Kultúra

Bob Dylan rasszista lenne?

dylan (bob dylan, )
dylan (bob dylan, )

A szerbek úgy érzik meg a horvát vért, ahogyan a feketék megérzik, ha egy Ku-Klux-Klan-tag vére csörgedezik az ereidben – mondta egy interjúban az énekes, amiért, most perelik őt.

Vádat emeltek Franciaországban Bob Dylan amerikai énekes ellen rasszista gyűlöletkeltés gyanújával egy tavalyi interjúban elhangzott szavai miatt – közölte kedden a párizsi ügyészség szóvivője.

Több rádió nem játssza a számait

Az eljárást a Horvátok Tanácsa Franciaországban (CRICCF) nevű civil szervezet kezdeményezte a francia hatóságoknál tavaly novemberben arra hivatkozva, hogy Dylan a Rolling Stone magazin 2012. szeptemberi számában megjelent interjúban olyan kijelentéseket tett, amelyek a horvátok elleni gyűlöletkeltésként értékelhetők.

A 72 éves legendás énekes a szóban forgó interjúban arról beszélt, hogy a rasszizmus ma is mennyire visszatartja Amerikát. “A feketék tudják, hogy voltak olyan fehér emberek, akik nem akarták megszüntetni a rabszolgaságot. (…) Ha egy rabszolgatartó vagy Ku-Klux-Klan-tag vére csörgedezik az ereidben, azt a feketék megérzik. Ez a dolog a mai napig tovább él. Éppen úgy, ahogyan a zsidók megérzik a náci vért, a szerbek pedig megérzik a horvát vért” – fogalmazott Bob Dylan.

A CRICCF szerint ezek a szavak – ahogy a magazin francia kiadásában megjelentek – sértik a Franciaországban hatályos, rasszista gyűlöletkeltés elleni jogszabályokat. A Rolling Stone-interjú után számos horvát rádióadó döntött úgy, hogy nem játssza le Bob Dylan dalait.

Épp a Becsületrendet vette át

“Nincs bajunk a Rolling Stone magazinnal vagy Bob Dylannel mint énekessel, de az elfogadhatatlan, hogy egyenlőségjelet tegyenek a horvátok és a horvát háborús bűnösök közé” – mondta a The Guardiannek Vlatko Maric, a CRICCF szóvivője.

A franciaországi székhelyű horvát szervezet jogásza elmondta, nem anyagi kártérítést követelnek, hanem azt akarják elérni, hogy Bob Dylan szavaiért kérjen bocsánatot a horvátoktól.

Dylant néhány hete értesítették az ellene folyó eljárásról, amikor Párizsban járt, hogy átvegye a francia kormány által neki adományozott Becsületrend kitüntetést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik