Média
Budapest, 2016. november 20.
Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a Miss Universe Hungary döntőjének közvetítése előtt a TV2 stúdiójában 2016. november 20-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Andy Vajna fenyegetése miatt nevet vált két rádió

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 11. 21. 08:01

A Rádió 1 Orosháza és a békéscsabai Rádió 1 Start is névváltásról döntött, miután Andy Vajna cége perrel fenyegette meg a már Vajna megjelenése előtt is e néven jelenlévő békéscsabai rádiót. Mindkét rádiónál okiratokat bemutatva azt mondják, jogosan használták eddig a Rádió 1 nevet, most viszont elengednék azt. A névváltáshoz viszont a Médiatanács engedélye is szükséges lesz.
Korábban a témában:

Újabb fejezet kezdődik az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos tulajdonolta Radio Plus Kft. (a budapesti központú, de néhány hete a békéscsabai 104,0 MHz-en is megjelent Rádió 1 működtetője) és a békéscsabai 88,9 MHz kereskedelmi rádiós frekvenciát több mint 24 éve használó családi vállalkozás, a Mazán Tamás vezette Interax Kft.-féle Rádió 1 Start közötti csatában. Az egyre durvább csatározás onnan eredeztethető, hogy a 88,9 MHz-re kiírt rádiós pályázaton Mazánék ellenében Vajna cége is elindult, majd a Médiatanács idén először a Vajna-féle céget hozta ki győztesnek, a Vajna-cég bankszámla-igazolásai körüli súlyos problémák ellenére. Mazán Tamás cége ezután a Médiatanács pályázatának durva szabálytalanságaira hivatkozva pert indított a grémium ellen, Vajnáék pedig végül egy másik frekvenciát tudtak csak megszerezni, amihez felvásárolták a 104,0 MHz-en sugárzó, több mint húszéves múltú Csaba Rádió tulajdonjogát, majd a Médiatanács jóváhagyásával megváltoztatták annak nevét Rádió 1-re, illetve bekapcsolták Vajna budapesti központú Rádió 1 hálózatához. Így állt elő az a sajátos helyzet Békéscsabán, hogy miközben Mazán rádiójának nevében évek óta szerepelt a Rádió 1 elnevezés, mégis egyre nehezebben tudta a rádiója megkülönböztetni magát a városban újként megjelenő kormányközeli rádiótól, és Mazánék rádiójának állítólag több olyan hirdetője volt, akik tévesen azt hitték, esetleg nekik is közük van Vajnához, és emiatt nem akartak ott pénzt hagyni, ezért Mazánéknak magyarázkodniuk kellett. Vajnáék ráadásul nemrég védjegyoltalmi perrel fenyegették meg a Mazán-féle rádiót, arra az esetre, ha nem hagyja el a Rádió 1 nevet, miközben Mazánék már láthatóan így is kezdtek belefáradni a Médiatanáccsal való pereskedésbe, ami sok idejüket elvonta a rádiózás érdemi részétől.

Mazán: jogszerűen jutottunk a névhez, de inkább elengedjük

Mazán Tamás a 24.hu-nak a minap elmondta: úgy döntött, noha jogszerűen jutottak hozzá a Rádió 1 Start névhez, és ezt alátámasztandó mellékletként számos okiratot meg is küldött részünkre (többek között a Médiatanáccsal évekkel ezelőtt kötött médiaszolgáltatási szerződésüket és a 2013-ban megszűnt budapesti központú Rádió 1 védjegy eredeti tulajdonosának a névhasználatra vonatkozó 2012-ben kiállított hozzájáruló nyilatkozatát), mégis inkább megváltoztatják a nevüket. Telefonbeszélgetésünk során egy régi magyar közmondást is felidézett:

Okos enged, szamár szenved.

FM 88,9

Az ügyvezető elmondta azt is, hogy az új név várhatóan FM 88,9 lesz Békéscsabán. A névváltoztatást már kezdeményezték is a Médiatanácsnál. Mazán azt reméli, hogy a névváltással hamar véget érhet a névütközési probléma, amit egyébként Mazán szerint éppen az idézett elő, hogy a Médiatanács úgy adott engedélyt Vajna Radio Plus Kft.-jének a békéscsabai megjelenésre, hogy a testület ki sem várta, amíg átvesz egy médiatanácsi levelet az Interax, akik korábban aggályaikat fogalmazták meg a testületnek és Vajnáék hálózatba kapcsolódásának felfüggesztését kérték a névütközés körüli helyzet tisztázódásáig. (A Médiatanács viszont közölte az ügyben, hogy ők megfelelően jártak el.)

Mazán részletesen is kifejtette, hogy ők a régi, az eredeti Rádió 1 megszűnésekor átruházással jutottak hozzá a névhez mint a régi Rádió 1 tagrádiója.

A Rádió 1 nevet eddig büszkén használtuk, de jelenleg már kettős érzelmeket vált ki belőlünk a Rádió 1 Start név használata. A hatósági szerződésünk kötelez a használatára, nem teszi lehetővé, hogy azonnal elfelejtsük, hogy valaha is használtuk, más megyékkel ellentétben nem hagytuk feledésbe merülni, építettük ismertségét, értékét. A névhasználatunk egy származtatott jog, melyet a védjegy akkori birtokosa, földrajzi korlátozással időbeli korlát nélkül átruházott vállalkozásunkra. A korábbi adásvétel során a szerződés tartalmazza a védjegyek használatának jogát, így védjegybitorlást, amit a Radio Plus Kft. feltételez, nem tudunk elkövetni.

A névhasználati hozzájárulás a régi Rádió 1-től
A névhasználati hozzájárulás a régi Rádió 1-től

Mazán hozzátette: a 2016-ban Andy Vajna által megalapított Radio Plus Kft. eredetileg DJ FM néven pályázott a budapesti kereskedelmi rádiós frekvenciára, de vélhetően belátták, hogy felgyorsítja terjeszkedésüket a Rádió 1 név használata, ezért működésüket egy névváltás után már Rádió 1 név alatt kezdték meg. Amíg Vajnáék esélyt láttak rá, hogy a Rádió 1 Start által használt 88,9 MHz-et is megszerezhetik, még nem zavarta őket a Rádió 1 Start neve. Ha ugyanis Vajna nyeri a frekvenciát, a folyamatosság a frekvencia átvételekor azonnali bevételeket eredményezett volna a számára. Ezért ugyan állítólag többször is tárgyalt egymással Mazán és a Vajna-féle cég képviselője, de akkor még nem emlegettek védjegybitorlást, ez csak mostanában, vagyis azután merült fel, hogy végül a Csaba Rádiót megvásárolták Vajnáék.

Rádió 1 Orosháza helyett Mega Rádió

Hasonló okok miatt döntött a névváltásról Mazán Tamás testvére, Mazán Zsolt is, aki mostanáig Rádió 1 Orosháza néven működtetett rádiót az A-tól-Z-ig Bt. nevű cégen keresztül Orosházán a 90,2 MHz-en. A rádió hálózatba kíván kapcsolódni és Mega Rádióként folytatná tevékenységét.

rádió fotó: thinkstock
Sajátos feltételek Andy Vajnáéknak a Médiatanácstól
Elmondta a Médiatanács, miért hallgatott az Andy Vajna által felvásárolt Best FM frekvenciaszerződéséről, válaszoltak a békéscsabai egymással ütköző két Rádió 1 ügyében feltett kérdéseinkre és az ugyancsak Vajnával összeálló Európa Rádió kereskedelmivé történt átalakításáról.

Kiemelt kép: Andy Vajna kormánybiztos, a budapesti központú Rádió 1, a TV2, a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld tulajdonosa. MTI Fotó: Balogh Zoltán

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.