Kultúra

A Demjén-film átvette a vezetést: már a Futni mentemnél is többen látták

Intercom
Intercom

A hétvégi nézettségi adatok szerint a Hogyan tudnék élni nélküled? című musicalt már több mint 741 ezren látták, ezzel pedig megelőzte Herendi Gábor rekorderét, a Futni mentemet is.

A rekordot hosszú ideig az 1997-es A miniszter félrelép tartotta, idén februárban azonban a Herendi-film elhappolta az első helyet, amikor átlépte a 662.964-es nézőszámot. Azóta már bőven efölött áll a Futni mentem is (jelenleg több mint 735 ezer nézőnél), azonban korai netflixes bemutatója lehetővé tette, hogy a két héttel később bemutatott Hogyan tudnék élni nélküled? összeszedje a behozhatatlannak tűnő lemaradást, és megelőzze a Futni mentemet.

Így most már hivatalosan is a Demjén Ferenc slágerei köré írt musical a rendszerváltás óta legnézettebb magyar alkotás. 

A filmet Orosz Dénes rendezte, forgatókönyvét Kormos Anett és Goda Kriszta írta, a főszerepeket Törőcsik Franciska, Ember Márk és Marics Péter alakította. A film a kilencvenes években játszódik, egy kalandos nyár eseményeit meséli el egy csapat fiatal szemszögéből.

A Hogyan tudnék élni nélküled? világa elég vonzó és napfényes ahhoz, hogy a zenés jelenetek kisebb szakmai hibáit és a generációkon átívelő történet makacs jelentéktelenségét is elnézzük neki

írtuk kritikánkban.

Kapcsolódó
Kicsit kínos a Demjén-musical, de tudunk vele élni
A Demjén Ferenc slágerei köré írt musical világa elég vonzó és napfényes ahhoz, hogy kisebb szakmai hibáit és a generációkon átívelő történet makacs jelentéktelenségét is elnézzük neki. Kritika.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik