Kultúra
Hatodik alkalommal rendezik meg Badacsonyban a Rózsakő Fesztivál a "Hegy, víz, bor és szerelem" jegyében!
2013. 08. 06. 13:08
A Coen-testvérek az amerikai FX csatornának készítenék el 1996-os filmjük sorozatváltozatát.
Évről-évre születnek hősök a televízió képernyőjén, manapság azonban egyre nagyobb divattá válik, drogosokat, gyilkosokat vagy éppen prostituáltakat állítani egy történet középpontjába.
Celebeket és az utca emberét kérdeztük arról, mit tanácsolnak, hogyan éljük túl a Szigetet.
Először lesz Tisza átúszás hivatalos időméréssel, ezen kívül sárkányhajózás, családi programok, koncertek.
Hatodik alkalommal mutatkoznak be jövő hét csütörtöktől vasárnapig a minőségi magyar termékek a szegedi Széchenyi téren.
Remek kortársakkal telt az utóbbi néhány Matiné. Most itt az idő foglalkozni kicsit a régiekkel is. Mára az épp százötven éve, 1863. augusztus harmadikán született Gárdonyi Gézát választottuk. Ellenállva Jumurdzsák csábításának a Tükörképeim című kötetből tallóztunk, mely "önleírások, karcolatok, esszék" gyűjteménye.
2013. 08. 04. 08:09
Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja idén is beírja magát a történelemkönyvekbe. Portálunkéba legalábbis biztosan!
2013. 08. 03. 12:51
Az időjárás kedvez a magyar tengernél nyaralóknak, és persze programokban sincs hiány. Íme, a legjobbak, Balatonakaliról!
A párbajhőst és az író szegedi éveit idézik fel a közgyűjtemény programjai, Gárdonyi születésének 150 évfordulója alkalmából.
2013. 08. 03. 12:00
- 00:41 Foci-vb, a nyolcaddöntőbe jutásért: Portugália-Horvátország 0-0 (élő)
- 00:12 Olyat tett a csatár, amire még senki sem volt képes a spanyol válogatottban
- 23:35 Krasznahorkai László nem fogadja el a Nemzet Művésze elismerést
- 21:56 Megjelent az ügynökaktákról szóló kormányhatározat
- 21:38 A Fidesz a Magyar Péter által bejelentett iskolakezdési támogatást bírálta, a kormányfő visszaszólt
- 21:17 200 civil állatvédő szervezet támogatásáról intézkedett Gajdos László
- 21:05 Hegedűs Zsoltnak augusztus 15-ig várólista-csökkentő programot kell kidolgoznia
- 20:48 Magyarország megvonta a menedékjogot az Orbán-kormány által befogadott lengyel politikusoktól
- 20:45 Unai Simón vb-rekordot döntött, a spanyolok gálázva jutottak tovább Ausztria ellen
- 20:30 Mégis fizet hathavi juttatást a kormány az előző kabinet államtitkárainak
- 20:23 A nap legfontosabb hírei – 2026. július 2.
- 20:06 Végleg megszerezte magyar válogatott játékosát az ETO FC
- 19:56 Hoppál Péter nem kéri a komlói díszpolgári címet
- 19:45 Kapitány István: Egyelőre nem igazolható kapcsolat a hőség és a két postai dolgozó halála között
- 19:31 Divinyi Zsombor lehet az Országgyűlés Hivatala új főigazgatója
- 17:19 Vezetőcseréket jelentett be a Belügyminisztérium
- 18:52 Áder János ultimátumot adott Magyar Péternek
- 11:20 Magyar Péter bejelentette, kik lesznek jogosultak a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásra
- 13:26 Molnár Áron reagált arra, hogy a Fidesz szerint 461 millió forint támogatást kapott az NKA-tól
- 12:59 Blikk: Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt
- 15:53 Vitézy elszámoltatja Szentkirályi Alexandrát az egyik kekvával kapcsolatban
- 11:22 Ünnepelt gyereksztár, hírhedt partikirálynő, nagy visszatérő – 40 éves lett Lindsay Lohan
- 14:05 Vissza a múltból: a kormány átnevezné a vármegyéket megyékké, a főispánokat kormánymegbízottakká
- 13:13 Hann Endre: Előbb-utóbb apadni fog a Tisza
- 15:54 A Védvonal a rákbeteg Ákost gyalázó kommentek miatt intézkedett
