Részben a Halász Júlia (444.hu) elleni, az egyik rezsifórumon idén május elején történt atrocitás adta az apropóját annak a néhány nappal ezelőtt megtartott tréningnek, melyet közösen szervezett a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE), a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE), a Főszerkesztők Fóruma (FF) és a legnagyobb újságíró-szervezet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ). A szakmai szervezetek a polgári jogban, büntetőjogban és a sajtójogban egyaránt járatos gyakorló jogászokat hívtak meg, hogy problémás jogi eseteket mutassanak be, illetve válaszoljanak a jelenlévők kérdéseire. Ott volt a büntetőjoggal is foglalkozó Tóth Balázs a Helsinki Bizottságtól, valamint a polgári jogban szakértő Kárpáti József és Bodrogi Bea, a Direkt36 és a Főszerkesztők Fórumának ügyvédje.
A tréning első részében a büntetőjogi ügyekről, a rendészeti eljárás alá vontak jogairól, kötelezettségeiről esett szó, majd ezután a képmással, forrásvédelemmel kapcsolatos esetek kerültek szóba. A körülbelül harmincfős hallgatóságban a legkülönfélébb helyekről érkező, eltérő hátterű újságírók, szerkesztők foglaltak helyet. Az elején ők is bemutatkoztak, volt olyan jelenlévő szabadúszó újságíró, akit már két-három atrocitás is ért munkája kapcsán.
A jogorvoslat nem oldja meg, ha nincs kép vagy tudósítás
A büntetőjoggal kapcsolatos rész legfontosabb megállapítása az volt, hogy ha a rendőri eljárással kapcsolatban gond merül fel, akkor általában csak utólag van mód panaszra, vagy akár büntetőeljárásra. Azonban az újságírók szempontjából ez nem kis nehézséget okoz, hiszen ha egy rendőr elkobozza egy fotóriporter fényképezőgépét és törli arról a képeket, akkor az olvasók képi információk nélkül maradnak akkor is, ha utólag a jogorvoslat az érintett fotóriporternek ad igazat, hiszen egy kép megsemmisítése bűncselekmény, minimum hivatali visszaélés.
Helyben kevés megoldás van, mert az ellenszegülés általában nem vezet jóra, sokszor agresszivitáshoz vezet. Probléma az is, hogy bár a rendőrnek ugyan a napszaknak megfelelő udvarias köszönés után rögtön meg kell mondania az intézkedés célját, de sokszor erre nem kerül sor, vagy túl általános formában. A jelenlévő jogászok ezért is szorgalmazzák, hogy a rendőrök adjanak igazoltatólapot, melyen feltüntetik, hogy kit, mikor és miért igazoltattak. Az egyik jogász azt is kiemelte, hogy a rendőr csak akkor vehet el, illetve tarthat magánál tárgyat, ha alapos gyanú miatt büntetőeljárás indult.
A panasztételi lehetőségeket illetően a jogászok azt mondták, hogy az alapvető jogok sérelménél a Független Panasz Testülethez lehet fordulni, egyéb esetben pedig az adott rendőri vagy ügyészségi szervekhez. Az egyik jogász azonban a Független Panasz Testület kapcsán szkeptikus volt, mondván politikailag nem független emberek is bekerültek a testületbe.
Ha valami nyilvános esemény, oda mindenkit be kell engedni
A tréningen sokakat érdekelt az is, hogy a sajtóesemények szervezetőinek, illetve a biztonsági őröknek milyen jogai vannak. A jogászok azt mondták, hogy a sajtóesemények szervezőinek nincs speciális törvényi felhatalmazásuk, tehát csak azt tehetik meg, amit bármilyen magánszemély. A vagyonőrökkel kapcsolatban pedig az a legfontosabb, hogy nincs igazoltatási joguk, legfeljebb felkérhetik a jelenlévőket arra, hogy mutassanak be egy dokumentumot, és ha nem teszik, akkor rendőrt hívhatnak. A vagyonőr magánterületen tartott rendezvényen még csomagátvizsgálást kezdeményezhet, illetve életveszélyes eszközt vehet el. A rendezvényt zavaró, vagy biztonságát veszélyeztető magatartás esetén arányos fizikai erőszakkal kivezethet, illetve ha tetten ér bűncselekményen, akkor visszatarthat, amíg a rendőr kijön, de az minden állampolgárnak joga, hogy bűncselekményen való tettenéréskor feltartóztasson egy magánszemélyt.
Sok kérdés volt azzal kapcsolatban is, hogy mi van azokkal a sajtóeseményekkel, ahová nincs az adott újságíró regisztrálva, merthogy nem kapott meghívást, ám mégis szeretne tudósítást közölni onnan. Erről a jelenlévő jogi szakértők azt mondták, hogy a bírósági gyakorlat szerint, ha egy közfeladatot ellátó szerv meghív valakit a sajtótól, akkor az már sajtónyilvános rendezvénynek minősül, így onnan szabadon lehet közvetíteni. A jogászok arra, hogy mi van, ha csak a baráti médiát engedik be az adott sajtóeseményre, azt tanácsolták, hogy a kívül rekedők minden esetben forduljanak az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. A probléma azonban itt is az, hogy majd csak utólag születik egy elmarasztalás. A jogászok mindenesetre azt tanácsolják, hogy készítsenek az újságírók felvételeket arról, hogy nem engedték be őket. Ilyenkor érdemes megkérdezni a szervezőktől, mi a kizárás indoka, és rögzítsenek minden kommunikációt, sőt akár publikálják is azt a médiumukban, hogy az olvasóközönség értesülhessen az esetről.
Egyébként a nyilvános közéleti rendezvényen történt eset dokumentálását még a biztonsági őr is köteles tűrni. A jelenlévők arra is rákérdeztek, mi van, ha paravánnal, vagy rendőrsorfallal akadályozzák az újságírókat a munkájukban. A jogászok szerint a rendőri eljárásnak ellenszegülni nem érdemes, ilyenkor is inkább az utólagos jogorvoslat jelenti a megoldást, de néhány újságíró ezt értetlenkedve, dühösen hallgatta, mondván,
kész csoda, hogy ilyen körülmények között még megjelenik sajtótermék Magyarországon.
Néhány újságíró egyébként azt is elmesélte, hogy manapság a rendezvények szervezetői a terem korlátozott befogadóképességére hivatkoznak. Épp ezért sokszor még egy önkormányzati ülésre is nehezebb a bejutás. Ha azonban rendszerszintű a hivatal gyakorlata, akkor érdemes dokumentálni, és akár az ombudsmanhoz is fordulni – tanácsolták a jogászok, hozzátéve, hogy ha rendszeresen nem elegendő a terem kapacitása, akkor a szervezők megtehetnék, hogy nagyobb kapacitású terembe teszik az adott rendezvényt.
Elhangzott kérdés azzal kapcsolatban is, hogy összhangban van-e a jogszabállyal, hogy a rendőrség láthatósági mellény viselésére kötelez fotósokat. Ez azonban nem jogszerű, hisz nem attól lesz valaki újságíró, hogy tudott-e mellényt szerezni. Valószínűleg még a 2006-os budapesti atrocitásokból maradt meg ez a hagyomány, amikor a rendőrök arra kérték a fotókat, hogy viseljenek PRESS feliratú mellényt, hogy meg tudják különböztetni a médiamunkásokat a zavargások, illetve tüntetések résztvevőitől.
Sok vita van abból, ki minősül közszereplőnek
A tréning következő részében a közszereplőkre vonatkozó szabályokról esett szó. Ez nem könnyíti meg az újságírók dolgát. Közszereplőnek egyébként azok a személyek minősülnek, akik befolyásolják a szűkebb vagy tágabb társadalom életét, a helyi és vagy/országos viszonyok alakulását. Tipikusan közszereplőnek minősülnek a közhatalom gyakorlói, a politikusok, a köztisztviselők, a közéletben szereplést vállaló személyek. Azonban van egy új irány az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), mely egyre inkább nem a státuszt vagy személyt helyezi a középpontba, hanem a releváns konkrét élethelyzetet, ahol a tudósítás készül. Az új polgári törvénykönyv egyébként már nem közszereplőről beszél, hanem közéleti szereplőről. Az Alkotmánybíróság 7/2014 számú határozata pedig progresszív módon közelítve a problémához azt mondta ki, hogy Azonban ez azt is jelenti, hogy sokszor csak a tüntetés idejére minősül valaki közszereplőnek, onnan távozva már nem. A közszereplőkre vonatkozás egyébként azért fontos, mert például a politikusok kevesebb jogi védelmet élveznek, mivel könnyebben hozzáférnek a sajtóhoz, amit igénybe tudnak venni a saját védelmük érdekében, illetve a bírósági gyakorlat szerint az érintettekről való véleménynyilvánítás maga a demokratikus közbeszéd. Ők ráadásul saját döntésük révén váltak közügyek másoknál aktívabb alakítóivá, amiért közpénzt kapnak. Ennek ellenére még a közéleti szereplőket is megilleti a személyiségvédelem, ha az értékítélet a személyüket nem a közügyek vitatása körében, nem közéleti tevékenységükkel, hanem magán vagy családi életükkel kapcsolatban érint, illetve ha valaki súlyosan és nyilvánvalóan becsmérli az illető emberi státuszát. Védettséget élveznek a valótlan tényállítások esetén is, de például a „lopnak, csalnak, hazudnak” az európai gyakorlat szerint véleménynyilvánításnak minősül. A jogászok ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy például egy miniszterelnöknek is megvan a magánélethez fűződő joga, tehát ha őt engedélye nélkül fürdőruhában fotózzák nyaralás közben, az jogsértő. Az, hogy valamire a publikum kíváncsi, még nem okvetlenül azonos azzal, hogy közérdekből nyilvános. Szó esett arról is, hogy egy közszereplő mikor veszti el közszereplő jellegét. Ha például lemond, akkor automatikusan még nem, mert a cselekményei hatása még hosszabb ideig érvényesek.
A bíró és a rendőr fotózható, de…
Ezek után a képmáshoz való jogra terelődött a szó. A jogászok egy kérdésre elmondták, hogy a bíróságon speciális szabályok vannak a fotózásra (nem mindegy például, hogy büntetőügyről van polgári perről van-e szó). Egy bírósági tárgyaláson a bírót például szabad fotózni, az ügyvédeket viszont a bíró nyilatkoztathatja, hogy hozzájárulnak-e a fotózáshoz. Ha az ügyvédek nem adnak hozzájárulást, akkor róluk – felismerhető – képet nem szabad közölni, azonban ez egy kisméretű tárgyalóteremben időnként okozhat problémát.
Egyre nehezebb közterületi fotókat közölni
Az újságíróktól érkező kérdésekből ítélve sok a problémás eset annak kapcsán is, hogy ha például közterületen fotóznak, és azon valaki felismeri magát, akkor sérelemdíjat kaphat. Hasonlóan problémás, ha egy autó rendszáma nincsen kitakarva, azonban ha a sajtó minden egyes képes fotót elkezdeni átszerkeszteni, azzal aránytalanul sok idő menne el. A korábbi jogi környezet egyébként még a képmással való visszaélést tiltotta, ma viszont már a képkészítéshez is engedély kellene, ez azonban sokszor nem életszerű. Az utólagos viták elkerülésére, érdemes lenne mindig engedélyt kérni a fotó szereplőitől, azonban az engedélykérés írásban életszerűtlen, szóban pedig letagadható. És persze ha egy közszereplőt látunk meg, amint épp átvesz egy koffert, akkor nem kérhet sérelemdíjat, ha ezt lefotóztuk. Ahogy azok az emberek sem, akikről egy olyan nyilvános eseményen készülnek képek, ahol ennek eshetőségére még figyelmeztették is őket.
Versenyben a Facebookkal
Azonban mi van akkor, ha egy ismert embert egy utcán nemi aktus közben lefotóztak? Jogszerűen a kép elvben nem publikálható, azonban ilyen esetben borítékolható, hogy például a Facebookon pillanatokon belül pörögni fog a kép. A sajtónak ilyenkor a szabályokra fittyet hányó közösségi médiával kell versenyeznie, de mégsem közölheti a képet.
Érdekes a megítélése a telefonos hangfelvételeknek. Ha a felvétel korrupciót bizonyít, akkor az nyilvánosságra hozható a jogászok szerint, mert csak ez lehet bizonyíték. Ezek után valaki feltette a kérdést, hogy a bíróságok törvénytelenül elkészített bizonyítékot is felhasználhatnak-e. Az a válasz érkezett, hogy ez mindig az adott bíró mérlegélésén múlik, tehát akár egy törvénytelen bizonyíték is megfelelő lehet.
Rokonokra írt politikusi vagyonok
Szóba került a miniszterelnök veje, Tiborcz István is, aki azt állította magáról, hogy nem közszereplő. Azonban mivel közpénzeket kap, ezért igenis annak minősül. Épp ezért a HírTV róla készített felvételei jogszerűen jelentek meg a médiában.
Azzal kapcsolatban is volt kérdés, hogy meg lehet-e mutatni, hol lakik egy politikus, nem minősül-e jogsértésnek, ha a házát, „palotáját” fotózzák, és a képeket közzéteszik. Ezzel kapcsolatban a jogászok azt mondták, ha a palota bizonyíthatóan lopott pénzből van, akkor persze megjelenhetnek a képek, de egyébként a bíró a konkrét eset mérlegelése alapján fogja eldönteni, hogy történt-e jogsértés.
Visszavonatná egy egykori elítélt a róla szóló korábbi tudósításokat
Nagy felháborodást váltott ki az a másik teljesen életszerűtlennek tűnő jogi szabályozás is, ami alapján elvileg egy büntetését már régen letöltő volt elítélt esetleg kérhetné a róla szóló anyagok eltávolítását, ahogyan a Google-ről is kérheti a rá vonatkozó találatok eltüntetését. A felejtés jogáról szóló szabályozás már csak azért is életszerűtlen, mert ennyi erővel a már megjelent napilapokból, illetve azok szkennelt oldalairól, például az Arcanum oldalán elérhető Népszabadságból is el kellene távolítani az illető bűnös múltjára vonatkozó állításokat. A jogászok ezzel kapcsolatban azt mondták, hogy amíg az illető nem mentesül teljesen a bűne alól a büntető törvénykönyv alól, még biztosan nem kérheti a róla megjelentek eltávolítását, és utána is hosszabb idő, mondjuk 20 év elteltével. Azonban a veszély valósnak tűnik. Az meg tényleg nem életszerű, hogy a könyvtárakból, print lapok archívumából vegyenek ki egy cikket.
Nem kell az interjúalany jóváhagyása
Érkezett kérdés azzal kapcsolatban is, hogy meg kell-e mutatni az interjúkat megjelenés előtt, kell-e kérni jóváhagyást, ahogyan ez Magyarországon sokszor szokás manapság. Ezzel kapcsolatban a jogászok jó hírrel érkeztek: Manapság azonban az a probléma – mondta el az egyik újságíró – hogy egyes interjúalanyok az interjú során róla készült képek bemutatását is kérik, sőt az is előfordult, hogy egy interjúalany nekiállt maga átszerkeszteni a képeket, és csak ebben a formában történő megjelenését engedélyezte. Itt a jog meglehetősen ellentmondásos, ugyanis a szöveget le lehet hozni engedély nélkül, ha nem történt jelentős sérelmet okozó változtatás, eltorzítás, a képek esetében viszont egy nem közszereplő mondhatja azt, hogy megilleti a képmáshoz való jog, és letilthatja a képeket. Azonban ha valaki interjút ad, akkor a szerkesztőség érvelhet azzal, hogy ráutaló magatartással az illető beleegyezését adta a fotózásra, illetve az interjú idejére közéleti szereplést vállalt. Ilyenkor az interjúalany már nehezen tilthatja le a képeket. A jogászok egyébiránt azt is tanácsolták a jelenlévőknek, hogy ha vissza is küldenek valamit az interjúalanyaiknak, akkor a cikk többi részét ne küldjék vissza, kizárólag az illetőtől idézett részeket.
Nem kell kiadni az informátort a rendőrnek sem
A tréning utolsó részében az újságírók forrásainak védelméről esett szó. Elhangzott, hogy védelmet élvező forrás nem csak személy (informátor), hanem bármi, akár egy információ, például akár egy táblázat is lehet. Van egy hiedelem, hogy ha a rendőr kéri a forrás megjelölését, akkor meg kell adni, azonban a valóságban nagyon erős forrásvédelem illeti meg az újságírót és csak bírói határozat rendelkezhet erről. Egy újságíró csak büntetőeljárás keretében kötelezhető a forrása megjelölésére, és több feltételnek együttesen is teljesülni kell. Ilyen, hogy olyan szándékosan elkövethető bűncselekmény felderítésérére kell irányulnia az eljárásnak, ami legalább 3 évig terjedő szabadságveszteséggel sújtható, illetve az is fontos, hogy az információt átadó személy kilétének ismerete nélkülözhetetlen, a bizonyíték mással nem pótolható, továbbá a bűncselekmény felderítéséhez fűződő érdeknek olyan kiemelkedőnek kell lennie, hogy az az információforrás titokban maradásához fűződő érdeket egyértelműen meghaladja.
További fontos szabály, hogy egy tanúvallomás is megtagadható abban az esetben, ha ezzel az információt átadó személy kilétét fel kellene fedni. Ez egyébként mindenféle ügyben, szabálysértési, közigazgatási eljárásban is érvényes. Ugyanakkor a jogászok arra is figyelmeztettek, hogy forrásvédelem csak a média-tartalomszolgáltatóval munkaviszonyban vagy munkavégzésére irányuló egyéb jogviszonyban lévőket állókat illeti meg.
Sajtóhelyreigazítás és a kommentelők IP-címe
Ezek után valaki arról érdeklődött, hogy a kommentelők IP címét ki kell-e adni. Ezzel kapcsolatban a jogászok azt tanácsolták, hogy jelezzük, hogy a rendszer automatikusan törölte ezeket. További érdekességként hangzott el a tréningen, hogy sajtó-helyreigazítási per csak NMHH sajtónyilvántartási számmal rendelkezők ellen indítható, ennek hiányában a pert valószínűleg a bíróság elutasítja. Azonban ilyen esetben is indítható polgári peres eljárás, például a személyiségi jogok védelmére hivatkozva. Többen ez alól egyébként úgy igyekeznek kibújni, hogy a médiaszolgáltatót külföldre jegyeztetik be, így ugyanis nehezebb eljárni az adott médiummal szemben. Volt érdeklődés azzal kapcsolatban is az újságírók körében, hogy mit érdemes kezdeni az újságírókkal tiszteletlenül viselkedő politikusokkal. A válaszok alapján, ha súlyos jogsérelemről van szó, akkor érdemes lehet jogi eljárást indítani. Ha viszont csak egy bírálatról van szó, akkor az még nem problémás, hiszen a média is bírálható.
