Média

Tudtak a TV2-nél a hátrahagyott adótartozásról

Tóth Tamás Antal
Tóth Tamás Antal
Megkérdeztük Andy Vajna tévétársaságát, tudtak-e arról, hogy Tóth Tamás Antalnak, a Tények című hírműsoruk élére nemrég kinevezett helyettes vezetőjének cége adótartozást hátrahagyva szűnt meg. Tudtak, és nem tartották akadálynak.

Januárban írta meg az Origo, hogy a Tények újabb átalakításának részeként helyettes vezetőt nevezett ki a TV2 hírműsorának élére Kökény-Szalai Vivien. Az új vezetőről, Tóth Tamás Antalról a portálon még annyit közöltek, hogy újságíró, kommunikációs szakember, aki korábban hosszabb ideig dolgozott a közszolgálati rádióban és televízióban, legutóbb pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen vezetett tréningeket.

Azt viszont már nem említették, amiről korábban a 24.hu-n beszámoltunk. Nevezetesen, hogy Tóth Tamás Antal jelenleg is ötéves cégbírósági eltiltás alatt áll (eltiltása 2021-ig tart), mivel olyan vállalkozásnak volt a tulajdonosa és vezetője, amely adóhátralékot felhalmozva, cégbírósági kényszertörléssel szűnt meg.

Korábban e tényről cikkünkből értesülve távolították el őt azonnali hatállyal a közmédia leányvállalatától, az Új Média és Teletext Kft.-től, ahol Tóth Tamás Antal feladata volt az állami vállalat gazdálkodásának felügyelete, Tóth Tamás Antal ugyanis felügyelőbizottsági tag volt.

Sokáig mi sem kapcsoltuk össze, hogy a korábbi cikkünkben Tóth Tamásként emlegetett férfi és a TV2-höz igazoló Tóth Tamás Antal ugyanaz a személy. Egészen addig, mígnem a TV2 közeléből egy informátorunk a napokban erre fel nem hívta a figyelmünket. Az informátor szerint bár csak gazdasági társaságokban betöltött vezetői tisztségekre vonatkozik a tavaly májusi bírósági határozatban szereplő eltiltás, Tóth pedig a TV2-nél nem cégvezető, morálisan mégis érdekes helyzet, hogy

egy olyan ember felel most a második legnagyobb kereskedelmi csatorna hírműsoraiért, akinek a vállalkozása korábban adótartozást hagyott hátra, azaz olyasvalaki, aki megkárosította a magyar adófizetőket.

Nincs akadály

A TV2 sajtóosztályához fordultunk, hogy megtudjuk, tisztában voltak-e Tóth Tamás Antal előéletének e részével, amikor kinevezték, illetve nem tartották-e azt aggályosnak. Választ végül nem a sajtóosztálytól kaptunk, hanem Fürst-Borsos Ádámtól, aki a napokban érkezett a Miniszterelnökségtől a TV2 Hírigazgatóságára.

Kérdésünkre adott válaszában azt írta: Tóth Tamás nem számít vezető tisztségviselőnek, cégvezetési döntéseket nem hoz. A szakmai munkában van szerepe, kiváló referenciái vannak. Megjegyezték azt is: a munkaviszony létesítésekor a munkavállalónak nincs kötelezettsége arra, hogy az általunk firtatott tényről beszámoljon, miként a munkáltató sem vizsgálhatja ezt. Ennek ellenére Tóth tájékoztatta a vezetőséget, amely úgy ítélte meg, hogy a korábbi ügye nem jelenti akadályát a kinevezésének.

Kiemelt kép: Tóth Tamás Antal még a közmédia egyik vezetőjeként nyilatkozik az M1 csatornának. Fotó: Nemzeti Audiovizuális Archívum

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik