Amikor eláraszt minket a propaganda generálta információáradat, jogosan érezhetjük magunkat elszigetelődve. Mindenhol ugyanazokkal az üzenetekkel találkozunk, mindenki ugyanazt szajkózza. Nagy magabiztosság és stabil önértékelés szükséges ahhoz, hogy szembeszálljunk a tomboló hurrikánnal. A totalitárius, elnyomó diktatúrák nem is adnak lehetőséget arra, hogy valaki nyíltan ellenérvet fogalmazhasson meg a sulykolt kommunikációval szemben.
De nem kell diktatúrában élni ahhoz, hogy az egyén tehetetlenséget érezzen vagy depressziós legyen attól, hogy mindenhonnan ugyanaz a gondolatvilág ömlik rá. Még akkor is sok lehet a jóból, ha egyetértünk a propaganda állításaival. A társadalomtudósok találóan kognitív sávszélességnek nevezik azt a kapacitást, amelyet az egyén gondolkozásra fordíthat – az elárasztás éppen ezt a sávszélességet szűkíti le.
A jó hír, hogy számos stratégiát alkalmazhatunk, hogy kivonjuk magunkat a féktelen befolyásolás hatása alól. Lássunk néhány olyan eszközt és megközelítésmódot, amelyek segíthetnek bennünket egyéni szinten a reziliencia kialakításában, saját lelki védelmi hadállásaink kiépítésében.
Ismerjük meg jobban önmagunkat!
Mindenekelőtt legyünk tisztában a „vakfoltjainkkal”! Ez persze paradoxon, hiszen a vakfolt pont arra vonatkozik, amit nem ismerünk saját magunkkal kapcsolatban. Ha azonban megpróbálunk arra fókuszálni, hogy milyen módon dolgozzuk fel leghatékonyabban az információkat, mire szoktunk jobban és mire kevésbé figyelni, akkor idővel egyre inkább fel tudjuk ismerni a szándékos félrevezetési, befolyásolási kísérleteket.
Amint tisztába jövünk önmagunkkal, rögvest kiszúrjuk, ha befolyásolni akarnak minket a gyengéinken keresztül.
Hírböjt
Egyre nagyobb divat a „digitális detox”, vagyis az online tértől és a digitális eszközöktől való ideiglenes távolságtartás. Ha már nagyon nyomaszt a közélet, az állandó készenlét, a kommentháborúk és a politizáló posztok, ki lehet próbálni a hírböjtöt, vagyis a hírfogyasztás tudatos megszakítását.
Sokan mondják magukról, hogy nem fogyasztanak semmilyen formában híreket. Ez részben nyilvánvaló túlzás, részben helytelen és felelőtlen állampolgári magatartás. A tájékozottság része kell, hogy legyen a felnőtt életnek, arról nem is beszélve, hogy éppen a tájékozottságnak köszönhetően csökkenthetjük minimálisra az esélyét annak, hogy átverjenek vagy könnyen befolyásoljanak.
Máskülönben viszont miért ne lehetne tudatosan csökkenteni a közéleti tartalmak fogyasztását, korlátozni beengedésüket az életünkbe – különösen, ha túltelítődtünk, akár propagandával. Mulatságos lehet, de amikor visszatérünk, azt fogjuk érezni: nem maradtunk le semmi lényegesről…
Az idő próbája
„Yesterday’s news” – mondja az angol, „tavalyi hó” – mondja a magyar, amikor érdektelenné, elavulttá vált újdonságot közölnek vele. A fenti hírböjttel rokon eljárás, ha csupán érdekességképpen, bizonyos idő elteltével újraolvasunk egy-egy újságcikket, közéleti hírt, nyilvánosan megfogalmazott véleményt. Még egy szúrópróbaszerű vizsgálattal is azt fogjuk találni, hogy a ma életbevágóan fontosnak ható, vészterhes jóslatokat megfogalmazó anyagok közül csak elvétve állja ki néhány az idő próbáját.
