Kultúra

A belvárosban jár a Mikulás

Mikulas(210x140)(1).jpg (mikulás, )
Mikulas(210x140)(1).jpg (mikulás, )

Színes adventi programok várnak mindenkit Székesfehérváron.

Télköszöntő, karácsonyváró, betlehemes játék, adventi énekek, mesés előadások – többek között ezekkel várják délelőttönként a város óvodásai és iskolásai az ünnepre készülőket a Városház téri Adventi Színpadon.

Karácsonyváró műsorok

A város óvodásai és iskolásai a hét mindennapján várják az ünnepre készülőket a Belvárosban.Pénteken folytatódik az ünnepi programsorozat a Városháza Dísztermében. A Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI jelenlegi és hajdani diákjai „Szép napunk támad…” címmel adnak műsort 17 órától.

Mikulás a Belvárosban

Miklós napján és a hétvégén szaloncukorral várja a legkisebbeket a fehérszakállú, öreg Mikulás, aki három krampuszával sétál majd a Belvárosban.

Fellép a Magashegyi Underground

A fiatalokat ingyenes könnyűzenei koncertekkel várják a Zichy Színpadnál, ahol szombaton 17 órakor a Unique lép fel, vasárnap  ugyanebben az időpontban az Eleven Hold zenekar játszik, majd 19 órakor kezdődik a Magashegyi Underground koncertje a Magyar Király Szálló előtti téren. Szombaton este az is kiderül, ki lesz 2013-ban Fehérvár Hangja. A Vörösmarty Színházban 18 órakor kezdődő döntőt a Zichy Színpadnál található kivetítőn élőben közvetítik.

Kézműves Vásár

A Püspöki Palota Adventi Udvarában szombaton kézműves foglalkozásokkal várják a legkisebbeket, majd 16 órakor gyújtják meg az adventi koszorú második gyertyáját. Az Udvarban a Fehérvári Kézművesek míves portékái közül választhatnak, míg a Fő utcai, karácsonyi fűszeres illatú, vásári forgatagban egy jó meleg – a korosztálynak megfelelő – ital mellett kicsit megpihenhetnek az ajándékkeresők.

Rejtély a babaházban

Tárt kapukkal és színes programokkal várják a családokat a Szent István Király Múzeumban, a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben, a Hiemer-házban. A Hetedhét Játékmúzeum karácsonyi ajándékkal is készül: december 8-án, vasárnap próbálhatja ki először a nagyközönség a múzeum saját társasjátékát. A játékot Pierrot-val közösen hozták létre a múzeum munkatársai. Pierrot a zeneszerzés és éneklés mellett játékfejlesztéssel foglalkozik, a táblás játékok kutatója. A Hetedhét Játékmúzeum gyűjteményén alapuló „Rejtély a babaházban” társasjáték igazi családi kaland. A játékosok életre keltik a babaház lakóit, hogy megoldják az eltűnt gyűrű rejtélyét. A nyomozás során be kell járniuk a házat, amelynek szobái, tárgyai ismerősek lesznek a kiállítás alapos szemlélőinek. 17 órakor maga Pierrot mutatja be a társasjátékot a közönségnek.

További adventi programokat itt talál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik