernyőn lesz. Ez azért érdekes, mert tavaly még volt, amikor 22 óra után kezdődött a sorozat, de aztán néhány napja, az új műsorrend életbe léptetésekor már előrébb hozták azt 20:35-re, de most még korábbra kerül át. Az Éjjel-Nappal Budapest 20 óra 20 perctől lesz majd képernyőn. Változatlanul 18 órakor indul majd egyébként az RTL Híradó, majd ezután, következik a Fókusz című magazinműsor, mely a jövő héttől 19 órakor kezdődik majd, és adásideje néhány perccel, 25-30-ról 35-40-re nő.
Ez lehet a magyarázat
A műsorrend újbóli megváltoztatását az RTL Magyarország a nézői elvárásokhoz való igazodással magyarázza, bár vannak olyan, hivatalosnak persze nem tekinthető iparági találgatások is, ami alapján a döntésben szerepet játszhatott az is, hogy az RTL Klub egyelőre nem valami fényesen indította az évet, míg a TV2, mely gyakorlatilag a tavalyi évet egészen csúfosan elbukta, az idei év eddig eltelt pár napjában mintha összekapta volna magát. Bár még kérdés, hogy a trend mennyire bizonyul majd tartósnak Andy Vajna tévéjénél, hiszen korábban is megesett már, hogy átmenetileg erőre tudtak lelni, de aztán hamar odalett a fölényük, a jelek szerint az RTL Klub mindenesetre komolyan veszi a helyzetet, ennek érdekében pedig ha kell, pár nap alatt akár kétszer is hajlandó műsorrendjének átalakítására.
Az erős évkezdést a TV2 a Stohl András vezette Piramis című vetélkedő napi műsorként való képernyőre tűzésének és a Kasza Tibor vezette évszámtippelős műsor erős indításának köszönheti. A TV2 egyébként épp tegnap jelentette be, hogy ismét nézőket toboroz a Piramisra, ami arra enged következtetni, hogy az első sikerek alapján máris a folytatást készítik elő, és hosszabb távon is ettől a műsortól remélik a főműsoridős sikereket. Ez az a műsor egyébként, ami az RTL Klubon látható, Sebestyén Balázs vezette A Fal című műsornak a klónjának is mondható, és ami miatt jelentős háború bontakozott ki a két tévétársaság között.
Kiemelt kép: az RTL Klub székháza a Budapest 22. kerületében lévő Barátok közben.