Vargha azt állítja, kigyógyította Bajort a rákból

A színészt kezelő dr. Vargha Zoltán tagadja, hogy a ciántartalmú enzimmel gyógyította volna az 57 évesen elhunyt Bajor Imrét.

Korábban a témában:

Vargha Zoltán kezelésének hatásosságát már akkor is többen megkérdőjelezték, amikor még élt Bajor Imre, a napokban azonban kiderült, hogy a gyógyító nem is rendelkezik semmilyen orvosi végzettséggel. Vargha ennek ellenére állítja, hogy ő volt az egyetlen, aki valódi javulást ért el a színésznél és neki köszönhető, hogy plusz fél évet kapott Bajor.

Vargha elismerte, hogy nem végzett orvosi egyetemet, azt viszont tagadta, hogy ciánnal kezelte a humoristát. A Fókusz kamerája előtt elmondta, éppen a B17 miatt romlott meg a színész állapota, holott ő már kigyógyította a rákból.

“Amik megjelentek, azok nevetségesek, nekem semmi közöm nem volt a cián-jellegű B17-hez. Amit vállaltunk, az agydaganat az megszűnt, ami klinikailag is kimutatható volt. Az, hogy komplikáció lépett fel a cián miatt, az az orvosok kezelésének köszönhető. Bajor Imre egy hónapig kapta ezt az infúziót a mi kezelésünk mellett folyamatosan, amiről én csak későn értesültem. Ekkor kezdett romlani az állapota” – magyarázta dr. Vargha Zoltán.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.