Média

Két mondattal reagált az országos kereskedelmi rádiós perre a Médiatanács

rádió, adás. MTI Fotó: Kovács Tamás
rádió, adás. MTI Fotó: Kovács Tamás

Mint arról pénteken a birtokunkba jutott dokumentumok alapján beszámoltunk, a Class FM-et tulajdonló Advenio Zrt., azaz az amerikai Michael McNutt vállalkozása a Fővárosi Közigazgatási Bírósághoz fordult és sürgősséggel az országos kereskedelmi rádiós pályázat visszavonását követeli, mivel az üzletember rádiós cégének keresete szerint a Médiatanács súlyosan jogsértő módon, a médiatörvény, a közigazgatási eljárási törvény és az alaptörvény, valamint nemzetközi normák egyes rendelkezéseit is megsértve valósítja meg a Class FM valamikori országos kereskedelmi rádiós frekvenciájára vonatkozó pályázatát. A tavaly novemberben az FM hullámsávról száműzött Class FM frekvenciájának egykori használója, az Advenio azt követeli, hogy már ne is kerüljön sor a benyújtott pályázatok alaki (formai) majd tartalmi érvényességének vizsgálatára, hiszen ha egyszer szerintük már maga a pályázati kiírás tartalma is jogellenes, akkor teljesen mindegy, hogy a beérkezett pályázatok egyáltalán megfelelnek-e bármilyen formai követelménynek. McNutték érvelése szerint a Médiatanács jogellenesen módosított a banki igazolások jogszabályi követelményein, valamint jogellenes és diszkriminatív értékelési szempontok kerültek a pályázati kiírás pontrendszerébe. Az Advenio Zrt. szerint a Médiatanács visszaél törvény adta hivatali hatalmával. Állítják továbbá azt is, hogy a Médiatanács nem válaszolta meg a pályázó Advenio Zrt. beadványait.

Michael McNutt a 24.hu-nak azt mondta:

Mi egy tisztességes pályázati eljárást szeretnénk megnyerni, nem pedig egy jogsértőt, aminek még a kiírása is a médiatörvénybe ütközik. Kértük a bíróságot és a Médiatanácsot, hogy sürgősséggel függessze fel a tendert addig, amíg a bíróság eldönti, hogy kinek van igaza.

A Médiatanács két mondata

Az ügyben még pénteken délután, a perről megjelent információk publikálásakor megkerestük a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságon keresztül a Médiatanácsot, mit szólnak a McNutték beadványában felmerült aggályokra, illetve kívánják-e azokat cáfolni. A testület a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság kommunikációs osztályán keresztül hétfő késő éjszaka küldött válaszában reagált a 24.hu megkeresésére.

A válaszlevélben az NMHH/Médiatanács mindössze két mondatot szentel az ügynek. Nevezetesen azt, hogy a Médiatanács, illetve a hatóság a jogi álláspontját eljárások során hozott hatósági döntésbe foglalva, illetve a bíróságon fejti ki. Hangsúlyozzák, a Médiatanács a médiatörvény előírásainak megfelelően végzi a rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek pályázati felhívásainak előkészítését és véglegesítését, emellett a Médiatanács pályázati eljárásai során hozott minden döntése bíróságon megtámadható – zárul a levélnek e kérdésre vonatkozó része.

Az országos FM rádiós pályázatnak november 7-én volt a beadási határideje, és mindössze két cég adott be ajánlatot. Az egyik pályázó az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos rádiós hálózatának néhány hete távozó ügyvezetőjének, Bakai Mátyásnak a nevére került Hold Reklám Kft., amely a pályázaton való induláshoz szükséges, a rádió működésének első három havi költségére egy elkülönített bankszámlára félreteendő tőkét a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester többségi tulajdonában lévő MKB Banktól szerezte. A kft. egyébként nemrégiben Pop FM és Pop Rádió néven ábrás védjegyek regisztrációját indította meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, de azt egyelőre nem mondják el, hogy ennek van-e köze az országos rádiós pályázatukhoz, vagy valami más tervük van ezekkel.

popfm
Ez lehet az új országos rádió neve
Árulkodó védjegyek regisztrációját kezdte meg az Andy Vajna volt ügyvezetőjének a nevére került, és Mészáros Lőrinc bankjának hiteléből az országos kereskedelmi rádiós frekvenciapályázaton elinduló cég.

A másik pályázó a már említett McNutt vállalkozása, az Advenio Zrt., a Sláger Rádió Zrt. leányvállalata, mely már eddig is számos perben állt a Médiatanáccsal, amiért a Médiatanács tavaly nem hosszabbította meg a Class FM műsorszolgáltatási engedélyét az FM hullámsávra, illetve több olyan bírságot is kiszabott a Classra, ami a rádió tulajdonosa szerint nem volt megalapozott. Ezek a perek jelenleg is folyamatban vannak, és azt remélik tőlük McNutték, hogy végül visszaszerezhetik a tavalyig használt rádiófrekvenciájukat. Azonban, hogy ügyfélként beleláthassanak az egykori frekvenciájukra időközben kiírt országos kereskedelmi rádiós pályázati eljárás lebonyolításba, azon is elindultak.

Andy Vajna fenyegetése miatt nevet vált két rádió
A Rádió 1 Orosháza és a békéscsabai Rádió 1 Start is névváltásról döntött, miután Andy Vajna cége perrel fenyegette meg a már Vajna megjelenése előtt is e néven jelenlévő békéscsabai rádiót.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Kovács Tamás 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik