Kultúra

Közel háromszázezren látták már a Magyar menyegzőt

Szupermodern Stúdió
Szupermodern Stúdió
Tíz éven belül ez lett a tizedik film, ami átlépte itthon a 200 ezres határt, ez azonban még nem jelenti az út végét.

Mostanáig csaknem háromszázezer nézőt vonzott már a Káel Csaba által jegyzett Magyar menyegző, hiszen Magyarországon több mint 200 ezren, a határon túl pedig további 90 ezren váltottak rá jegyet – írja az MTI.

A film ezzel az elmúlt évtized egyik legsikeresebbje, hiszen 2016 óta mindössze tíz magyar produkciónak sikerült átlépnie a 200 ezres hazai nézőszámot.

A magyar néptánc szenvedélyét és a népzene erejét egy fiatal pár történetével ötvöző alkotás egyszerre tiszteleg a magyar folklór hagyományai előtt, miközben a szerelem időtlen és minden generáció számára átélhető erejét meséli el – olvasható a közleményben.

A január 22. óta forgalmazott Magyar menyegző az NFI támogatása nélkül, de a MOL – Új Európa Alapítvány, a Batthyány Lajos Alapítvány, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, az MTVA és a Szupermodern Stúdió koprodukciójában valósult meg.

A filmet mi is láttuk, itt olvasható kritikánkban pedig kijelentettük: a filmügyi kormánybiztos új rendezése az erdélyi néptáncos világot ürügyként és látványosságként használó romantikus vígjáték, vagyis olyan, mint egy kilencven évvel ezelőtti, irredenta magyar film színesben. A Magyar menyegző elkészülte nagy lehetőség a népzenei és néptáncos világnak, amelyek művészei biztosan nem ilyen filmet érdemeltek, de ilyen jutott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik