Kultúra

Rákász Gergely meghitt ünnepet szeretne

December 26-án, a lélek és fény varázslatát hozza el Győrbe a koncertorgonista.

Az orgonaművész Győr tiszteletbeli, kulturális nagyköveteként vallja, hogy e titulus tekintetében nincs nehéz feladata, hiszen a megyeszékhely rendezvényeinek nagyon jó híre van szerte az országban. A város adventi fényei is messzire világítanak, nem véletlen, hogy erre az ünnepi időszakra időzítette koncertjét Rákász Gergely. „Nagyon szeretek itthon lenni karácsonykor, hiszen amikor az ember a családdal tölthet egy kis időt, és együtt lehet a szeretteivel az a legjobb dolog a világon. Amit én kitaláltam az idei ünnepekre az egyfajta művészi hitvallás. Ebből fakadóan a koncert az „Illuminations”, azaz a Megvilágosodás címet kapta, azért, mert úgy érzem, hogy a művésztársaim közül nagyon sokan masíroznak és talán nem a megfelelő irányba, vagyis amikor egy megakoncerttel akarunk az év legmeghittebb ünnepére készülni, akkor lehet, hogy nem a legjobb úton haladunk. Azon gondolkoztam, hogyan is tudnám erre felhívni a figyelmet” – nyilatkozta a Győr24-nek a koncertorgonista. Persze felmerül a kérdés, hogy ennek tükrében milyen előadásra számíthatnak a karácsonyi koncertre érkezők?

Mindenképpen meghitt és bensőséges lesz. Minden elektromos fényt le fogok kapcsolni ami a templomban van, és csak gyertyákkal fogok világítani. Gyertyatartókat is terveztem a hangversenyre, ezeket addig rajzolgattam, míg végül angyalszárnyak lettek. A különleges formájú gyertyákat a hangszer mellé szeretném elhelyezni. A közönség körében gyertyaszigeteket alakítok ki, így már megérkezéskor garantált lesz az emelkedett hangulat! Viszont a nézőket behálózó mécseseket közösen fogjuk majd meggyújtani, gondolva azokra a szeretteinkre is, akik nem lehetnek velünk. Az a tapasztalatom, hogy hiába van közösségi élmény – hiszen már az orrával is mindenki a facebook-ot böködi – valahogy éppen az igazi, együtt töltött emlékek hiányoznak, amikor például megfogjuk egymás kezét, vagy egymás szemébe nézünk. Egy élő koncertet nem lehet online átélni, képtelenség az interaktív világba csomagolni. A pillanatnyi zenei varázslatot, a gyertyák segítségével egy múlt századi hangulatba repítve megélni viszont felbecsülhetetlen élmény!” – tette hozzá Rákász Gergely, aki nem rejti véka alá azon véleményét sem, miszerint a művész feladata kirántani a hallgatóságot a szürke, monoton hétköznapokból.

A hétköznapjaink ma már nem csak azért annyira terhesek, mert rengeteget dolgozunk, hanem azért is nehezek, mert nagyon furcsán tönkre tettük a világunkat. Lebetonoztunk és biztonságossá tettünk mindent és szép lassan beleőrülünk ebbe az állapotba. Vissza kellene utaznunk a dédszüleink korába, amikor a meghitt pillanatok nagy szerepet játszottak a mindennapokban” – zárta gondolatait a művész.

Íme egy kis ízelítő a december 26-án, 19 órakor, a Győr-Újvárosban található református templomban tervezett koncertről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik